„Szabadság, építészet, művészet, természet és társadalmi igazságosság!”

A Field of Sparks Artweek, vagyis a Szikra Mező Alkotóhét (2024. június 29 - július 7.) Ipolytarnócon egy műfajteremtő kezdeményezés, amely kézzelfogható, megmászható és megcsodálható dolgok mellett kulturális és etnikai együttműködést, valamint közösségi értékeket épít. Az idén megvalósuló egyik alkotás tervezői és építői a győri Építész Műteremház, vagyis a Széchenyi István Egyetem építész tanárai és hallgatói. Ungerhofer Danit, Bach Pétert és Fátrai Júliát kérdeztük az eseményről.

Hogy kezdődött az együttműködésetek a Szikra Mezővel, mikor hallottatok róluk először és mit gondoltatok az egészről?

Már a tábor kezdeti éveitől tudtunk róluk, minden bizonnyal azért, mert szakmai körökben jól kommunikálták az évről-évre ismétlődő összművészeti hepajkodást – és hát lássuk be, már maga a „Field of Sparks” elnevezés is olyan, ami azonnal megragad az emberben [a magyar „Szikra Mező” meg még inkább], de a nagy médiazajban istenigazából megismerni a csapatot csak személyes kapcsolódást követően sikerült. A tavalyi táborban látogatóként vettünk részt és akkor láttuk, miről is van szó Ipolytarnócon. Kiderült hogy jóval többről szól ez az egész kezdeményezés, mint amit a szexin befotózott alkotások mutatnak magukból a publikációkban – mert sok minden más mellett rendhagyó szociális kapcsolódásokat, nyitottságot lehetett látni a mélyén. A Field of Sparks legfontosabb erényének az látszik talán, hogy a városból érkezett emberek, miként kapcsolódnak a helyiekkel. Zseniális élmény volt, hogy a megérkezés pillanatától szikrányi idő alatt kialakult a helyi közösséggel való együttlét, harmónia és barátság. Nagyon befogadó és kíváncsi embereket ismerhettünk meg, van mondanivalónk egymásnak és hisszük, hogy más emberként tér haza, aki egyszer részt vett ott egy eseményen. Már akkor biztosak voltunk benne, hogy el kell hozni a hallgatóinkat is ebbe a közegbe – úgyhogy elkezdődött a beszélgetés az együttműködésről.

Nehéz „ügyfelek” voltak? Mi a menete egy ilyen közös tervezésnek? Mennyire kaptatok szabad kezet?

Nem gondoljuk, hogy „nehezek” lettek volna – sőt, számos hasonló együttműködésünk közül az egyik legjobbnak éltük meg a közösen végigvitt folyamatot – viszont ezzel együtt és éppen ezért is kifejezőbbnek találjuk az „ügyfél” helyett inkább a „megbízó” kifejezést. Mint megbízótól kaptak tőlük a hallgatóink egy rövid iránymutatást, ami épp, hogy csak meglökte őket egy irányba a lejtőn, de bőven adott lehetőséget, hogy a saját ösvényüket járva jöjjenek le rajta. Zömében a tanulmányaik mértani közepén járó hallgatók vették fel a kurzust, ami az egyik legizgalmasabb stádium az építész képzés folyamatában. Van már némi tapasztalatuk, terveztek már 1-2 dolgot a tanulmányaik során, de még nem fogja vissza túlságosan a ceruzájukat a műszaki ismeretek béklyója. Ebben a stádiumban lévő hallgatóktól gyakorta jönnek föld fölött lebegős ötletek, és ilyenkor nekünk oktatóknak csak annyi a feladatunk, hogy fenntartsuk a felhajtóerőt - ezzel együtt persze tudnunk kell időzíteni a földhözragadt kérdéseinket is, mert előbb-utóbb nyilván eljön a pillanat, amikor egyszer csak meg kell mondani, hogy milyen és mennyi csavart kell rendelni...

Milyen volt a hallgatókkal egy ilyen jellegű megvalósuló projekten dolgozni?

Arra mindig is nagy hangsúlyt fektetünk a képzésünkben, hogy legyenek megvalósuló munkák is, hiszen elképesztően fontos tapasztalat a hallgatóknak maga az építés és ebben a saját gondolataik megvalósulásának folyamata – szerintünk ettől [is] tud kerek lenni az építész oktatásunk. Más, hagyományos tervezési tantárgyakban jellemzően kevésbé tudunk számonkérni olyan tervezési paramétereket, mint például a kivitelezhetőség vagy a költségkeret kérdésköre, de a nyári építőtáborokban létrehozható léptékű installációknál kiemelten fontos, hogy meg tudjon maradni a kísérletezés és megvalósíthatóság egyensúlya, továbbá ezek megfelelő aránya.

