bug hotel az áttelelő vagy menedéket, fészket kereső rovaroknak nyújt menedéket.

Murányi Marcell képzőművész bogárhoteleket telepített Budapest zöldövezeteibe és lakott területeinek határára, amelyeket a Placcc Fesztivál sétáján be is járhattak az érdeklődők. Az alkotó szerint a karantén idején ahogy az emberek eltűntek a városok köztereiről, úgy szivárogtak be az állatok ezekre a gazdátlan helyekre, azonban a visszazökkenő emberi élet újra kiszorította a rovarokat, ezért volt szükség a „hotelláncra”.

Fotó: Kovács Betti

Murányi a projekttel a város és a természet kapcsolatára reagált, ezen belül is egy olyan állatcsoportra, amely kevésbé közkedvelt az emberek körében. 

bug hotel egy többnyire fából, téglából, cserépből, kőből, bambuszból barkácsolt konstrukció, amelybe áttelelő vagy menedéket, fészket kereső rovarok tudnak beköltözni.

Mindegyik rovarfajtának megvan a maga preferenciája, a katicabogarak például az üres dobozokat szeretik, a fatönkökbe fúrt résekbe kaptár nélküli méhek költözhetnek, a speciálisan vágott bambuszrudakba pedig lepkék.

Az ENSZ 2019-es jelentése szerint aggasztó a rovarpopuláció helyzete, kihalásuk üteme sokkal gyorsabb, mint az emlősök és a madarak esetében. Ha ez így folytatódik, akkor esélyesen egy évszázadon belül eltűnnek a Földről. Ezért is különösen üdvözlendő Murányi Marcell projektje, akárcsak a francia Marlène Huissoud tervező készítette szálláshely, amely a belvárosok rovarpopulációját védené, valamint az IKEA méhháza, amelyet bárki összeszerelhet és felállíthat a kertjében. 

Forrás: Placcc, Murányi Marcell




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Egy kulturális tér, amelyet emberek és elefántok egyaránt látogathatnak

Egy kulturális tér, amelyet emberek és elefántok egyaránt látogathatnak

A cél az elefántok és az emberek évszázadok óta fennálló szimbiózisának védelme.

Bogárhoteleket telepített egy magyar képzőművész Budapesten

Bogárhoteleket telepített egy magyar képzőművész Budapesten

bug hotel az áttelelő vagy menedéket, fészket kereső rovaroknak nyújt menedéket.

Hirdetés