A volt Radetzky-laktanya ügye egy évekig húzódó műemlékes és fejlesztői disputa tárgya volt. A historizáló épület főhomlokzata mögött a 3h építésziroda tervei és Marcel Wanders sajátos világa öltött testet - a szállodáról készült különszámunkban Csillag Katalinnal, a hotelrész vezető építészével készítettünk interjút.
A Kimpton BEM Budapest megnyitásával eldőlt az egykori Radetzky-laktanya sorsa, s a helyén létrejött új együttesben egy új hotelbrand, a Kimpton is debütált Európa keleti régiójában. A tervezésről Csillag Katalinnal, a 3h építésziroda vezető építész tervezőjével beszélgettünk.
Az épület felújításának története viszontagságos, többedik nekifutásra sikerült a projektet révbe juttatni. A 3h megbízása milyen funkcióra szólt?
Az előző verziók mind túlépítettek voltak, mind a városlakók, mind a szakma és hatóságok részéről tiltakozást váltottak ki. Az 1800-as évek végén laktanyának készült épületegyüttes hosszú időn át kihasználatlanul állt, működött benne levéltár, 1944-ben a Gestapo és a hungarista Halálfejes Légió irodái, majd 1949 után az ÁVH, 1957-től a Munkásőrség, illetve általános iskola, de kiemelt városi pozíciója ellenére a modern korban nem talált jó funkciót magának. A befektetők 2018 nyarán keresték meg az irodánkat, hogy készítsünk koncepciótervet a terület beépítésére, ez 2018 decemberére el is készült. Ebben a tervben már a mostani funkciók szerepeltek, azaz egy magasra pozicionált irodaház, konferenciatermek és egy, a Duna-parti lokációnak megfelelő, minőségi szolgáltatást nyújtó hotel. Ez az összetett program – bár építészetileg nem kevés kihívást jelentett – a hasznosítás szempontjából jó együttállásnak bizonyult, hiszen a szállodai vendéglátás az irodák, vagy épp a konferenciatermek felé is kiszolgálhat, és viszont, a hotel helyet adhat konferenciák résztvevőinek. Hat év kellett hozzá, hogy a projekt megvalósuljon.
Miben rejlett az építészeti kihívás?
Alapvetően egy, a teljes telket elfoglaló épületben kellett két különböző funkciót elhelyezni úgy, hogy mérete ellenére ne legyen léptéktelen. A Bem téri homlokzat műemlékileg védett, ezt meg kellett tartani, de az együttes többi része nem állt védettség alatt – és hogy mit tartunk értéknek, ezt építészként tisztáznunk kellett. A laktanyának hangulata volt, de építészeti értéke nem, nem voltak a homlokzat mögött jól használható terek, olyanok, mint a nagyvonalú K.u.K laktanyákban megszokott báltermek, díszlépcsők és egyéb reprezentatív terek. Nem jöttek össze a szintek a különböző épületrészeken, az egész Bem téri szárny zárt, áthatolhatatlan tömeget alkotott. Komoly gondolkodást jelentett számunkra a homlokzat megnyitása, hogy az épület vonzóvá tudjon válni az utca felől.
Mik voltak az építészeti válaszaik kulcsmozzanatai?
Alapvetően a környezetre reflektáltunk. Tartottuk a 21 méteres párkánymagasságot, de mivel nagy tömbről van szó, úgy döntöttünk, ezt érdemes megbontani, átjárást teremteni. A telken a nagy méretű tömeget három belső udvar tagolja. A közepén, ott, ahol a környező utcákból adódó városszerkezet ezt indokolja, egy nyilvános passzázs fut végig, amit eltérő homlokzatképzés jelöl. Számunkra ugyanakkor ez egy épület, egyetlen építészeti gesztussal: két tömb közé beültettünk egy magasabb elemet. Fontos volt a homlokzaton alkalmazott egyszerű, de részleteiben igényes lyukarchitektúra, amellyel a megtartott műemléki homlokzathoz igazodtunk – ezt töri meg a középrész lizénás üveghomlokzata. A tágas passzázsnak eredetileg izgalmas struktúrájú lefedést terveztünk, ez végül leegyszerűsödött, de így is nagyvonalú tér született. A műemlék-homlokzatnál ügyeltünk arra, hogy megidézzük azokat a díszeket, amelyeket a háború utáni helyreállításban nem helyeztek vissza.
A szálloda a megtartott homlokzat mögötti új épületrészben kapott helyet, bejárata a tér felől nyílik, az eredeti főbejárat helyén. Milyen kötöttséget jelentett ez tervezési szempontból?
A 130 szobás hotel alaprajza elég hosszan alakult ki, a földszint kereste magát, túl nagy a bevilágítás nélküli traktusmélység. Végül elöl, a tér felé került a vendéglátó funkció, étteremmel, bárral, ami jó idő esetén az utcára is kitelepülhet. A földszinten hátul csak befejező konyha van, a főzőkonyha a pincében található. Hátul, a lobbi mögött a konferenciaterületet három részre szekcionálható termei találhatóak. Az új rész alá háromszintes mélygarázs került a Fekete Sas utca felől lehajtóval. A szálloda pincéjében kialakítottuk az elengedhetetlen wellnesst, de ez nem hangsúlyos elem, hisz mindkét irányban sétatávolságra fekszenek Budapest híres fürdői, értelemszerű lenne a hotel működését a megújuló Király fürdővel összekapcsolni.
  |
A tető gerincmagassága változatlan, de az alakja új, az eredeti épület stílusától nem idegen manzárdtető, amely alatt lakosztályokat alakítottak ki, kapcsolatban a tetőterasszal. 10% volt az előírt zöldfelület, ezt az udvarokon, tetőteraszokon meg tudtuk valósítani. A skybar kialakítása utólagos fejlesztői kívánság volt, kicsit tartottunk attól, hogy az utca felől idegen látványelem lesz, de végül az utcaszintről nem érzékelhető.
