A forgalmi sávok átrajzolásával csökkenthető a balesetek száma, és biztonságosabban közlekedhetnek a biciklisták.

Hogyan "foghatjuk diétára" a közutakat, illetve segíthetjük elő az alternatív közlekedési módok elterjedését? Ezt a kérdést tette fel a várostervezéssel foglalkozó szakember Jeff Speck, aki Spencer Boomhower grafikussal együttműködve felvázolt négy lehetőséget arra vonatkozóan, hogyan csökkenthetjük a balesetek számát és teremthetünk biztonságosabb körülményeket azzal, ha kicsit átrajzoljuk a forgalmi sávokat. A két szakember 2015-ben írta az első elemzését, azóta az ötleteiket sok városban sikerrel alkalmazták.

Három forgalmi sáv az autóknak, kettő a parkolásra és külön sáv a biciklistáknak

Speck szerint egy forgalmi sáv eltolásával és a parkolósáv szűkítésével a városok könnyedén kialakíthatnak egy külön közlekedőt a biciklistáknak. Ez a fajta elrendezést Brooklynban már bevezették, 63%-kal csökkent a közlekedési balesetek száma.

Négy helyett 3 sáv

A négy forgalmi sávból hármat képeznek, mindkét irányra gondolva az autók esetében, a középső sávot pedig meghagyták kanyarodósávnak. Így megszűnik egy teljes autós sáv, amit a kerékpárosok vehetnek igénybe. Egy 2013. évi tanulmány szerint ez a kialakítás kisvárosokban 47%-kal,  nagyvárosokban pedig 19%-kal csökkentette a balesetek számát. 

Védettebb kerékpársávok

A négy helyett 3 modellből indul ki ez az ötlet, viszont jobban védi a kerékpárosokat, mint a fenti megoldás. Az előző verzióban a két kerékpáros irányt az út két oldalán oldották meg, most viszont a közúti forgalomtól egy külön sáv választja el a biciklistákat, jobban ügyelve ezzel a biztonságukra.

Csökkentett sávszélességek

Ebben az elrendezésben két forgalmi sávot, két parkolósávot és egy biciklisávot látunk, az átlagos sávszélességet azonban lecsökkentették. Speck úgy gondolja, ha leszűkítik az egyes sávokat, akkor a sebesség is csökkenni fog, amely még biztonságosabbá teszi a közlekedést. 

A modelleket itt tudjátok megnézni:

 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Vitézy: Kisebb belvárosi forgalmat várnak a Galvani hídtól

Vitézy: Kisebb belvárosi forgalmat várnak a Galvani hídtól

A BFK vezérigazgatója az új Duna hídról tartott alapos társadalmi egyeztetésről ír.

Civil tiltakozás a Galvani körút ellen

Civil tiltakozás a Galvani körút ellen

Galvani körút helyett forgalomcsillapítást! címmel fogalmazott meg követelést a Kiserdővédők Akciócsoport.

Régészek és druidák is tiltakoznak a Stonehenge-alagút ellen

Régészek és druidák is tiltakoznak a Stonehenge-alagút ellen

A forgalomcsillapítás kedvéért fúrnának alagutat az 5000 éves építmény mellett.

Hirdetés