Antik panoptikum

Elkészült a komáromi Csillagerőd felújítása és bővítése.

A Liget projekt keretében átadott 19. századi épületbe a művészettörténetből jól ismert szobrok másolatai költöztek. Az első hallásra nem sok izgalmat tartogató párosítás meglepően hatásos téri metaforája az idő és kultúra szövevényes kapcsolatának, és meggyőző ereje egyértelműen a Mányi Stúdió által jegyzett kortárs építészeti minőségében rejlik. Cikkünk az Octogon magazin 171-es (2021/7-es) lapszámából.

 

A műemlékek revitalizációja nem pusztán stilisztikai vagy esztétikai kérdés, ahogy azt sokszor a kultúrpolitika láttatni kívánja. Működőképes funkció, és annak megfelelő, 21. századi működés híján a leggondosabb történeti kutatás nyomán helyreállított épület is hamar amortizálódik, az öncélú külcsín puszta pénzpocsékolás. A Csillagerőd esetében szerencsésen sikerült a karakteres, látszólag nagyon is determinált építészeti struktúrának hozzá illő szerepet találni. Az építészeti beavatkozás pedig határozottan, de érzékenyen nyúlt az eredeti épülettárgyhoz, markáns gesztussal egészítve ki azt a szükséges új funkció befogadására.

Mányi István életművében a történeti építészet darabjainak értő újjáélesztése akár vezérmotívumnak is tekinthető, számtalan kulturális létesítmény köszönheti neki és irodájának azt, hogy megújulva képes a 21. század igényeit szolgálni.

Az eredeti épített tér léptékénél fogva engedelmesen tűrte a beavatkozást, hisz időben nincs tőlünk olyan messze az építés kora. A komáromi erődrendszerben magyar oldalon három, a szlovák oldalon két erőd található. Magyar oldalon a rendszer magába foglalja a Csillagerődöt, a koppánymonostori homokhegyen a ma már szintén múzeumként működő Monostori Erődöt és a Nagyigmánd felé vezető út mellett az Igmándi Erődöt. Ez utóbbiban raktározták egy ideig annak a szobormásolat-gyűjteménynek egy részét, amely most a Csillagerődben megtalálta véglegesnek tűnő otthonát.

Az erődrendszer kiépítése már a napóleoni háborúk után megkezdődött (1850 és 1871 között épült egy korábbi palánkvár helyén). A magyar szabadságharc során részben ennek is köszönhető, hogy Komárom tudta magát a legtovább tartani. Kialakítása az Osztrák-Magyar Monarchia egyik legnagyobb katonai beruházása volt, 200 ezer fős sereget is képes volt befogadni. A 48-as szabadságharc leverése után a Habsburgok részéről demonstratív szándékkal továbbépített erődrendszer Közép-Európa legnagyobb katonai komplexumának számított.
 

A kerámiafedésű, vasbeton koporsófödémmel kialakított tömeg felső szintjéről egy teraszra jutunk. Innen indulva a meglévő épület tetején kialakított sétány körbejárható

A Csillagerőd állandó kiállítása a budapesti Szépművészeti Múzeum gipszmásolat-gyűjteményéből született. Az első budapesti szobrászattörténeti másolatgyűjteményt Pulszky Ferenc igazgató hozta létre a Magyar Nemzeti Múzeumban 1870 és 1875 között. A múzeum magasföldszinti előcsarnokában és kerek termében, valamint első emeleti folyosóin és egy termében felállított mintegy 250 gipszöntvény a görög szobrászat történetét mutatta be az archaikus kortól a hellenisztikus korszakig. Az anyag nagyobb részét egy római származású, Athénban letelepedett gipszöntő, Felice Napoleone Martinelli készítette, aki eredetileg a British Museumnak dolgozott. Ez a gyűjtemény bővült tovább a későbbi évtizedekben, és került a Szépművészeti Múzeumba, amelynek egyes tereit kifejezetten a szoborgyűjtemény befogadására alakították ki.

