Akkor is termelhet neked a napelem, hogy nincs lehetőséged telepíteni.

Közösségi napelempark létrehozásán dolgozik a főként háztartási és ipari méretű napelemes rendszerek telepítésével foglalkozó Danubia Energia. Az ötlet egyáltalán nem légből kapott: a cég az Innovációs és Technológiai Minisztérium egyik pályázata alapján dolgozza ki a koncepcióját.

Egy közösségi napelempark legnagyobb előnye, hogy azok is termelhetnének napelemmel áramot, akik a saját ingatlanjukra nem telepíthetnek. Lényegében egy nagyobb szabad területre telepített egybefüggő kiserőműről van szó, amelynek a tulajdonosai a részesedésüknek megfelelő arányban levonhatják a villanyszámlájukból a megtermelt áramot.

„Ez nem különbözik attól, mintha a saját házuk tetejére telepítettek volna napelemes rendszert, de nem kell törődniük a kivitelezés minőségével, a karbantartással és tisztítással, sőt élvezhetik a beruházás és a fenntartás során a méretgazdaságosságból fakadó előnyöket”

– írta a Napos.hu. Tehát a legnagyobb előnyén, a hozzáférésen kívül járulékos előnyöket is kínál.

Mivel közösségi parkról van szó, a cég egy kérdőívet is összeállított a „leendő tulajdonosok, a közösség jövőbeni tagjai” számára, hogy valóban a felhasználói igényekre szabhassák a rendszert. Mint a kérdőívből kiderül, a cég arra is szeretné megteremteni a lehetőséget, hogy

„az általad a közösségi napelemparkban megtermelt energiát országszerte szabadon felhasználhasd különböző fogyasztási pontjaidon (nyaraló, nyilvános elektromos autó töltő)”,

ez pedig a jelenlegi viszonyokhoz képest elképesztő rugalmasságot biztosítana, lényegében egy ilyen rendszerbe még annak is megérné beszállnia, aki egyébként a saját házán meg tudja termelni magának az áramot. Bárhogy is, a kérdőív tanulságait beépítik a pályázatukba, hogy azok biztosan eljussanak a döntéshozókig.

Nem egy hirtelen ötlet

Mindez nem csupán légből kapott ötlet (bár azzal sem lenne feltétlenül baj): az eredeti pályázati felhívást az Innovációs és Technológiai Minisztérium Nemzeti Kutatás, Fejlesztési és Technológiai Hivatala tette közzé, méghozzá energiaközösségek kialakítását és működését támogató mintaprojekt megvalósítására címmel, 2020--3.1.4-ZFR-EKM kódszámon.

Ezen a pályázaton indulna tehát el a Danubia Energia, mint naperőmű-fejlesztő. A cég eleinte energetikai innováció menedzsmenttel, kutatásfejlesztési projektekkel, valamint tanácsadási munkákkal foglalkozott, részt vett megújuló és fosszilis erőművek akvizíciójában, átvilágításában, naperőművek fejlesztésében és előkészítésében is. Az utóbbi időkben viszont a napelemes rendszerek és elektromos autótöltők értékesítésére és telepítésére helyezte a hangsúlyt.




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Elkészült Győrben Európa legnagyobb, tetőn kialakított napelemparkja

Elkészült Győrben Európa legnagyobb, tetőn kialakított napelemparkja

Közel ötezer háztartás éves energiaszükségletét termeli meg.

Egy napelemes autó, amely töltőállomás is lehet

Egy napelemes autó, amely töltőállomás is lehet

Hasznos lehet sátorozás során, de akár egyéb elektromos autóknak is vészmegoldást kínálhat.

A Széllkapu szelleme Melbourne-től Szingapúrig

A Széllkapu szelleme Melbourne-től Szingapúrig

A parkban központi szerepet betöltő design-napelemek nemzetközi előképei. 

Hirdetés