Kozma 2015

A 2015-ös Kozma Lajos ösztöndíjasok beszámoló kiállítása jövő kedden nyílik a FISE Galériában.
\r\n 

A Magyar Alkotóművészeti Nonprofit Kft. és a FISE Galéria szeretettel meghívja Önt és barátait a 2015-ös Kozma Lajos ösztöndíjasok beszámoló kiállítására.
 
Megnyitó időpontja: 2016. június 21. kedd 18 óra.
A megjelenteket köszönti: Hóvári János főigazgató. Magyar Alkotóművészeti Nonprofit Kft.
Megnyitja: Mascher Róbert DLA, formatervező iparművész, a FISE elnöke, a Kozma Lajos ösztöndíj kuratóriumának tagja.
 
Kiállító művészek: BAKOS Boglárka, FARKAS-PAP Éva, GELLEY Kristóf, HÁRI Andrea, KOVÁCS Ágnes, SIMON Viktória, SOMOGYI Éva Erika, SZABÓ Péter, SZIRMAY Zsanett, VARGA Dóra
A kiállítást installálta: Mayer Róbert


 
Megtekinthető 2016. július 1-ig, hétfőtől-péntekig 13-18 óra között.
FISE Galéria,1054 Budapest, Kálmán Imre utca 16.
 
A Kozma Lajos építész, iparművész és grafikus, műegyetemi tanár tiszteletére létrehozott kézműves iparművészeti ösztöndíjat 1987-ban alapította a Művelődési és Közoktatási Minisztérium, azzal a céllal, hogy segítse a 35 év alatti önálló művészi tevékenységet folytató, tehetséges kézműves-iparművészek pályakezdését, alkotómunkáját, művészi fejlődését, és kedvező feltételeket teremtsen a formanyelvében és tartalmában korszerű, színvonalas művek létrehozásához. Így lehetőségük nyílik arra, hogy elsősorban alkotómunkával foglalkozhassanak. Minden évben beszámoló kiállításon mutatják be az ösztöndíj ideje alatt készült alkotásaikat.
 
Az ösztöndíjra pályázhat minden olyan fiatal kézműves-iparművész, aki már önálló művészi tevékenységet tud felmutatni.

A FISE Galéria nyitvatartása:
Hétfő - Péntek: 13.00 - 18.00
Szombat, vasárnap: szünnap

forrás: sajtóközlemény




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Üstben kifőzött brutalista kontrasztok

Üstben kifőzött brutalista kontrasztok

Műhelylátogatás Dukai István kortárs művésznél 

Vágóhídból galéria

Vágóhídból galéria

Az ostravai Plato Art Gallery 

Elkészült a V&A Fotográfiai Központja

Elkészült a V&A Fotográfiai Központja

Az új galéria terek a fiatalok számára demokratizálják a gyűjteményt

Hirdetés