Akár már bevásárolni is eljöhet velünk az intézmény.

Az Óbudai Egyetem teljes intézményrendszerének arculati megújítása az új rektor hivatalba lépésével megvalósult: Prof. Dr. Kovács Levente idén július 15-től az Egyetem új rektora, míg február 15-e óta Földesi Gabriella az Egyetem új kancellárja.

A jogelőd intézmények alapításának 140 éves múltját és hagyományos értékeit, valamint a felsőoktatásban és kutatásban betöltött innovatív szerepét két – egymást kiegészítő – arculat mutatja meg: a könnyen felismerhető, geometrikus elemekből felépülő modern ÓE logó, illetve a letisztult, klasszikus címeres logó.

A modern logó sötétkék és narancssárga, illetve világoskék színt kapott, amely az Egyetem közösségi média oldalain, ajándéktárgyakon és kreatív felületeken jelenik meg. A megújult címeres, sötétkék és óarany színű logóval elsősorban az egyetemi meghívókon, díszmappákon, okleveleken és névjegykártyákon találkozhatunk.

„A modern logó egyik legnagyobb erőssége, hogy könnyen és változatosan alkalmazható bármilyen felületen. Az ÓE kezdőbetűket egy négyzet keretezi, amely ikon jelleget és letisztult formavilágot biztosít az arculatnak, így akár pecsétszerűen a legkisebb arculati elemen is hangsúlyosan tud megjelenni” – mondta Misetics Mátyás, az Óbudai Egyetem új arculatáért felelős ügynökség, a MITTE Communications kreatív igazgatója.

Az egyetemi karok részére saját logók készültek, tiszteletben tartva a karok által már korábban alkalmazott szimbólumokat, amelyek egy egységesebb, ernyőmárka rendszerben az Óbudai Egyetem modern logója mellett kaptak helyet. Az Óbudai Egyetem új arculatát bemutató oldal itt elérhető.




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Melléfogtak a CIA új logójával

Melléfogtak a CIA új logójával

A rebranding nem azt a hatást hozta, amit vártak tőle, de azért felfigyeltek rá a fiatalok.

Öt fejezet brandingtől az arculattervezésig

Öt fejezet brandingtől az arculattervezésig

Gyakorlati tudás a brandépítésről, avagy hogyan lesz a brandből arculat?

Debreceni kreatívok taroltak egy arculati világversenyen

Debreceni kreatívok taroltak egy arculati világversenyen

A Kreatív Vonalak öt terve is komoly elismerést kapott a WOLDA pályázatán. 

Hirdetés