Hirdetés

A Bomo Art Budapest új kollekciója a magyar tenger iránti hódolatból született.

Hirdetés

A Balaton szó kevés honfitársunkban nem indít el azonnal valamely kellemes asszociációt. Mint egy illat, ez a lágy lüktetésű szó, akár a tanúhegyek körvonalai, a legrövidebb úton éri el az agyunk élményeket és emlékeket tároló rekeszét, és hív elő onnan édes pillanatokat. Gyerekkori nyaralások, táborok, vitorlázás, bringázások, főtt kukoricák, krokodil kenuk, napfelkelték finom egyvelege árad szét bennünk e szép szó hallatán.

A Balaton mint fürdő és üdülőhely a századforduló óta tölt be fontos szerepet a hazai turizmusban. Az első világháború után értékelődött fel különösen, amikor is megpróbálták elsősorban a hazai tehetősebb közönséget idecsábítani, hovatovább villák építésére buzdítani őket különböző állami támogatásokkal. A Balatoni turizmus ekkor kezdett fellendülni, és népszerűségre szert tenni, mely a mai napig tart. Különböző korszakaiban más-más társadalmi réteget céloztak meg az erre a célra létrejött turisztikai egyesületek. 

De volt egy eszköz a 30-as évektől egészen a 60-as évekig, amely magas, művészi  színvonalon szolgálta ezt a célt: a plakátok. Ez a harminc év a plakátok aranykora is, hiszen olyan nagy művészek alkották őket, mint Berény Róbert, Bortnyik Sándor, Molnár C. Pál, sőt, akadtak plakát specialisták is, mint például Dallos Hanna és Mallász Gitta, vagy Balogh István és Konecsni György

A legújabb, Balaton kollekciónk alapjául készült designunkat, ezek a csodálatos, balatoni üdülést népszerűsítő plakátok inspirálták. Hollósi Éva kézzel festette meg a kollázs szerű, retro hangulatú Irány a Balaton! designt, mely ahhoz hasonlóan, ahogy az emlékeinket dobja fel a tudatunk, vagy tudat alattink, villanás szerűen elevenít meg egy-egy szép korszakot a balatoni üdülés történetéből. 

Mindegy, hogy északi vagy déli part, imádjuk a magyar tengert. Ebből a hódolatból született a Bomo Art Budapest új kollekciója. 

A Balaton kollekció lehetséges felhasználási módjai földön, vízen és levegőben. Hajónapló, fotóalbum, print, képeslap, kitűző, tároló dobozok...

A vitorlázás szerelmeseinek menő hajónaplót kötünk, hogy ne csak hasznos, de szép is  legyen a fedélzet e fontos tárgya. Ha szeretnéd, a napló gerincébe belenyomjuk a vitrolásod vagy a kapitány nevét, hogy még egyedibbé tegyük ezzel, amely így egy remek ajándék is. Készítünk fotóalbumot ezzel a designnal, melybe a család (balatoni) nyaralós fotóit rendezhetitek.

Ha a nyaralódat, vagy az otthonodat szeretnéd egy kicsit feldobni, akkor a grafikából készült printet (2 féle méretben) ajánljuk neked. Fellógathatod, keretezheted, csak találj neki egy jó helyet, ahol szem előtt van! De az Irány a Balaton! designból készult tárólódobozok is remek kiegészítői lehetnek a nyaralódnak, vagy az otthonodnak. Ezeket saját magad tervezheted meg a webshopunkban, ahol 11 különböző méret és 3 forma közül választhatod ki a leginkább hozzád illőt. 

Két új pinünk, a Sellő és a Balaton pedig várhatóan a nyár elengedhetetlen kiegészítője lesz. 

A grafikáról kiemelt sellőnek, és a Balatonra szálló sirálynak minden Balaton szerelmes gallérján, pólóján, kalapján ott a helye!




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Megnyílt a Balaton egyik legcoolabb helye

Megnyílt a Balaton egyik legcoolabb helye

Retró és kortárs, kézműves sörök és helyi borok – ez mind a Káli Cool, és még sokkal több is.

Balatoni nyár
  • 2020-06-16 09:00
  • Deco

Balatoni nyár

Varázslatos nyaraló Fűzfőn 

Családi fészek a Balaton felett

Családi fészek a Balaton felett

Nyaraló Balatonalmádiban.

Hirdetés