A nemzetközi bútordesign egyik meghatározó skandináv szereplője közel 10 éve emeli ki a feltörekvő tervezőket, a közönségszavazás döntősei közé pedig információink szerint most először került magyar alkotó.

Hirdetés

A Bolia 2000-ben alakult Dániában, és mára a skandináv bútordesign egyik jelentős nemzetközi szereplőjévé vált. A márka több mint 90 európai koncepcióüzlettel, 30 országban működő online értékesítéssel és globális viszonteladói hálózattal dolgozik. Kollekcióit több mint 50, 19 országból érkező tervezővel és designstúdióval együttműködésben fejleszti.

A Bolia Design Awards 2007 óta ad bemutatkozási lehetőséget feltörekvő tervezőknek és friss tárgykoncepcióknak. A dán bútormárka a pályázattal azokat az új gondolatokat keresi, amelyek a hagyomány és az innováció találkozásából születnek, és amelyek később akár a márka tervezői közösségéhez is kapcsolódhatnak. A díj idei közönségszavazásos döntőjébe hét pályamű került be, köztük Horváth Máté Root Chair című székkoncepciója.

A Root Chair egy letisztult, fa alapú szék, amely a skandináv tárgykultúrához közel álló gondolkodást, a természetes anyaghasználatot és a szerkezeti őszinteséget helyezi középpontba. Ugyanakkor gondolatiságában mélyen merít Máté magyar gyökereiből, gyermekkori emlékeiből: nagyapjától tanulta meg a fával való kézi munkát, valamint azt, hogyan lehet hasznos, szép és nem túlbonyolított formákban gondolkodni.

A szék koncepciója kevés alkatrészre, látható szerkezeti kapcsolatokra és egyszerű gyártási logikára épül. A Root Chair célja nem az, hogy uralja a teret, hanem hogy természetesen illeszkedjen abba. Könnyed, rakásolható, anyagában őszinte tárgy, amely a használhatóságot, a tartósságot és a gyárthatóságot egyaránt fontos tervezési szempontként kezeli.

A shortlist sokszínűsége is jelzi a Bolia Design Awards nyitott szemléletét: a döntős mezőnyben belarusz, svéd, dán, magyar és francia kötődésű alkotók munkái szerepelnek, a tárgytípusok között pedig karosszék, kerámia tál és szűrő, többfunkciós tárgycsalád, teás szett, lámpa és kanapé is megtalálható. Ebben a nemzetközi mezőnyben a Root Chair a faanyaghoz, a látható szerkezethez és a gyárthatósághoz kapcsolódó, csendesebb székkoncepcióként kapott helyet.

A döntősöket szakmai zsűri választotta ki, amelyben tapasztalt dán tervezők és fenntarthatósággal, anyaghasználattal foglalkozó szakemberek is helyet kaptak. A zsűri tagjai között szerepel Kasper Salto dán bútortervező, Linda Nhu Laursen, az Aalborg University AAU Design Lab kutatási vezetője, Thomas E. Alken ipari formatervező, valamint Annette Kjær, a Royal Danish Academy Material Lab vezetője. A szakmai zsűri munkáját a Bolia saját designcsapata egészíti ki.

Horváth Máté shortlistre választása fontos szakmai visszajelzés a magyar bútortervezés számára is. A Bolia közönsége és szakmai közege kifejezetten a skandináv és nemzetközi kortárs design iránt érdeklődő közönséget szólítja meg, ezért a döntős szereplés olyan láthatóságot adhat egy magyar tervezői munkának, amely túlmutat a hazai szakmai környezeten.

Emellett a döntős szereplés ténye azért is figyelemre méltó, mert a magyar bútortervezés ritkán kap közvetlen megjelenési lehetőséget olyan skandináv designmárka felületén, amely egyszerre rendelkezik nemzetközi közönséggel, gyártói háttérrel és kereskedelmi tapasztalattal.

A Bolia tájékoztatása szerint a nyertesek szakmai találkozási lehetőséget kapnak a márka product design menedzserével, és pályaművüket a Bolia éves design briefjébe is benyújthatják, ami további szakmai kapcsolat lehetőségét is megnyithat a magyar tervező számára. A közönségszavazás 2026. október 11-ig érhető el a Bolia hivatalos oldalán. Az eredményhirdetésre október 30-án, a Bolia Design Awards eseményén kerül sor.

Forrás: Sajtóinformáció




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Ilyen lett a Székátiratok kiállítás katalógusa!

Az AU Műhely kortárs széktanulmányai a Néprajzi Múzeum gyűjteménye alapján. Lapozz bele!

  • 2023-09-15 12:00
  • Deco

Olasz konyha-design karnyújtásnyira 

Megnyílt a Veneta Cucine első budapesti showroomja
 

Ipari épületek inspirálták a Komok új bútorait

Egy fenntartható és megfizethető kollekció
 

Hirdetés