Hirdetés

Talán túlzsúfolt, biztosan nem tökéletes, de elég pontosan pozicionálja a márkát.

Hirdetés

Nehéz az élet. Sok a munka, megint választások vannak, a nyár is elsuhant. És ha ez nem volna elég, egy csomó márka megváltoztatja a logóját, csak úgy, bármiféle figyelmeztetés nélkül. A Zara új logóját például berzenkedve fogadta több hazai grafikus, Elizabeth Segran viszont védelmébe vette a Fast Companynak írt elemzésében. Milyen is hát az új logó, mit fejez ki és hogyan?

Az új Zara-logó megjelenése után heves csörtéket vívtak rajongók és ellenzők a közösségi médiában. Alapvetően megmaradt a serif font, és a négy nagybetű a márka nevéből, de míg a korábbi logóban kényelmes űr tátongott a betűk közt – könnyed, minimalista benyomást gyakorolva így –, addig az új összetömöríti a betűket, a betűtalpak egymásba kapaszkodnak. Még zavarosabbá teszi a helyzetet, hogy a Z és az R talpa visszakunkorodik.

„Nyilvánvaló az elmozdulás a tech-cégek és startupok által kedvelt minimál-logóktól a divatiparban komoly tradíciókkal rendelkező (Cartier, Gucci, Bulgari) komplexebbek felé” – írja Segran.

Az új logót a Baron & Baron tervezte, amelynek alapítója, Fabien Baron előszeretettel tömörít és alkalmaz átfedéseket, és a logón kívül több imázs-elemet is tervezett a Zarának. Baron nem új a divatiparban, dolgozott a Diornak és a Bottega Venetának is többek közt – ezen márkák örökségét, erejét is megidézi a Zara új, súlyos, csupa nagybetűs logója. Talán a spanyol márka ambícióit is jelzi, hogy milyen márkák társaságába igyekszik. De a Zara logója még Baron egyéb terveinél is sokkal zömökebb, zsúfoltabb.

Zara shop Brüsszelben, még a régi logóval

Mindazonáltal a nemzetközileg elismert német designer, Erik Spiekermann a Twitteren kertelés nélkül közölte: „Ennél rosszabb betűtípust évek óta nem láttam. Ezt az embereket leváltó új robotok egyike tervezte?” A kritikusok szerint olyan az embléma, mintha egy műszaki hibát ábrázolna, míg mások azzal élcelődtek, hogy ha így folytatódik, a következő logó egyetlen fekete téglalap lesz, a négy betűt pedig simán egymásra nyomtatják.

Mások – többek közt Segran cégénél – viszont egyértelmű előrelépésnek tartják a brand életében. Tavaly két kreatív igazgató, Thierry Brunfaut és Tom Greenwood arról cikkezett a Fast Company „hasábjain”, hogy a nagyon szellős logók teljesen általánossá váltak, annyira divatosak lettek, amit egyebek mellett egy sor tech-cég (Google, Airbnb, UberSlack) rebrandje nyomatékosított, divatvonalon pedig az Everlane és a Cuyana startupokat említették.

Ebből a masszából kitűnik a Zara. Miután a céget 1975-ben alapították, érthető, hogy inkább a nagyobb multú márkák közé pozicionálja magát, és nem a startup-világ újoncai közé. Ehhez képest másodlagos kérdésnek tűnik, hogy milyen tömörségnél kezdődik a túl tömör. 

Fotók: Wikipedia commons




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Mit üzen a VW új logója?

Mit üzen a VW új logója?

Elsőre nem is tűnik lényegesnek a különbség, holott vannak, akik forradalminak tartják.

Hogyan termel egy logó évi ötmillió dollárt egy városnak?

Hogyan termel egy logó évi ötmillió dollárt egy városnak?

Még a betűtípus írásjeleinél is felhasználták a város jellegzetes épületeit, helyszíneit.

A Bauhaus-stílusú logók olyan jók, hogy érdemes volna használni őket

A Bauhaus-stílusú logók olyan jók, hogy érdemes volna használni őket

Nemzetközi designerek egy csoportja megtervezte a legmenőbb cégek logóit Bauhaus-stílusban, így tisztelegve a nagyhatású intézmény előtt annak századik évfordulója alkalmából.

Hirdetés