Április 14-én nyílik a Pintér Galéria és Aukciósház tiny_art 2.0 névre keresztelt, kifejezetten kisméretű kortárs műalkotásokat felvonultató kiállítása és vására. Igenis, számít a méret!

A kifejezetten kisméretű kortárs műalkotásokat felvonultató vásáron több, mint 60 hazai képzőművész – többek között Mucsy Szilvia, Cseke Szilárd, Wahorn András és Labrosse Dániel – munkáival találkozhatunk. Legjobb, ha már most megfogadjuk a galéria jótanácsát, ami a kiállítás és vásár mottója is egyben:

„Egy kis kortárs sosem árt.”

Wahorn András

A Pintér Galéria több, mint két évtizede foglalkozik kortárs képzőművészettel, s igyekszik minél szélesebb közönségnek bebizonyítani: a kortárstól nem kell félni, sőt nagyon is érdemes közel merészkedni hozzá. Különösen így van ez a most aktuális tiny_art esetében is, ahol a (sokszor ijesztőnek tűnő) monumentális műalkotások ellenében olyan munkákkal találkozhatunk, melyek méretüknél fogva is alkalmasak arra, hogy bizalmat gerjesszenek a szemlélőben.

Bár az első tiny_art tárlatot – a COVID-helyzetre való tekintettel – zárt ajtók mögött rendezte a galéria, az április közepén elstartoló második kiadás az előzőnél is frissebbnek, színesebbnek és sokoldalúbbnak ígérkezik. A kurátorok (Olajos Ilka, Pintér Virág, Sipos Janka) célja, hogy a legkülönfélébb műfajban alkotó, s egyúttal korosztályban és stílusban is különböző művészek munkáival találkozhasson a közönség, elérhető árakon. A vásár főként kisméretű festményeket, szobrokat és fotográfiákat vonultat fel. A Pintér Galéria zegzugos pincetereiben barangolva még a magát bátortalannak gondoló művészetfogyasztó is megtalálhatja azt, ami neki leginkább tetszik, s ha úgy gondolja, haza is viheti magával.
 

Cseke SzilárdLabrosse Dániel


Az utóbbi időben egyébként is egyre gyakrabban találkozhatunk a Pintér Galéria vásárához hasonló kezdeményezésekkel. Mindegyik esemény – így a mostani tiny_art 2.0 is – a műgyűjtésről alkotott sztereotípiák megdöntésére törekszik, vagyis arra, hogy bebizonyítsa:

a kortárs művészet itt van körülöttünk, méghozzá megfizethető áron.

A fiatal műkedvelő közönség ízlésformálása, egy új gyűjtői kör kinevelése nem könnyű feladat, ugyanakkor az ilyen jellegű kortárs művészeti vásárok segíthetnek bennünket abban, hogy privát tereinkben, otthonainkban – ahová az elmúlt évek viszontagságainak köszönhetően előbb kötelező jelleggel visszavonultunk, majd megtanultuk újra felfedezni, új tartalommal megtölteni azt – értékes művészeti tartalom vegyen körül bennünket, kortárs darabok formájában.

De nemcsak a megvásárolható műalkotások miatt érdemes ellátogatnunk a Pintér Galériába: a kurátorok különféle workshopokkal, artist talkkal is készülnek a kortárs művészet rajongóinak. Április 14-én, a tiny_art 2.0 megnyitójának estéjén pedig izgalmas zenei programokkal várnak mindenkit.
 

Verebics ÁgnesKucsora Márta


Program:
18:30_ kapunyitás, welcome drink
18:30_ Fövényi & Troll Gipsy jazz duo
19:45_ köszöntő
20:00_ Henri Gonzo dj set
22:00_ kapuzárás
 

Időpont: 2023. április 14. (péntek), 18:30
Helyszín: Pintér Galéria és Aukciós Ház (bejárat a Markó utca 3. felől)



Fejléckép: Mucsy Szilvia
Forrás: sajtóanyag
 

 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Igenis, számít a méret! | Tiny art_2.0

Igenis, számít a méret! | Tiny art_2.0

Április 14-én nyílik a Pintér Galéria és Aukciósház tiny_art 2.0 névre keresztelt, kifejezetten kisméretű kortárs műalkotásokat felvonultató kiállítása és vására. Igenis, számít a méret!

Mégsem nyitják meg a rakpartot és a Lánchidat

Mégsem nyitják meg a rakpartot és a Lánchidat

Elfogadta a Főváros az Operatív Törzs felhívását.

Sivatagi táj veszi körül a Vörös-tenger projekt villáit

Sivatagi táj veszi körül a Vörös-tenger projekt villáit

A Southern Dunes szálloda 2022-ben nyílik meg.

Hirdetés