A tervezők életre keltik a MOME Campust, a Szegedi Dómot és a fertődi Esterházy-kastélyt, hogy jobban értsük a miérteket és hogyanokat.

A 3h építésziroda beköltözik két hétre a FUGA-ba, hogy három grandiózus épület történetén keresztül meséljen az építész hivatásról, a tervezési folyamat dilemmáiról, örömeiről és a háttérben húzódó filozófiáról. A kiállítás apropóját az adja, hogy a tervezőiroda idén ünnepli fennállásának 24. évfordulóját. A 24 év terveiből merítve a kiállítás három alapvető fogalom – koncepció, kontextus, térbeliség –, és az azokhoz kapcsolt három épület – MOME Campus, Szegedi Dóm, fertődi Esterházy-kastély – részletesebb bemutatásával enged bepillantást az építésziroda világába és munkamódszerébe. 

Mindegyik épület sajátos területére esik az építészetnek. Az Esterházy-kastély rekonstrukciója a múlt tiszteletéről és egyben a kortárs igények és gondolatok összeeresztéséről szólt, a műemlékvédelem és a tervezői szabadság között ingadozva. A MOME Campus bővítése pedig a fiatal alkalmazott művészek, oktatók számára leginspirálóbb terek kialakításáról, Moholy-Nagy László örökségét követve. A szegedi Dóm egy harmadik, az előzőektől teljesen eltérő kontextusról, a szakrális szféra legmegfelelőbb megidézéséről, valamint az eredeti épület és az azóta rárakódott rétegek egymáshoz való viszonyának tisztázásáról mesél.

fotó COPYRIGHT SIGN Danyi Balázs

Tehát a kiállítás nem csupán a három épület bemutatását célozza, hanem mindenféle háttérben rejlő perspektívák szemléltetését is. A fotókat Bujnovszky Tamás és Danyi Balázs, két kiemelkedő hazai épületfotós készítette. A fény építészei hűen örökítik meg az épületek esszenciáját, emelik ki az anyag éteriségét vagy éppen durvaságát. Pont azt ragadják meg bennük, ami miatt az építészek megtervezték ezeket a tereket. 

fotó COPYRIGHT SIGN Bujnovszky Tamás

A fotókon túl pedig tervrészletek, metszetek, munkaközi makettek, anyagminták segítik a további eligazodást. A kiállított tárgyak nemcsak a három épülethez kapcsolódnak, hanem több terv, épület kiforrott vagy kiforratlan lenyomatát képezik. Továbbá olyan kérdéseket vetnek fel, melyek időtől és tértől függetlenül felmerülnek egy tervezési folyamat során: az építész és megrendelő kapcsolatát, a tervezési folyamat alakulását és a kivitelezés során megváltozó elemek feldolgozását. Egy épület hosszú idő alatt kel valóban életre. A megtervezésétől az épület megépítéséig sok dilemma, probléma és megoldás születik. Ezekből természetesen nem mind látszik a végterméken. De valójában az épület az összes felmerülő kérdés és lemondás, beépítés és kihagyás története is. Ezért érdekes, hogy a 3h kiállításán a kulisszák mögé pillanthatunk, hiszen nem csak a tökéletes eredményt mutatják be a tervezők, hanem a szakma esetlenségeit és rejtett szépségeit is. Emberi oldalát, ha úgy tetszik.

Megnyitó: 2018. október. 10. 18.00 óra, megnyitja Karácsony Tamás DLA
Műhelybeszélgetés: 2018. október 17. 19.00 óra, Ekler Dezső DLA, Golda János DLA

Esemény: https://www.facebook.com/events/2126772544244937/ 

Helyszín: FUGA 1052 Budapest, Petőfi Sándor utca 5.
Látogatható: 2018. október 11 – 24.

Kíváncsi szemeknek: www.3h.hu 

forrás: sajtóközlemény




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

„GONE VIRAL” – a youngart vándorkiállítása

„GONE VIRAL” – a youngart vándorkiállítása

Az online galéria legkiemelkedőbb művészeinek alkotásai a Képezőben.

„Találj ki engem” – Haniko X Gutai Magda

„Találj ki engem” – Haniko X Gutai Magda

Herbert Aniko (Haniko) Gutai Magda versei által inspirált alkotásai a Fest;tisztít Galériában.

A BIVAK munkája nyerte a Hortobágyi Deportálások Emlékhelye pályázatot

A BIVAK munkája nyerte a Hortobágyi Deportálások Emlékhelye pályázatot

Hortobágy község belterületén mintegy 3,2 hektáros területen jön létre az emlékhely, ezen belül a kiállítótér 1100 négyzetméter lesz.

Hirdetés