Erről szóló cikkünk a 125-ös, 2016/1-es lapszámunkból közöljük.
Továbbra sincs könnyű dolga a kritikusnak. Szöveget kell írnia egy elbeszélhetetlen, narratíván túli, transznarratív házról. Egy fiatal építész második családi házával mutatkozik be magazinunkban.
Előző épülete az elmúlt évek egyik legjobb lakóháza lett. A kőszegi Hideg-ház szinte minden jelentősebb hazai és nemzetközi médiumon, médiumban megjelent. Mindenki érteni véli az épületet, mindenki érzi a jóságát, a minőségét, kitűnő házról van szó. Az írások azonban kerülik a mélyebb értelmezést. Általában az építésről, a megrendelő és építész együttműködéséről, a ház és a természeti környezet egyértelmű kapcsolatáról szólnak a bemutatások. Aki az árnyaltabb képet akarja láttatni, annak fel kell tennie a kérdést: vannak-e szavak?
A kritikusnak a válasz felől továbbra is kétségei vannak. A fiatal alkotó első hazai házáról ugyanezen sorok szerzőjének volt szerencséje kritikát írni. Volt abban a szövegben szó a csodálatos építtetőről, az esztétikai szótlanságról, a szerkezeti-formai szikárságról, amit egy csodálatos, „lélegző” szikla-lény ellenpontoz, ami (aki?) ugyancsak a ház lakója. Mindezek ellenére abban az írásban (OCTOGON 2013/4) a szavak, az elméleti koncepciót feltáró elméleti szöveg, a kritikai elbeszélhetőség alulmaradt. A ház megette a narratívát reggelire. Ott, akkor Wittgensteint szólalt meg: „A világ mindaz, aminek esete fennáll.”
Hideg van. Didergünk a gyerekkel a Györök feletti domboldalon. Állunk a felgyorsuló jeges szélben. Süt ugyan a nap, de a jégtáblás Balaton felől az egykori szőlőhegyre felfutó, majd két dombvonulat között felgyorsuló orkán rohamai ellen nincs védelem. Most hideg van! Varjúcsapat kavarog felettünk.
Nemrégiben készült el itt, a település felső vége és a szőlőhegy közötti lankás részen Béres Attila új épülete. Az épített környezet igen vegyes: itt-ott ordenáré, vagy túlzó, vagy jellegtelen. Van ugyan néhány omladozó, szépen romló présházacska a dűlők szélén, de a telken álló új háznak most nincs közvetlen szomszédja, a legközelebbi épületekről pedig jobb nem is beszélni. Észrevenni azt is, hogy a Balaton nincs igazán közel. Tükre délen, szinte a horizont szélén látható.
Telepítés szempontjából fontosabb azonban, hogy egy távoli zöld halom tetején, kissé délnyugati irányban a Szent Mihály-kápolna látszik. Erre a látványra fordul a ház hosszanti, nyitott, karakteres belső ritmussal tagolt üveges főhomlokzata. Ebből következik, hogy a szürke fémfedésű, túlnyomórészt mégis hófehér épülettömeg hossztengelye a lanka szintvonalaival párhuzamosan áll, így a panoráma is teljesen kinyílik, illetve a háznak nem kellett jelentősebb szinteltolással megküzdenie.
A megrendelő házaspár nem „elsőbálozó” a kortárs építészet táncparkettjén. Korábbi nyaralójukat ugyancsak bemutattuk a magazinban (OCTOGON 2009/6). Vándor karakterek. Úgy mesélik, még mindig keresik a helyüket itt, a Balaton partján. Béres Attila ideális választásnak bizonyult a tervezéshez. Noha továbbra is dolgozik távmunkában a kanadai-norvég Saunders Arkitektur irodának, mostanság már idehaza is vállal munkákat. A Hideg-ház esetében és itt, az SG-háznál is igény mutatkozott a „passzív ház” szintű energiahatékony szerkezetek, nyílászárók, árnyékolás, szigetelés és gépészet beépítésére.
Nyáron az erős déli naptól fém zsaluzia védi a lakóteret, míg télen-nyáron egy kifinomult vezérlésű, elektromos, hűtő-fűtő légtechnikai központ temperálja a levegőt. Elképesztően professzionális, végletekig letisztult, költségvetésében, üzemeltetésben, térszervezésében, építhetőségében is hihetetlenül racionális ház lett a végeredmény. Noha alaprajzi elrendezésében, a belső terek egymásba fűződésében, leginkább a konyha centrális pozíciójában felsejlik a régi tornácos hosszú-házak téri képlete, de a nagy üveg megnyitások, a környezettel való erős vizuális kapcsolat felülírja a „paraszti építészet” narratíváját is.
Ez az a pont, ahol elkezdődnek az esztétizáló kritika problémái, hiszen az elmondottakon és néhány technikai részleten, meg a lakóterek szenvtelen felsorolásán kívül, alig akad az épületről írnivaló. A háttérbeszélgetésben elhangzik, hogy az érkezési oldalon lévő félnyitott-félfedett, legyezőszerűen kiforduló kocsibeálló tulajdonképpen azért ideális megoldás, mert a tulajdonos házaspár európai túrákra használt lakóbusza szinte emelet magasságú, kisebb ház léptékű. A leforduló sík volt az egyetlen lehetséges megoldás, ami révén olyan takarást kaphatott a jármű, ami nem zavarja meg az épület tiszta formálását.
Mindezeken túl továbbra is szótlan marad ez az építészet. Narratíván túli (transznarratív) jellege megoldhatatlan kihívás elé állítja a kritikust. Nagyon nincs ugyanis kedvünk ahhoz, hogy csípőből, reflexszerűen, pusztán rutinból a kortárs építészet lokális törekvéseit emlegessük a ház kapcsán. Érzékeljük azt, hogy kapcsolatban van a tájjal, az egykori dűlővel, amiben áll, de részletmegoldásai elidegenítik attól, hogy ezt a házat egyfajta agrár-építészet átirataként értelmezzük.
Valahol biztosan van valamiféle kulcs, amit egyelőre nem talál a kritikus. Jó házról van szó, világszínvonalú építészetről, fegyelmezett, tökéletes mérnöki munka, ugyanakkor esztétikai értelemben egy nagyon szűkszavú, néma történetről. Ez a történet valószínűleg még hosszan elkísér majd.
Tervezés: 2014
Kivitelezés: 2014-2015
Alapterület (nettó): 120 m2
Építész tervező: Béres Attila / Béres Építésziroda Kft.
További képek a cikk végén található galériában!
Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.
