Randevú a milói Vénusszal

A Szépművészeti Múzeum 70 éve nem látott monumentális gipszmásolat gyűjteményével nyílt meg a felújított komáromi Csillagerőd

Szöveg: Zöldi Anna
Fotó: Zöldi Anna
Olvasási idő: …

A komáromi Csillagerőd felújításáról az Octogon következő, 171. számában részletes recenziót közlünk, amit a tervező, Mányi István életút-interjúja kísér majd. Mostani írásunk és képgalériánk a megújult terekbe került szobormásolat-gyűjteményt mutatja be.

Ma, amikor a világ bármely csücskébe bármikor potom pénzért elröppenhetünk, mi lehet a jelentősége egy kizárólag másolatokból álló kollekciónak? Mi az attrakció abban, hogy egy másolatot bámulunk, még ha a civilizált világ kultúrtöténetének leghíresebb darabjairól van is szó, egészen élethű, a szobrok anyagát, a kopást, az idő munkáját is hűen rögzítő kópiákról? Nos, fura módon éppen ez: közelről tanulmányozni a milói Vénusz idomait, a Laokón-csoport tekergő kígyóinak testét, álldogálni Hekaté sírjánál, vagy a Paradicsomi kapu előtt, és mindezt a 21. században, egy önmagában is fantasztikus, arányainál fogva megrázó térben, amely a szobroknál évszázadokkal később keletkezett - nagyon erős metaforája az IDŐ-nek, olyan kulturális mix, amely pontosan összevág korunk kulturális identitásával.

A több mint három évig tartó munkálatok során – Mányi István Ybl-díjas építész tervei alapján – az erődépületet és környezetét teljes körűen felújították és bővítették egy új, több funkciós kulturális központtal, modern kiállítótérrel is, amelynek köszönhetően a meglévő épület nettó alapterülete több mint 7000 m²-re növekedett, és végre elfér a gyűjtemény magassági méretével is kiemelkedő darabja, Andrea del Verrocchio Colleoni lovasszobra.

Az épületben a Szépművészeti Múzeum hányatott sorsú gipszmásolati gyűjteményének csaknem 300 jeles darabja talált otthonra, az antikvitás korától a reneszánszig megidézve az európai szobrászat legkiemelkedőbb alkotásait. Az új, kibővített komplexumban a 21. századi igényeknek megfelelően nemcsak kiállítóterek, hanem vetítő- és előadóterem, múzeumpedagógiai foglalkoztató, múzeumshop és kávézó is helyet kaptak. Az ágyú- és lőállásokat visszaállították történelmi állapotukba, az udvaron pedig egy szabadtéri színpadként is használható területet alakítottak ki.

A Csillagerőd a komáromi erődrendszer egyik tagja, rajta kívül magyar oldalon még kettő, a szlovák oldalon szintén két erőd található. Magyar oldalon magába foglalja a Csillagerődöt, a koppánymonostori homokhegyen a Monostori Erődöt és a Nagyigmánd felé vezető út mellett az Igmándi Erődöt. Az erődrendszer kialakítása az Osztrák-Magyar Monarchia egyik legnagyobb katonai beruházása volt, 200 ezer fős sereget is képes volt befogadni. Kiépítése már a napóleoni háborúk után megkezdődött, a magyar szabadságharc során részben ennek is köszönhető, hogy Komárom tudta magát a legtovább tartani. A 48-as szabadságharc leverése után a Habsburg részről demonstratív szemlélettel kiépített erődrendszer megépítésekor Közép-Európa legnagyobb katonai komplexumának számított. Ennek egyik fontos eleme, a Csillagerőd – egy korábbi palánkvár helyén – 1850 és 1871 között épült. Az Osztrák—Magyar Monarchia hadserege laktanyaként és raktárként használta az erődöt, majd 1920 után a Magyar Királyi Honvédség lőszerraktáraként működött. A második világháború alatt rövid ideig internálótábor volt, ezt követően szükséglakásokat alakítottak ki benne, később a helyi ÁFÉSZ tulajdonába került, és a cég zöldségraktárként használta a helyiségeit. A rendkívül leromlott állapotú épületegyüttes a Liget Budapest Projekt keretében újult meg és kapott az egész országban egyedülálló kulturális funkciót.

