Több száz látogatója volt a múlt héten Sepsiszentgyörgyön megszervezett Design Hétnek. 

Több száz látogatója volt a múlt héten Sepsiszentgyörgyön megszervezett Design Hétnek. Az egy hét alatt nyolc kiállítást nyitottunk meg, három workshopot, két nyilvános szakmai beszélgetést és egy egészestés divatbemutatót tartottunk, de a már hagyományosnak számító kétnapos design vásárt is megszerveztük.



A kiállítások közül nagy érdeklődés övezte a hétfőn este a MAGMA Kortárs Művészeti Kiállítótérben megnyitott 2012 – 2015 legszebb könyvei című könyvgrafika-kiállítást, illetve a kedd este az  Erdélyi Művészeti Központban megnyílt három kiállítást: Ianis Vasilatos sepsiszentgyörgyi származású designer egyéni kiállítását, a Partiumi Keresztény Egyetem diákjainak Photo Ludens című plakátkiállítását, illetve a Transylvánia Tranzit elnevezésű, erdélyi desginereket felvonultató kiállítást.

 A könyvkötő-műhely és a 3D-workshop szintén látogatott volt, de a szakmai beszélgetések, illetve a vásár is jelentős számú közönséget vonzott be. 



Legnagyobb sikere a csütörtök este megszervezett divatmbemutatónak volt, amelyre már-már  a szervezőknek is problémát okozó túljelentkezés volt tapasztalható. Az Andrei Mureşanu Színház zsúfolásig megtelt nagytermében olyan helyi, vagy a környékről származó designerek és divattervezők munkái voltak megtekinthetők, mint: a KreaKids, Jánosi Ágnes, Miklós Kata, Oláh Gyárfás, Simó Júlia, Zsigmond Adél, Rekko, Mariko és Delikates. Grubisics Csaga, a bemutató főszervezője sikeresenek nevezte az eseményt. Előrelépésnek értékelte  a tavalyhoz képest, hogy több kollekciót tudtak elhozni, hogy nagy nevű divattervezőket is meg tudtak hívni, illetve hogy ezúttal a női mellett férfikollekciók bemutatására is sor került.

Az egyhetes rendezvénysorozatot méltatva Damokos Csaba, a Design Hét házigazdája elmondta, úgy érzi, a tavalyhoz képest sokmindenben fejlődtek, főleg  a kiállítások és a divatbemutató  színvonalát tekintve.  Úgy látja, van igény a folytatásra, mind a rendezvényekbe bekapcsolódó designerek, mind a közönség részéről. 

A Design Hét Sepsiszentgyörgy hivatalos szervezője az Országos Képzőművészeti Szövetség Sepsiszentgyörgyi Fiókja (UAP), a Focus Rectus Egyesület és a Csagasa Visual Communication volt. Partnerei: Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala, Kovászna Megye Tanácsa, a Balassi Intézet és a ProWood Faipari Klaszter voltak. Társszervezői: a MAGMA Kortárs Művészeti Kiállítótér, az Erdélyi Művészeti Központ, a Lábasház, a Tein Teahouse és az Andrei Mureşanu Színház. Támogatói: EuroGSM, MultiNr, SUGÁS Áruház, Kobak Design, Best Western Hotel Park, Grizly & Co, Estico Srl. Médiapartnerei: a Transindex, a Háromszék, a Székely Hírmondó, az Observatorul de Covasna, a SepsiRádió, az Erdély TV, a Nőileg magazin, és az Intarzia & Castor. Ezúton is köszönjük mindannyiuknak a közreműködést és a támogatást!

forrás: sajtóközlemény




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Győrben is indul a Design Hét

Győrben is indul a Design Hét

A Design Hét Győr a városban élő és alkotó tervezők munkáira összpontosít.

Fiatal keramikusok jótékonysági aukciója a Design Héten

Fiatal keramikusok jótékonysági aukciója a Design Héten

A Criminal Craft csoport munkáiból befolyt összegből egy iskolának segítenek a koronavírus elleni védekezésben.

Hirdetés