A forgalmat csak a felújítás első szakaszában korlátozzák érdemben.

Július 12-én, hétfőn elindul a Blaha Lujza tér évtizedek óta várt-halasztott felújítása – írta a Budapest Városháza. 

A felújításnak köszönhetően megújul a térszín, ezer négyzetméteren alakítanak ki új zöldfelületet, a közművek engedte maximálisra növelik a fák számát, új nyilvános WC-t alakítunk ki a felszínen, valamint teljesen akadálymentessé tesszük a Rákóczi út és a Nagykörút kereszteződését három új zebra létesítésével. Ezek mellett megújul a közvilágítási rendszer, az egykori Nemzeti Színházra emlékeztető építészeti elemeket és utcabútorokat helyeznek el a téren és megújítják a gomba szökőkutat is – sorolta a Városháza posztja.

Párakapuk is lesznek majd a megújult Blahán

Az új városvezetés módosította a korábbi terveket, és „biztosítja a térfelszín megújításának megemelkedett költségeit, mert a Blaha nem maradhat tovább felújítás nélkül. A tervek módosításának köszönhetően több fát tudunk elültetni a téren, valamint megteremtettük a lehetőségét a Rákóczi úti villamos visszaépítésének és a Népszínház utcai járatok bekötésének is.”

A Blaha felújítása miatt is korlátozni kell majd a közlekedést: a gyalogos forgalmat a felújítás idején végig terelni kell majd, ám a Rákóczi út és a Nagykörút forgalmát csak a felújítás első szakaszában, 10-12 hétig kell érdemben korlátozni, ez idő alatt a Rákóczi út és a Nagykörút csomópontjában irányonként egy-egy sávot lezárnak majd a forgalom elől.

Az ideiglenes forgalmi rend megtervezésekor figyelembe vették a Magyar Autóklub szakmai észrevételeit is, azokat több ponton beépítették a tervekbe. A felújítás első időszakában az alábbi forgalmi változások lesznek érvényben:

  • A Rákóczi úton megmarad a 2x2 sávos közúti forgalom, az autóbuszok gyors haladását lámpaprogrammal és elsőbbségadással biztosítják. 
  • A Nagykörúton a 4-es, 6-os villamosok közlekedését a korábbi felújításoknak köszönhetően nem kell korlátozni, a jelenlegi 2x2 autós és +1 kerékpársáv helyett azonban csak 2x1 sávon lehet majd közlekedni, az érintett szakaszon az elkülönített kerékpársáv is megszűnik. 
  • Alternatív útvonalként a főváros ideiglenesen felfüggeszti a Dohány utca és Wesselényi utca forgalomcsillapítását, így ezek az utcák teljes hosszban átjárhatóak lesznek a Kiskörút és a Nagykörút között.

Várhatóan szeptember második felétől helyre tud állni az eredeti forgalmi rend a Rákóczi úton, a Nagykörúton és visszaállítjuk a forgalomcsillapított kialakítást Belső-Erzsébetváros utcáin is. A Blaha Lujza tér felújítása az ütemterv szerint 2022 év végéig fejeződhet be.

A tér felújításáról itt írtunk részletesebben.




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Let’s Colour!

Let’s Colour!

Gyerekek és felnőttek együtt örülnek – nyúli és soroksári általános iskolák falait varázsolja szebbé a Let’s Colour idei pályázata.

Megújul a debreceni Aranybika

Megújul a debreceni Aranybika

Nyílt, országos építészeti tervpályázatot hirdet a Mathias Corvinus Collegium (MCC) a debreceni Aranybika Szálló felújítására és új oktatási központ létrehozására.

A legsebezhetőbbek védelme

A legsebezhetőbbek védelme

A Generali megnyitotta a velencei Procuratie Vecchie épületének kapuit a látogatók előtt.

Hirdetés