Most aztán igazán nagy szükség van az alkotói fantáziára.

Milánóban egy felhívás keretében arra kérik az építészeket és designereket, hogy tervezzenek a társadalmi távolságtartást elősegítő eszközöket, a város bárjainak, üzleteinek és nyilvános tereinek biztonságos újranyitásához. Lehetnek ezek táblák, maszkok, az emberek elszeparálását biztosító berendezések, a lényeg, hogy a március 8. óta bezártságban élő város újraindulhasson.

Milánót különösen rosszul érintette a koronavírus járvány, lemondták a nemzetközi eseményeket, többek között a Salone del Mobile bútorvásárt, leállt az ipar, a pezsgő város egyik napról a másikra elvesztette korábbi élét. Most éledezik, ha óvatosan is, de egyre több szolgáltató és étterem nyit ki, a milánói önkormányzat pedig felhívást intézett a kreatív ipar szereplőihez.
A YesMilano tervezte lakossági kampány vizuális eleme

Cristina Tajani, a város kereskedelmi tanácsosa elmondta, hogy szükségük van az alkotók fantáziájára, hogy olyan megoldások szülessenek, amelyek képesek összeegyeztetni a biztonságot az emberek szocializációs és kikapcsolódási igényeivel, valamint az üzletek és szolgáltatások igénybevételével.

A beérkezett ötleteket szeretnék összegyűjteni egy digitális adatbázisban, és azt remélik, hogy létrejöhet egyfajta együttműködés a kis- és középvállalkozások, a magánszereplők és az építészek, tervezők között. Az ötletgyűjtés az ENSZ és az Egészségügyi Világszervezet (WHO) globális felhívását követi, amelyben designerektől és kreatív szakemberektől várnak olyan vizuális anyagokat, amelyekkel a lehető legegyszerűbben el lehet magyarázni az embereknek a vírus elkerülésének módjait, ezzel pedig a világjárvány ellaposítása is sikeresebb lehet.

A város piacainak egy része május 7-én megnyílt, újraindultak a gyárak és a nagy építkezések, de a színházak, ruházati boltok, edzőtermek és szépségszalonok még mindig zárva vannak. 

A lakosság számára a YesMilano reklámügynökség készített egy külön kampányt is, hogy miképp készüljenek fel a korlátozások feloldása utáni időszakra.

Az ötleteknek egyik értékes indikátora lehet a Shift Architecture holland építésziroda élelmiszerpiac modellje, amely lehetővé teszi az emberek számára a biztonságos vásárlást úgy, hogy közben a társadalmi távolságtartás szabályai sem szenvednek csorbát.

Forrás: Dezeen




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Hybrid Art Camp 2023

Hybrid Art Camp 2023

Hybrid Art Camp 2023 – Alkotótábor felhívás

Negyven épülettel bővült a Magyar Modern adatbázis

Negyven épülettel bővült a Magyar Modern adatbázis

A MÉSZ gyűjteménye az előttünk élt magyar építészek munkáinak értékeire hívja fel a figyelmet.

DOCONF2021: Facing Post-Socialist Urban Heritage

DOCONF2021: Facing Post-Socialist Urban Heritage

A BME Urbanisztika Tanszéke által rendezett konferencia felhívása.

Hirdetés