A termek neve – dór terem, román csarnok, reneszánsz csarnok – őrzi ma ennek emlékét. A 20. században, ahogy fokozatosan halványult a másolatok szerepe, a legtöbb gipszgyűjtemény mostoha sorsra jutott, raktárakba kényszerült, számos darabja megsérült vagy megsemmisült. A budapesti gipszöntvényeket a II. világháború idején nem mentették, az 1970-es évektől pedig a gyűjtemény nagyobbik része elkerült a fővárosból, több vidéki város, például Tata, Kecskemét múzeumaiba. Egy részük a Szépművészeti Múzeum szintén ázó Román Csarnokában, más részük pedig az Igmándi erődben várta sorsának jobbra fordulását. 2015-ben elindult a Román Csarnok és kapcsolódó tereinek a rekonstrukciója, ami szükségessé tette az addig ott tárolt gipszek sorsának rendezését, így kézenfekvő volt a lehetőség, hogy a felújított komáromi Csillagerőd fogadja be a kivételes gyűjtemény mintegy 300 kiváló darabját.

A Szépművészeti Múzeum bővítését is tervező Mányi Stúdió munkája nyomán a meglévő épület nettó alapterülete több mint 7000 m2-re növekedett. A főbejárattal szemben a bejárati tengelyhez képest aszimmetrikus geometriájú, koporsó, vagy inkább szarkofág alakú tömeg bővíti a földfeltöltéssel álcázott, árokkal körülvett félkör alaprajzú katonai létesítményt. Ebben az új, de színében és külső textúrájában az eredeti falakhoz illeszkedő, érzékenyen esetleges geometriájú tömegben találtak helyet maguknak a korszerű múzeumi funkciók: a recepció, múzeumi bolt, étterem és konferenciaterem.
 

A megérkezés szintje galériával nyílik a látványos nagycsarnokba, amely kifejezetten a gyűjtemény legméretesebb tagjai számára épült

A komplexum bejárata nem a tengelyben nyílik, így belül érdekes átlátások révén tárul fel a téregyüttes tengelyből kimozdított fókusza, a szintben lemélyített nagycsarnok, ahol a gyűjtemény legmagasabb darabja, Verrocchio Colleoni lovasszobra a főszereplő. A koporsófödémmel fedett hatalmas térben nincs közbenső alátámasztás, a megérkezés szintje galériásan nyílik ide, egy statikai bravúrnak számító áthidalás révén szintén függőleges támaszok nélkül. Az eredetik anyagát, sőt, még a kopást, anyagromlást is hűen visszaadó másolatok így abszolút főszereplővé válnak a látszóbeton-felületek között, a lesüllyesztett padlószintnek köszönhetően pedig a magas talapzaton álló lovasok is testközelből, szemmagasságból szemlélhetők.

Az udvar felől két ponton is üvegezett zárterkélyek nyúlnak be a térbe, ahonnan beárad a természetes fény, láthatók az erőd falai, a szobrok látványa pedig kívülről is élvezhető. A nyílásokkal átlyuggatott felületek, az áramló térszervezés erős kontrasztban áll az erődnek mind a szellemével, mind a történeti terek térszerkezetével, a vaskos falak zártságával.

A kortárs és történeti részek markáns megkülönböztetése nem csupán anyagi, de szellemi értelemben is megvalósul, ugyanakkor a jól eltalált anyaghasználat és téri lépték folytán régi és új harmóniába olvad össze – lenyűgöz a múlt, mégis minden pillanatban tudatában vagyunk, hogy a 21. században járunk.

