Az MVM pályázatára 1200-an jelentkeztek, összesen négy oktatási intézmény kapott okosbútort.

Hatalmas érdeklődés övezte az MVM okosbútor-pályázatát. A négy okosbútort egy általános iskolának, egy középiskolának, egy többfunkciós oktatási intézménynek, illetve egy egyetemnek ítélte oda a szakmai zsűri. A nyerteseket 550 oktatási intézmény közül választották ki.

Minden várakozást felülmúlt az MVM Zrt. okosbútor-pályázata iránti érdeklődés: közel 600 intézmény több mint 1200 pályázatot nyújtott be. A nevezések 70 százaléka általános- és középiskolákból érkezett, de 11 egyetem is jelezte, hogy szívesen kihelyezne egyet az egyedi térbútorok közül.

A nagyméretű, szabadtéri, fából készült, napelemes, USB-aljzattal telefontöltésre is alkalmas, sötétben hangulatvilágítást adó, művészeti alkotásnak is beillő okosbútorokat egy általános iskolának, egy középiskolának, egy többfunkciós oktatási intézménynek, illetve egy egyetemnek ítélte oda, komplex szempontrendszer alapján a zsűri.

Név szerint a következő iskoláknak: a gyomaendrődi Rózsahegyi Kálmán Általános Iskolának, a Zalaegerszegi Kölcsey Ferenc Gimnáziumnak, a Szekszárdi I. Béla Gimnázium, Kollégium és Általános Iskolának, illetve a Semmelweis Egyetem Elméleti Orvostudományi Központjának.

A komplex szempontrendszer kitért többek között a helyszín adottságaira (méret, talajszerkezet, napelemek működési feltételei, körbejárhatóság, védettség biztosítása, stb.), a pályázó intézménybe járók számára és rászorultságára, a pályázat tartalmára, valamint kreativitására.

„Az MVM Csoport célja, hogy a fiatal generációk mindennapi témái közé bekerüljön az energiahatékonyság és a fenntarthatóság, illetve, hogy okos megoldásokkal támogassa a különböző oktatási intézmények innovatív fejlesztését. Az okosbútor-pályázat az MVM társadalmi felelősségvállalásának több alapelvét ötvözi: az innovációt, a következő generációk támogatását, a fenntarthatóságot, illetve az oktatási intézmények fejlesztését” – mondta Kóbor György, az MVM Zrt. elnök-vezérigazgatója a Semmelweis Egyetem Elméleti Orvostudományi Központjánál tartott átadó ünnepségen.

A nyeremények között két-két KÍGYÓ és KOCKA fantázianevű okosbútor szerepelt. A KÍGYÓ egy moduláris egység, amely variálhatósága miatt könnyen elhelyezhető bármilyen helyszínen. A tömör fából készült, ergonomikus kialakítású térbútoron két napelem található, amelyek energiával látják el az USB-töltőket, illetve a beépített esti hangulatvilágítást is. A KOCKA egy szintén tömör fából készült, ergonomikus kialakítású fedett okosbútor, amely esőben is használható, egymással szemben kialakított ülőhelyekkel. A rajta elhelyezett napelemek segítségével alkalmas különböző eszközök töltésére is.

A pályázat szakmai zsűrijének tagja volt: Jákó Eszter az MVM Zrt. kommunikációs igazgatója, Földi Melinda az MVM Zrt. kommunikációs szakértője, Huszár András a Hello Wood társalapítója, Rákóczi Ferenc műsorvezető és Murai László a HÖOK elnöke.




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Egy hónapon belül döntenek a Közlekedési Múzeum új épületéről

Egy hónapon belül döntenek a Közlekedési Múzeum új épületéről

Hamarosan kiderül, ki tervezi a Közlekedési Múzeum új épületét. 

Magyar építészek is pályázhatnak az AADIPA műemlékes díjára

Magyar építészek is pályázhatnak az AADIPA műemlékes díjára

Negyedik alkalommal lehet pályázni az AADIPA nemzetközi díjra, amely a kortárs építészet és az épített örökség viszonyait vizsgálja.

Díszes falak, kilátó a Biennále tetején és rengeteg külföldi elismerés: ezek voltak 2018 emlékezetes pillanatai

Díszes falak, kilátó a Biennále tetején és rengeteg külföldi elismerés: ezek voltak 2018 emlékezetes pillanatai

Izgalmas volt az idei év építészeti/design események terén, nektek melyik volt a kedvencetek?

Hirdetés