A bonyolultabb építészeti feladatok nagy része egyébként láthatatlan: a technika, a kiszolgáló részek optimális elhelyezése. A gépészetet elrejtettük gépészeti udvarokban, a magastető lamellás részein; a technika úgy van jelen ebben a hatalmas, összetett komplexumban, hogy csak szakértő szem veszi észre.
Fontos eleme a projektnek a Bem téri homlokzat helyreállítása. Mennyiben jelentett kihívást a homlokzati fal megőrzése?
A megőrzendő homlokzat erős műszaki kötöttséget jelentett, de nem baj, ha vannak kötöttségek, meg kell velük küzdeni. Helyénvaló, hogy a Bem tér felé egy Budapest hangulatához illeszkedő hagyományos arccal fordul az épület, a kortárs bővítés ezt nem akarja elhomályosítani, párbeszédben áll vele, ahogy másik irányban a hozzá csatlakozó Vadász Bence-féle kortárs irodaházzal is.
A kortárs homlokzat esetében alapvető döntésként ragaszkodtunk a nemes anyaggal burkolt lyukarchitektúrához, hogy igazodjunk a klasszikus homlokzathoz. Mivel a kortárs építészet nem díszít, az anyaghasználatnak kell nemesnek lennie ahhoz, hogy minőségi megjelenés jöjjön létre.
A műemlékileg védett homlokzat korabeli rajzok alapján nyerte vissza eredeti külsejét, a saroklizéna rekonstrukciójához Déry Attila készített rekonstrukciós tervet, minden egyéb az eredetivel egyezik. A tér felé eső oldalon, ahol a vendéglátás zajlik, lejjebb vittük a nyílások parapetjét, hogy kommunikáljon az épület az utcával. A műemlék-homlokzaton rovátkolt vakolatstruktúrával jeleztük, ahol beavatkozás történt, az utcai oldalakon a kőburkolatban kialakított finom jelzés mutatja, meddig tart a hotel, és honnan kezdődik az irodaház.
A homlokzat megtámasztása komoly műszaki kihívást jelentett a kivitelezőnek. A járda alatt nagyon sok közmű fut, pedig logikus lett volna a falat kívülről megtámasztani, de a közművek miatt végül inkább saját területről, belülről oldották meg a kitámasztást. A támasztó-szerkezeteket beépítették, és utólag a szerkezet elkészülte után bontották el.
Az enteriőröket egy nemzetközileg is nagyon magasan jegyzett belsőépítész, Marcel Wanders tervezte. Milyen volt együttműködni az irodájukkal?
Végig zökkenőmentes, egyértelműek voltak ugyanis a határok: ők adták a designt, mi a kiviteli terveket. Tanulságos volt, és megkönnyítette a mi feladatunkat, hogy minden egyes részlet nagyon alaposan végig volt gondolva, kitalálták a szobák arculatát, a közösségi terek apró részleteit is. Minden területen különleges budapesti enteriőrt hoztak létre, ami a századforduló hangulatát ülteti át korunk világába XXI. századi technológiai felkészültséggel. Szerencsés, hogy nem a globális manírokat alkalmazták, hanem egy olyan sztorira fűzték fel a koncepciót, ami alapvetően Budapesthez köti a hotelt. A designban hangsúlyosan megjelenik a víz, a Duna közelsége, ezt egészítik ki a magyar mese- és mondavilág elemei – olyan mesét tettek a koncepcióhoz, ami jól promotálható. Az ilyen színvonalú vendéglátásban elvárás, hogy valamiben másnak kell lenni, ehhez született itt egy álomvilág, amibe a technikát nekünk kellett integrálni. Az udvarokra néző homlokzatok extrém részletei, erkélykorlátok, a kapu rácsozata, a bejárati előtető a Marcel Wanders munkája, és a belső világhoz igazodik.
Összességében milyen érzésekkel zárták a folyamatot, hová helyezik a munkát az iroda portfóliójában?
Mindig a legutolsó munka a legizgalmasabb. Egy igazán összetett feladat hatalmas alapterületen, amit végül nagyon színvonalasan sikerült megoldani.
Városszerkezetileg fontos előrelépés, hogy ez a zárt és – valljuk be – nem túl vonzó épület megújult, funkciót talált, olyat, ami a Bem térhez méltó. A tér rendezése még várat magára, a koncepció azzal válik majd teljessé, de az újonnan kialakított passzázzsal sikerült valamit visszaadni a városnak. A Bem tér kívánta a megújulást, olyan funkciót, aminek „jól áll” Duna-parti lokáció, a parkosított teresedés – a forgalom elvezetése alapvető lenne, de így is fontos városépítészeti fordulat, hogy a helyszín megújult.
Építészként pedig lényegesnek tartjuk, hogy úgy sikerült elhelyezni a megbízók által kívánt sokezer négyzetmétert, hogy az új létesítmény sem magasságban, sem tömegben nem telepszik rá a városra: az összetett funkciókat egységes építészeti megfogalmazású, mégis változatos tömegben sikerült megvalósítanunk, amely illeszkedik a környezete léptékéhez.
Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.