A rekonstruált kaszárnya hálótermeit a meglévő boltozott nyílásokon keresztül több helyen összenyitották

Értelemszerűen más építészeti kihívásokkal szembesítő feladatrészt jelentett a történeti építészet kezelése. A felújítást megelőzően a bécsi katonai archívumban megtalálták az épület tervrajzait, így, ahol lehetséges volt, a tereket eredeti állapotukba állították vissza. Többméteres földréteggel borított, félig föld alatti boltozatos termek soráról beszélünk, ahol Mányi István elmondása szerint a felújítás előtt akácerdő nőtt a földfeltöltésen. A megfelelő gépészet kialakítása jelentette a legnagyobb kihívást a teljesen átvizesedett falak között. A félköríves folyosóról nyíló, több helyen is összenyitott, érdekes átlátásokkal összekötött hajdani lakóegységekben elhelyezett műtárgyak körül azonban ennek nyoma sem látható, sikerült mindent rejtetten megoldani. A körfolyosó padlója alatt húzódik a gépészeti akna, a termekbe innen jutnak a szükséges vezetékek.

A mintaszerűen helyreállított térben a gipszmásolatok valódi műtárgyakként élednek fel; közvetlen közelről tanulmányozni a milói Vénusz idomait, a Laokoón-csoport vonagló testeit, álldogálni Hekaté sírja vagy a Paradicsomi kapu előtt – és mindezt a 21. században, egy önmagában is fantasztikus, megrázó térben, amely a szobroknál évszázadokkal később keletkezett –, nagyon erős metaforája ez az időnek. Olyan kulturális egyveleg, amely pontosan összevág korunk szellemi identitásával.
 

Tervezés éve: 2013–2016
Átadás: 2019
Megnyitás: 2021
Összes nettó terület: 7055 m2
Belső erőd összes nettó terület: 5842 m2
Bruttó alapterület: 8005 m2
Bruttó szintterület: 10 080 m2
Vezető tervező: MÁNYI ISTVÁN (MÁNYI STÚDIÓ KFT.)
Építész tervező: KARDOS GÁBOR, SZONTÁGH ZSÓFIA RÉKA, MÁNYI DÁNIEL, NÉMETH KRISZTINA, PERGE ÁKOS (MÁNYI STÚDIÓ KFT.) Belsőépítészet: GERGELY LÁSZLÓ, ZOBOR LÁSZLÓ
Tudományos dokumentáció és értékleltár: KRALOVÁNSZKY RÉKA, SZABÓ ZOLTÁN
Restaurátorok: CZIFRÁK LÁSZLÓ (téglafalazatok); CSÁNYI SZABOLCS (fémszerkezetek); ZÁGONI PÉTER, KÓBOR ZSOLT (faszerkezetek); KOVÁCS ATTILA (kőszerkezetek)
Lebonyolítás: BAJZIK ZSÓFIA, FÖLDES BARBARA, HŐNICH ISTVÁN (Liget Budapest Zrt.) KŐSZEGI ANTAL főmérnök (Szépművészeti Múzeum)
SÁNDOR PÁL, TASI ANDREA fő műszaki ellenőr (Főber Kft.)
Kivitelezés: LOCSMÁNDI LÁSZLÓ főépítésvezető és kollégái (FÉSZ Zrt.) JANCSEKITY ISTVÁN főépítésvezető és kollégái (Épkar Zrt.)
Beruházó: LIGET BUDAPEST ZRT.

 
 

Még több és nagyobb fotóért katt a képgalériára!




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Örökségvédelem ma(napság) Magyarországon

Örökségvédelem ma(napság) Magyarországon

Az örökségvédelem ma talán még sokszínűbb is, mint régen – de közösen tartozunk érte felelősséggel.

Bringapark épül Budafokon

Bringapark épül Budafokon

A kerékpáros pumpapálya az Albertfalvai felüljáró melletti, jelenleg elhanyagolt területen valósul meg.

Anglia Sanghajban? Szent Péter Bazilika Elefántcsontparton? Eredeti és másolat az építészetben

Anglia Sanghajban? Szent Péter Bazilika Elefántcsontparton? Eredeti és másolat az építészetben

Az Építészeti Filmnapok egyik különlegességét ajánljuk.

Hirdetés