Több zöld, kevesebb luxus, avagy éppen hogy a zöld az új luxus.

„A világjárvány ráébresztett bennünket azokra a drámai hibákra, amelyeket a lakások és a környezetünk tervezésekor elkövettünk. De van megoldás" – mondta Bjarke Ingels a Bloombergnek adott interjújában. Az építész szerint a pandémia rámutatott arra, hogy annak a tervezési modellnek van létjogosultsága, amelyet az irodája eddig is követett és mutatott öt példát arra, mik lehetnek a megváltozott világ jó és racionális építészeti megoldásai. 
Bjarke Ingels - Fotó: Flickr

Amikor márciusban a világ számos országában elrendelték a karantént, az emberek a saját lakásaik foglyaivá váltak. A városlakók közül a szerencsésebbek kis kertjeikbe vagy éppen erkélyeikre szorultak, nem pedig olyan lakótérbe, amelynek nem volt közvetlen kapcsolata a külvilággal. Ingels kiemelte, hogy egyes koppenhágai lakókomplexumaik hosszú teraszaikkal olyanok,

mintha már eleve a pandémiás időszakra tervezték volna őket, ugyanis kialakításuk révén a biztonságos távolságtartás kivitelezhető volt, nem zsúfolódtak egymásra az emberek.  Sok olyan videót kapott, amelyeken az látszik, hogy a lakók hirtelen belakták az erkélyeket, házibulikat rendeztek saját maguknak, tehették mindezt biztonságos körülmények között.  

A pandémia során felértékelődött a külső terek szerepe, amely új irányhoz vezethet az építészeti tervezésben nemcsak a lakóházak, hanem az irodaépületek tekintetében is. Ingels úgy véli, eljött az ő ideje, végre megvalósíthatja azokat az elképzeléseket, amelyek valós innovációt jelenthetnének és amelyeket régóta mond, de sokan elutasították. Az építész nemcsak az erkélyek kapcsán szeretne elindítani egyfajta forradalmat, de változást szeretne a statikai rendszerekben, a mechanikai megoldásokban, a homlokzatok energiahatékonyabbá tételében vagy éppen a lakások elrendezésében. Öt pontban foglalta össze, hogy szerinte melyik lépések a legfontosabbak.

Átrendezett életterek

Ingels szerint a hagyományos lakótér kialakítás nem felel meg minden családtípusnak, beleértve az egyszülős háztartásokat, a gyermekek nélküli családokat, az elvált családokat vagy éppen az albérleteket, ahol többen zsúfolódnak össze. Megoldási lehetőségként kiemelte az Amszterdamban épülő, Sluishuis lakókomplexumba tervezett apartman konstrukcióját, amelyben az elvált szülők gyermekeit helyezte a középpontba: két külön bejáratú apartmant tervezett egymást mellé, amelyeket egy közös szoba köt össze.

Ha a szülők nem szeretnék kitenni gyermekeiket az állandó költözésnek, akkor ezzel a módszerrel a gyerekek lényegében ugyanabban az otthonban maradhatnának.

Sluishuis lakókomplexum, Amszterdam - Fotó: BIG
Az erkélyek, mint szobák

A városi környezetben az erkélyek eddig sokaknál főként dohányzási helyszínként szolgáltak, esetleg beültették növényekkel őket, de nem képezték a lakás szerves részét. Ennek a gondolkodásnak azonban részben véget vetett a pandémia, hiszen sokan kiköltöztek az erkélyre dolgozni, vagy csak egyszerűen park helyett az erkélyen olvastak és napoztak. A teraszok ugyan elválaszthatatlan részei a lakásnak, de könnyen közösségi térré lehet alakítani őket: a BIG 2005-ben épült VM Houses lakókomplexumában úgy alakították ki a teraszokat, hogy lehetőséget adnak a szomszédokkal való csevegésre.
VM Houses, Koppenhága - Fotó: BIG
Biofília, avagy az élet szeretete

Ingels azt vallja, hogy az erkélyen való dolgozás már csak azért is előnyös, mert sokkal produktívabb és egészségesebb lesz az ember akkor, ha a természetes fény és az időjárás váltakozásai közvetlenül a szemei előtt zajlanak, különösen igaz ez, ha mindez egy zöld növényekkel borított környezetben történik. A jövő felé vezető út ennek megfelelően zöld homlokzatokkal lefedve, erre pedig az egyik Torontoban épülő projektjét hozta fel példaként: 

a King Toronto lényegében olyan, mint egy hegy, ahol minden otthon rendelkezik terasszal és saját növényzettel.

King Toronto - Fotó: BIG
A luxus újragondolása

A múltban született egy közmegegyezéses megállapodás a tervezők körében arról, hogy mit jelent a luxus fogalma. A márvánnyal borított fürdőszoba, a legjobb minőségű elektronikai berendezések, vagy akár a saját jakuzzi mind ebbe a témakörbe tartoztak, de Ingels szerint már más világot élünk. Példaként hozta a mexikói dzsungelben tervezett sátor-projektjét, a Nômade-t, amelyben pálmafák alatt kialakított bungalókban élvezhetnék a természet közelségét az ide látogatók,

mert az igazi luxus a természet lesz a jövőben, nem pedig az aranyozott tükörkeret.

Nômade - Fotó: BIG
Újratervezett utcák

Ingels úgy véli, amikor az emberek elindulnak munkahelyeikre, akkor mást szeretnének látni az utcán, mint amit eddig. A BIG 2020 elején mutatta be a Toyota Woven City terveit, amelyben újraértelmezték az utcákat: vannak tradicionálisak, ahol lehet parkolni, de elsősorban elektromos autóknak. A második utcatípus valójában egy rekreációs sétány, ahol az emberek kerékpárral vagy robogóval közlekedhetnének. A harmadik változat egy olyan szakasz, amely úgy néz ki, mint egy park, fákkal és fűvel, és amelyen keresztül a lakosok úgy járhatnák be gyalog a városrészt, hogy nem kellene elhagyniuk a zöldfelületet.
Toyota Woven City - Fotó: BIG




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Plydesign 3D-ben

Plydesign 3D-ben

A Plydesign teljes kollekciója elérhető a pCon adatbázisában. Molnár Zsuzsanna korábbi írását a digitális világ és az építészet, illetve a design kapcsolatát vizsgáló szeptemberi tematikánk kapcsán osztjuk meg újra.

A pandémia ellenére is az irodaházak uralták a hazai kereskedelmi ingatlanpiacot

A pandémia ellenére is az irodaházak uralták a hazai kereskedelmi ingatlanpiacot

A járványügyi helyzet a hazai ingatlanpiaci szektort is átalakította.

A MUT 2021. évi Diplomadíj Pályázata várja a jelentkezőket

A MUT 2021. évi Diplomadíj Pályázata várja a jelentkezőket

2022. január 10-ig lehet feltölteni a pályázatokat.

Hirdetés