Csodák Kertje

A BME hallgatóinak pályázatát várja Újbuda

Ismeretterjesztő szabadtéri játékok terveit várja a több kar hallgatóiból álló csapatoktól a Műegyetem és az Insert.

 

Az április 25-én megjelent pályázati felhívásra három kategóriában nevezhetnek a BME aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkező diákjaiból álló csapatok: (1.) tudományos ismeretterjesztő szabadtéri alkotások és játékok (installációk) vagy (2.) köztéri bútorok tervezése, valamint (3.) tudománynépszerűsítő-közösségépítő események szervezése.
 

A május 24-i határidővel benyújtható pályázat célja, hogy olyan alkotások és programtervek szülessenek, amelyek a Műegyetem kertjének értékeire és az egyetemen folyó kutatómunkára is reflektálnak, valamint figyelembe veszik a helyi lakosok igényeit is. Kiemelt cél ennek során olyan szabadtéri alkotások és játékok létrehozása, valamint kapcsolódó események szervezése, amelyek a kisgyermekek és középiskolások számára mutatják be a Műegyetem kutatási témáihoz kapcsolódó tudományos érdekességeket és eredményeket. 

A projektek megvalósításának helyszíne az Egyetemkert Gellért térhez közel eső – a CH, a K és a Könyvtár épületek által határolt – területe.
 

A nyertes pályamunkák 2023. szeptember 2-ára tervezett Bartók Feszt’ programjainak részeként mutatkoznak be.

A sikeres pályázók összesen 2.800.000 Forint díjazást nyerhetnek el a projektterveik megvalósítására. A díjazás mellett szakmai egyeztetés biztosított a csapatoknak, és a többek között építész, valamint műemlékvédelmi szakértőkkel folytatott konzultációs folyamat során történik a benyújtott pályamunkák véglegesítése. 

A BME és Újbuda Önkormányzatának, az Insert közösségi platformnak most meghirdetett közös pályázati lehetősége annak a hosszútávú folyamatnak az első lépése, amely a BME és a kerület közötti együttműködési megállapodás aláírásával indult és szorosabbra fűzi az egyetem kapcsolódását a kerülethez, valamint elősegíti a Műegyetem közösségi tereinek fejlesztését és az egyetemen belüli kreatív kezdeményezéseket ösztönzi.
 


A kérdések, amelyekre sehol sem található válasz, a muegyetem.csodakkertje@gmail.com email címen tehetők fel.

 

Forrás: BME

 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Kihirdették a Talent Awards 2020/21 győzteseit 

Kihirdették a Talent Awards 2020/21 győzteseit 

Virtuális kiállítás nyílik a LEGO Hungária Kft. és a MOME közös pályázatán díjazottak munkáiból.

Még regisztrálhatsz a DECODE Alapítvány díjtárgy tervezési pályázatára

Még regisztrálhatsz a DECODE Alapítvány díjtárgy tervezési pályázatára

A formai megkötés csupán annyi, hogy a díjtárgy kézben tartható méretű és súlyú, valamint sokszorosítható legyen.

Szabadon szárnyalt a fantázia a Market x MOME kurzushéten

Szabadon szárnyalt a fantázia a Market x MOME kurzushéten

Keszthelyi Kristóffal (Lean Tech Mérnökiroda) és Ritter Ádámmal (Moratus) beszélgettünk.

Hirdetés