Hirdetés

Egyszerre retro és újító a francia autógyártó új emblémája.

Nem egészen egy héttel az új Peugeot logó bemutatása után a Renault is előállt a maga újításával. Ám a két francia gyártó teljesen másképp jelentette be a brand identitása változását.

Miután a Peugeot hivatalos bejelentését erősen formális esemény kísérte, a Renault a visszafogottság mellett döntött. Nem csapott felhajtást, egyszerűen csak szerepelt a cég több filmjében is, mintegy mellékesen.

Az új embléma a Renault 5 electricen szerepel majd. A kisautó úgy ahogy van egy „történelmi modern”, visszatérés a klasszikus Renault 5-höz, az autó egész design nyelve erre játszik rá, miközben belül természetesen már az elektromos hajtás az úr.

Ideje volt leporolni a logót is, amit Victor Vasarely 1972-ben tervezett az első Renault 5-nek, majd kerek húsz éven át használatban volt, amikor lecserélték ugyanannak egy egyszerűsített, króm lemezeket idéző változatára.

A régi-új embléma követi a flat design trendet, így nemcsak letisztultabb, egyszerűbb, de UX/UI design szempontjából is nyerő, mert minden digitális felületre elhelyezhető. Ezzel együtt a Renault nem tervezi azonnal feltenni az autóira a frissített emblémát – a tippek szerint év végén debütál majd élesben –, de ne legyenek kétségeink: a gyár „Renaulution” stratégiájának részeként hét új elektromos autót mutat be 2025-ig, ezeken pedig ott világíthat majd az új logó. 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Logóterv pályázatot hirdetett a Westend

Logóterv pályázatot hirdetett a Westend

A nyílt pályázatban a W betűs alapforma fix, a tartalom szabadon variálható.

Kikerült a boríték a Gmail megújult logójából

Kikerült a boríték a Gmail megújult logójából

És a szélesebb, lekerekített M-betűben megjelenik a Google négy alapszíne.

Címerszerű, mégis modern logót kapott az I. kerület

Címerszerű, mégis modern logót kapott az I. kerület

A kerületi városrészek aktív kommunikációjának is kiemelt szerepet szánnak az új arculatban. 

Hirdetés