A komáromi Csillagerőd állandó kiállítása a budapesti Szépművészeti Múzeum gipszmásolat-gyűjteményéből született. Az európai szobrászat legfontosabb emlékeiről készített gipszöntvények világszerte számos múzeum teljes értékű műtárgyai voltak a 18. századtól a 20. század elejéig. Nem pusztán helyettesítették az eredeti szobrokat, műemlékeket, hanem megtestesítették a múlt művészetét.

Az első budapesti szobrászattörténeti másolatgyűjteményt Pulszky Ferenc igazgató (1814–1897) hozta létre a Magyar Nemzeti Múzeumban 1870 és 1875 között. A múzeum magasföldszinti előcsarnokában és kerek termében, valamint első emeleti folyosóin és egy termében felállított mintegy 250 gipszöntvény a görög szobrászat történetét mutatta be az archaikus kortól a hellénisztikusig. Az anyag nagyobb részét egy római származású, Athénban letelepedett gipszöntő, Felice Napoleone Martinelli készítette, aki eredetileg a British Museumnak dolgozott. A gyűjtemény Pulszky múzeumigazgatói hitvallásának demonstrálása is volt:

lehetőséget kell biztosítani az ország polgárainak, hogy Európa, sőt a világ valamennyi kultúrájáról tájékozódhassanak, ismereteket szerezhessenek, tekintve, hogy az országnak nem volt arra pénze, hogy nagy számban műkincseket vásároljon.

Ez a gyűjtemény bővült tovább a későbbi évtizedekben, és került a Szépművészeti Múzeumba, amelynek egyes tereit kifejezetten a szoborgyűjtemény befogadására alakították ki. A termek neve – dór terem, román csarnok, reneszánsz csarnok – őrzi ma ennek emlékét.

A 20. században fokozatosan megváltozott a másolatok megítélése, a legtöbb gipszgyűjtemény — így a budapesti is — mostoha sorsra jutott: jórészt raktárakba kényszerült, számos darabja megsérült vagy megsemmisült. A gipszöntvényeket a II. világháború idején nem mentették, és az épület súlyos sérüléseinek kijavítását követően sem rendezték újra, az 1970-es évektől pedig a gyűjtemény nagyobbik része elkerült Budapestről, több vidéki város múzeumaiba (Tata, Kecskemét).

A gyűjtemény értéke ma is az, amin annak idején Pulszky megfogalmazott korának nyakatekert stílusában: egyben láttatja a szobrászat fejlődését.

„… mert a plastika fejlődése a nem rendszeres egybeállítást mutató, esetlegesen egyik vagy másik irányban gazdagodást nyert külföldi gyűjteményekben a maga egészében sehol sem tanulmányozható, és így e téren mintaszerűet és bizonyos tekintetben tökéleteset létesíthetünk”.

A kiállított mintegy háromszáz élethű gipszmásolat segítségével olyan jellemző vonásokat, összefüggéseket figyelhetünk meg, amelyeket — például az eredeti művek túlnyomó többségének mozdíthatatlansága miatt — egyetlen hagyományos tárlat sem képes bemutatni. A kurátori rendezés a tárgyak csoportosításával ráerősített az ikonográfiai kapcsolatok személyes feltérképezésére, de a mélyebb megismeréshez bőséges információ is rendelkezésre áll.

Az újonnan épült nagycsarnokban videón a másolatok készítésének folyamatába nyerhetünk bepillantást, az alagsorban Komárom római múltját feltáró kiállítást láthatunk. Ehhez járul a szobrokat befogadó különleges tér hatása, amely vakolatlan téglafalaival, grandiózus árkádíves körfolyosójával egyszerre nyújt számukra semleges hátteret, ugyanakkor mint épített tér, önmagában is műalkotás. A felújított Csillagerőd tehát „visszajárós” kiállítási helyszín, aminek zökkenőmentes látogatásához – messze kint van ugyanis a Duna partján – az önkormányzat remélhetőleg hozzájárul majd a tömegközlekedés fejlesztésével.