Természetesen egy kis léptékű dolognál is nyakon tudja önteni a hallgatókat a megvalósulási „kényszer”... és hát ez olyankor gondoskodóbb attitűdre kényszeríti őket. Ilyenkor nincs mese, fel kell venniük azt a bizonyos holisztikus szemüveget és végiggondolni, hogy mi fog történni az asztalunkkal - kezdve ott, hogy akár 40 ember táncol rajta... egészen addig, hogy villámcsapás éri. Persze az is egy megkerülhetetlen tapasztalás, hogy kitalálják az építési sorrendet, segédszerkezeteket, szerszámigényt, ütemtervet - mert mi van, ha mondjuk az építés összes napján esik az eső és így tovább.

Mire számítotok Ipolytarnócon?

Először is csupa jóra - egyrészt, mert egy ilyen vállalkozásnak csak pozitív szemlélettel lehet nekimenni, másképpen nem is érdemes, másrészt pedig azért, mert úgy érezzük, hogy ez valahol kódolva van a Field of Sparks filozófiájában, hogy ezekből jó dolgok születnek. De az is igaz, hogy a félév végére érve kikristályosodott egy olyan terv, ami szerintünk mindent tud, amit egy ilyen hallgatók által épített, kis léptékű feladatnak tudnia kell. Sok minden definiált és végigtervezett benne, de az építés folyamán, az anyagok egymáshoz építésének folyamatába emelett bőven belefér a helyszíni továbbgondolások beépülése a végeredménybe. Leginkább az asztal acél lábainak leverését várjuk a legnagyobb kíváncsisággal, reméljük, sikerülni fog. Nem szerettük volna beton alappal terhelni a mezőt és a talajcsavar pedig túl kézenfekvő lett volna, így inkább egy kísérleti megoldáshoz nyúltunk, ami azt gondoljuk, fog majd okozni meglepetéseket és olyan helyszíni döntések elé állít minket, amik a tervező asztalnál nem szoktak kiderülni. Ilyen és ehhez hasonló kihívásokat kívánunk magunknak.

Melyik része fogott meg titeket a Field of Sparks kezdeményezésnek leginkább?

Ez egy nehéz kérdés, mert az egész kezdeményezés nem elválasztható az azt képviselő személyektől, vagyis a Szikra core csapatától, Fenyvesi Zsófitól, Kiss Pétertől, Szabó Pétertől, Majorosi Zsófitól, Kiss Idától, és az alkotó közösségtől. Ugyanakkor nem elválasztható a „helytől” – Ipolytarnóctól – és a „helyiektől” sem, szóval nem gondoljuk, hogy ki lehetne vagy kellene emelni bármit is ebből, valószínűleg leginkább ez az egész így együtt a maga egységében fogja meg az embert.

Július 5-6. – Nomad Vernissage Weekend

Idén július 5-én és 6-án Ipolytarnócra érkezik Laczkó Péter, aki egy analóg fotós feltaláló, elképesztő képalkotó szerkezetekkel, amiket ki is lehet próbálni a workshopjain. A pénteki és szombati napon minden látogató besegíthet az installációk befejező mozzanataiba az építkezéseken, valamint falakat festhet az Ipolytarnóci Ősmaradványok Parkban a grafikus csapattal. A szombati napon pedig mindenkit várnak egy nagy, szabadtéri nomád kint alvásra a Mezőn, ahol két performansszal nyílik meg az Artpark, a Priestor művészcsoport és a pozsonyi Studio vvv művészeinek előadásában. Ezután lesz tűz, zene, tánc és egy együtt töltött éjszaka a csillagok alatt!

A Field of Sparks minden érdeklődőt szeretettel vár Ipolytarnócon! Mivel ez egy nomád művészeti esemény, nem lesz büfé, sem vendéglátós felvonulás, megépül viszont a Százlábú Kerekerdő és és egy komposzt WC, mint az idei év új installációi a Szikra Mezőn! Az esemény idei különleges szlovák vendégeiről pedig a következő cikkben írunk bővebben!

További képek a cikk végén található galériában!
 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Százlábú kerekerdő: Íme a Field of Sparks és a győri Széchenyi István Egyetem közös projektje

Százlábú kerekerdő: Íme a Field of Sparks és a győri Széchenyi István Egyetem közös projektje

„Szabadság, építészet, művészet, természet és társadalmi igazságosság!”

Field of Sparks: Közép-Kelet-Európa legnagyobb művészeti pizsamapartija lesz Ipolytarnócon

Field of Sparks: Közép-Kelet-Európa legnagyobb művészeti pizsamapartija lesz Ipolytarnócon

Június 29-én kezdődik az Artweek Ipolytarnócon, az eseményről Fenyvesi Zsófi, a Field of Sparks art directorának írását közöljük.

Milliárdos nyereséget termelhet a Gellért-hegyi sikló

Milliárdos nyereséget termelhet a Gellért-hegyi sikló

A sikló váltaná ki a Citadella turistabusz-forgalmát.

Hirdetés