A Bonami segített megfejteni a jó gyerekszoba titkait.

Letisztultság, az állandóság érzését nyújtó darabok, és a szülők számára is otthonos berendezés – ez a három alapvető szempont a gyerekszobák berendezéséhez, derült ki a Bonami által szervezett, a Design Hét Budapest keretében tartott kerekasztalbeszélgetésen.

A jövő gyerekszobája címmel rendezett kerekasztalt a Magyarországon egy éve jelen lévő Bonami. A cseh márka a vásárlás mellett ötleteket és inspirációt ad a lakberendezés terén, a mini konferencia ötlete pedig onnan jött, hogy megfigyelték: Magyarországon rendkívül élénk az érdeklődés a gyerekszobák iránt.

A Design Hét Budapest keretében tartott rendezvény helyszíne az Egyszülős Központ volt, az ott kiállított gyerekszoba-installáció még a Design Hét után látogatható lesz.

Az egyórás beszélgetés elején Dúll Andrea környezetpszichológus elmondta: nehéz pszichológiai aspektusból beszélni a jövő gyerekszobájáról, mert „nagyon sok mindent kellene személyre szabni, nálunk kulcsfogalom a terek személyhez igazítása”. Szerinte a berendezés és a családi élet kölcsönhatásban áll egymással, majd innen eljutottunk a délután egyik fontos kérdéséhez,

az állandó online jelenléthez, amely a lakberendezési kérdéseket is befolyásolja.

Bojti Andrea, klinikai gyermek- és ifjúságpszichológus kiemelte az egyszerű szoba fontosságát, mert odakint a városban rengeteg szín, rengeteg mozgásban lévő jármű, rengeteg inger vesz körül bennünket, és ez a gyerekekre különösen erősen hat. Terápiás gyakorlatok igazolják, hogy például a hiperaktív gyerekek jókora fejlődésen mentek át, miután letisztult, egyszerűbb lakásokat, illetve gyerekszobákat alakítottak ki számukra.

A Bonami installációja az Egyszülős Központban - Fotó: Octogon

Barthalos Réka (pszichológus, konduktor, az Artis Centrum megálmodója) fontosnak tartja úgy berendezni a gyerekszobát, hogy ne vegye el a lehetőséget a kinti játék, a szabadtéri mozgások akarása elől, ugyanakkor bent is el tudja foglalni magát. Vagyis „ne pakoljuk tele a szobát mindennel, legyen hová pakolni, ki lehessen üríteni, mert nagyon sokat számít, hogy tölt-e időt a szabadban a gyerek.”

„A szülők sokszor rápirítanak a gyerekre, hogy pakoljon el, de ha jobban megnézik, nincs hová. Sokszor tehát a saját elvárásainkkal is szembesít egy-egy szoba, amelynek gondos berendezése a személyiségfejlődésre is hatással van” – jegyezte meg Dúll Andrea.

A zsúfoltságot azzal lehet csökkenteni, ha mindig az adott életkorának megfelelő dolgokat tesszük be a szobájába, és nem akarunk két-három évre előre minden fontosat odatenni, másrészt leselejtezzük a már nem használt, elromlott játékokat.

Fontos tehát a rugalmasság, hogy ne ragaszkodjunk görcsösen egy megálmodott gyerekszobához.

Íróasztal és függőágy a Bonamiban - Fotó: Octogon

Célszerű lehet többfunkciós eszközöket választani, amit el tudok tenni, elő tudok venni, lehet rajta pihenni, lehet rajta játszani – ilyen lehet például egy függőágy. „Mindez pszichológiai szempontból is fontos, mert megtanít egy folyamatot lezárni, elengedni a gyerek” – tette hozzá Barthalos Réka.

A letisztultságnak a tanulásban is nagy szerepe van: nyilván nagy előny, ha van saját szobája, íróasztala a gyereknek, de ha erre nincs lehetőség, még egy, a szobakonyhából függönnyel leválasztott sarok vagy egy emeletes ágy is sokat számít, ahol a gyereknek jut saját terület.

Bár a legtöbb gyerekszoba folyamatosan változik, jó, ha vannak benne alapdarabok, amelyek hosszú évekig kísérik a gyerek életét. Ám olyan is előfordul, hogy a gyerek nem megy be a szobájába, egyszerűen csak azért, mert ott akar lenni, ahol a szülei is. Ebből egyenesen következik, hogy a szülőnek is jól kell éreznie magát a lakásban, mert a gyerek akkor érzi jól magát, ha a szülő is.

Őrfi Eszter enteriőr stylist, zöld otthon szakértőnek feltették a kérdést, hogy mitől lesz zöld egy gyerekszoba, nyilván nem a növényzet, hanem ökológiai lábnyom szempontjából: „Kinek mitől? Nálunk a gyerekszoba nem is néz ki gyerekszobának, mert azzal rendeztük be, ami volt. Azt mondanám, minden egyes vásárlás előtt nagyon fontoljuk meg, hogy szükséges-e az a darab, és vegyük figyelembe, hogy minél drágább, minőségibb az adott bútor, annál tovább maradhat velünk. Legyünk tisztában azzal, hogy nem csak az én érdekeim léteznek, de minden vásárlásnak vannak környezeti hatásai is.”

Lehet keverni is a módszereket, mondjuk örökölt darabokat különleges bútorokkal, hagyományos berendezést juta szőnyeggel.

Összességében tehát a letisztultság, az állandóság érzését nyújtó darabok és a szülők számára is otthonos berendezés lehet a jó gyerekszoba kulcsa, ugyanakkor a beszélgetést még számos szempont mentén lehetne folytatni, mint a különböző életkorú gyerekekkel (teljesen más világ egy kamasz és egy újszülött) vagy a lányok és fiúk számára ideális terekkel. Mindazonáltal a kezdeményezés rendkívül pozitív, beszélni kell ezekről a kérdésekről, és még sok másról is, mert – Petri Györggyel szólva – „az angyal a részletekben lakik”. 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Kreatív téralkotás sarokablakkal
  • 2019-11-01 17:37
  • Deco

Kreatív téralkotás sarokablakkal

A lakberendezés új perspektívája, túl az ügyes térszervezésen, és a jó ízléssel megkomponált tereken.

Légy saját otthonod lakberendezője!
  • 2018-11-26 14:30
  • Deco

Légy saját otthonod lakberendezője!

És valósítsd meg mindezt a Bonamival.

Nyílt nap a Budapesti Metropolitan Egyetemen

Nyílt nap a Budapesti Metropolitan Egyetemen

 Less be a METU művészeti képzéseinek kulisszatitkaiba.

Hirdetés