Budapest részvételi költségvetés ötleteire kell voksolnia ehhez.

Budapest részvételi költségvetési ötleteire július végéig lehet szavazni. Összesen 53, körülbelül hárommilliárd forint értékű fejlesztési projekt közül lehet választani, három kategóriában: Zöld Budapest, Gondoskodó Budapest és Budapest Mindenkié. És a szavazáshoz egy társul egy meglehetősen különleges sorsolás is.

Budapest a 2020-as költségvetésben egymilliárd forintot különített el a fővárosiak által kijelölt ötletek, fejlesztési célok megvalósítására. A részvételi költségvetést három csoportra osztották: az egyikre félmilliárd forintot biztosítanak, és az ebben szereplő projekteknek egész Budapestet, vagy legalább három kerületet érintenek. Ebben a csoportban két projektet lehet kiválasztani, és ezekre maximum 250-250 millió forintot különítenek el. A másik két csoportba, amelyek keretösszege 250-250 millió forint, szociális, illetve zöld projektek kerülnek. Az egyes projektekre legfeljebb 50 millió forint nyerhető el. 

Az F4 műtárgy mélyén – Forrás: BKV Vlog / Youtube

A szavazásra bocsátott ötleteket a civilekből álló részvételi költségvetés tanácsa választotta ki. Voksolni július 31-ig lehet az otlet.budapest.hu oldalon. Mindenki, aki a határidőig leadja szavazatát, részt vehet egy sorsoláson, melynek keretében

20 fő kap lehetőséget arra, hogy Budapestnek egy, a közönség elől elzárt, legendák övezte területére, a Rákosi-bunkerként is ismert objektumba lépjen be.

A 2-es metró alagútjából nyíló földalatti óvóhely hivatalos elnevezése F4 műtárgy, egy korábban szigorúan titkos, 16 emelet mély, 3500 négyzetméteres, 2200 ember befogadására alkalmas, atomtámadás esetén is használható bunker, ami jelenleg a BKV Zrt. tulajdonában áll – írta a Városháza közösségi oldala.

Aki új regisztrációt készít, annak annak külön kérik a beleegyezését a nyereményjátékon való részvételre. Aki korábban regisztrált, azt a Városháza e-mailben értesítette a nyereményjátékról. A sorsolást a szavazás lezárta után tartják, a nyerteseket e-mailben értesítik. 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Nyolc budapesti közterületi fejlesztést végez a BKK

Nyolc budapesti közterületi fejlesztést végez a BKK

A Lánchíd és a Blaha felújítását mindenki ismeri, de nézzük meg a többi hatot is!

Geotermikus távhőtermelő projekt indulhat Budapesten

Geotermikus távhőtermelő projekt indulhat Budapesten

Izlandi céggel kötött megállapodást a Főtáv.

Különleges nemzetközi fotókiállítás a budapesti House of Lucie-ban

Különleges nemzetközi fotókiállítás a budapesti House of Lucie-ban

Az International Photography Awards Best of Show-ja és Anne Morin válogatása természetesen virtuális.

Hirdetés