A kérdés csak az, hogy hogyan írjuk: design vagy dizájn?

A MaxCity podcast csatornája, a Design Komplex második adásában magáról a designról beszélgettek, méghozzá Keresztury-Hadnagy Timi enteriőr tervezővel, a Studio This alapítójával és Martinkó Józseffel, az Octogon magazin főszerkesztőjével.

„Igazából kezdhettünk volna is ezzel az adással” – vallják a szerkesztők, akik úgy érzik, hogy az emberek fejében „sokszor kusza elképzelések vannak arról, hogy mi is igazából a design jelentése”. Tiszta vizet a pohárba tehát: design vagy dizájn? Mit mondott Victor Papanek? Milyen aspektusai vannak a designnak?

A beszélgetés elején Timi elmesélte, ahogy tízéves kislányként kijárt egy építkezésre az édesanyjával, és alaprajzokat, vázlatterveket másolt, míg Martinkó József az ELTE magyar szakáról egy álláshirdetés révén került az Octogonhoz, amelynek a szemlélete vonzotta: nevezetesen az építészetet, belsőépítészetet, designt a kultúra részének tekintette, és nem csupán mérnöki tudományként.

A 235 production irodaA 235 production iroda

Szóba került, hogy a megrendelők mennyire igénylik azt, amit a nyugati lapokban látnak. Amikor Timi kezdett, 2011 körül „még teljesen más volt az inspirációs forrás: még újságcikkeket vágtak ki, és nem ömlött a Pinterestről minden, köztük szemét is. Akkor már volt olyan megrendelő, akivel kimentek Bécsbe, hogy a KARE-ból vásároljanak. (...)

Az, hogy ma már ott van a Pinterest, előre is visz, de hátráltat is bennünket.”

Nálunk a közoktatás erősen nyelv-centrikus, és a vizuális kultúra oktatása szinte egyáltalán nincs benne, tette hozzá Martinkó József, megjegyezve, hogy ezzel párhuzamosan a hiánygazdaságból adódóan van egy „barkácskultúránk”, mert bár sok mindent nem lehetett kapni, de lehetett ismerni valamilyen jó szakit, aki mellékállásban megcsinálta – és ez valahol hat a mai napig is, amin nagyon nehéz átküzdenie magát egy tervezőnek. 

Mi a Design?

Timi nagyon komplex dolognak tartja a designt, kezdve a legegyszerűbb hétköznapi tárgyakkal, ami „ugyanúgy design, mint egy formatervezési design, mégsem szabad egyenlőségjelet tenni a kettő közé, mert teljesen más az életútjuk, teljesen másképp forrnak ki.” Az Octogon főszerkesztője nyelvészetileg mutatott rá, mennyire problematikus ez: a szakma designnak, a laikus média dizájnnak írja, és „amikor átírja, akkor belekerül az a fajta konnotáció, hangulat, hogy valami ’dizájnos’, így elkezd tolódni egy olyasféle irányba, ami ’drágává teszi az egyébként olcsó tárgyakat’, mintha ez volna a design mögött, holott ez tévút. A design szó latin tőre vezethető vissza, ami egyszerűen rajzolást jelent, viszont a reneszánsztól kezdve maga a rajzolás jelentés párhuzamosan van jelen, összeér a kettő, hogy valamit rajzolok, tervezek, de dekorálok is, tehát legyen szép.”

 Nyaraló Balatonfüreden Nyaraló BalatonfüredenFotó: Keresztury-Hadnagy Timi/Studio This

Később a beszélgetés érintette a retrót is, ami József olvasatában a designban azt jelenti, hogy „nem akarok műanyagban élni, valahová visszaakarok menni, ami a gyerekkoromban volt, még az Ázsiában legyártott, egyszer használatos világ előtt.” A személyiség megtalálásánál Timi tapasztalatai szerint „egyre többen jönnek rá, hogy nem az aktuális trendekkel akarják berendezni az otthonukat, de éppen ez már átcsap egyfajta túlzott óvatosságba: mindenből a legegyszerűbbet, a falat se fessük le, mert mi lesz, ha megunom két hónap múlva.

Ezeket a berögződéseket nagyon hosszú gyurmázással lehet feloldani a legelején. Másfelől az ’Aha-élmények’, amikor megtalálja önmagát a megrendelő egy enteriőrben, nagyon jó, nekem mindig ez a célom, ha magánmegrendelővel dolgozom.”

A műsor végén bónuszként Timi és Józsi is mesélt egy picit a saját otthonáról, mi több, a kedvenc designeréről is.

A teljes beszélgetést itt hallgathatjátok meg.

A MaxCity LinkedIn oldala, ahol mindig a legfrissebb infókat találhatod meg a Design Komplex Podcastről.

Képgalériánkban Keresztury-Hadnagy TImi és csapata munkáiból válogattunk. Kattints a nagyobb képekért és a képaláírásokért!

1 / 8 fotó

Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Világsztár építészekkel folytatódik a Szentendrei Építészszalon

Világsztár építészekkel folytatódik a Szentendrei Építészszalon

A február 25-i esemény vendége Martinkó József, az Octogon főszerkesztője lesz

Amikor fiktív Lego-koncepció került az Octogon címlapjára

Amikor fiktív Lego-koncepció került az Octogon címlapjára

Hogyan került egy budapesti épület fiktív Lego-verziója a 2015-ös utolsó lapszámunk borítójára?

Design 2020: Bambi, a nagy visszatérő

Design 2020: Bambi, a nagy visszatérő

Az ötvenes évek kultikus üdítőitala megújult ízekben és csomagolásban tért vissza idén.

Hirdetés
2025/32025/22025/12024/12024/82024/72024/62024/52024/42024/32024/22024/12023/62023/82023/52023/72023/62023/42023/52023/42023/32023/32023/22023/22023/12023/12022/82022/62022/72022/52022/62022/42022/52022/42022/32022/32022/22022/22022/12022/12021/82021/62021/72021/52021/62021/42021/52021/32021/42021/32021/22021/22021/12021/12020/62020/82020/72020/52020/62020/42020/52020/42020/32020/32020/22020/22020/12020/12019/62019/82019/72019/52019/62019/42019/52019/42019/32019/32019/22019/22019/12019/12018/82018/62018/72018/52018/42018/32018/22018/12017/82017/72017/62017/52017/42017/32017/22017/12016/82016/72016/62016/52016/42016/3 2016/22016/12015/82015/72015/62015/52015/42014/42014/32014/22014/12013/62013/52013/42013/32013/22013/12015/32014/52014/62015/22014/72014/82015/1