A lakberendezés új perspektívája, túl az ügyes térszervezésen, és a jó ízléssel megkomponált tereken.

Különleges adottságú lakás, nagyvonalú megbízóval és innovatív tervezővel, aki más alkotókat is bevon a munkálatokba. A Bartók Béla úton a lakberendezés új perspektívája nyert teret, ami túlmutat az ügyes térszervezésen, és a jó ízléssel megkomponált, mutatós enteriőrökön.

Valósággal beleszeretett feladatának helyszínébe Hadnagy Timi enteriőrtervező és csapata, amikor szembesült a több mint száz éves épülettel, és benne a felújításra váró lakással, amelynek újjászületésében fontos szerepet kapott a Bonami is. Ez a terület egykor a Duna árterületéhez tartozott, szántóföldek és szőlő borította, mígnem a 20. század elején a városfejlesztés fókuszába került. Az egyre népszerűbb, ma is fellendülőben lévő környék egyik legérdekesebb épületét a különös bérházak építészeként számon tartott, fiatal Málnai Béla és társa, Haász Gyula tervezték.  

A Bartók Béla útra hatalmas teraszokkal nyitó, U alakú beépítés egyik szembetűnő érdekességét a homlokzat két oldalán több szinten végigfutó, különleges, fémkeretbe foglalt sarokablakok jelentik.

New Yorkot is megidézi a lakás a Bartókon  - Fotó: Danyi Balázs

Ebben a házban igazi kihívást jelentett a felújítás, már csak azért is, mert az említett sarokablakokból ebben a lakásban is akad egy példány – Timiék az új koncepciót erre a kevésbé szokványos elemre alapozták. Így esett, hogy a lakás korábbi, ablaktalan, sötét halljából konyhaszigettel kiegészített hosszúkás, közlekedőként is funkcionáló konyhát alakítottak ki, ahonnan a sarokablakokra szervezett étkezőre, és a vele egy térben berendezett nappaliba látni.

Érdemes figyelni az apró részletekre, tárgyakra, megoldásokra, mint a konyhában a fém edénytartó kosár, az arany színű virágcserép vagy a konyhai mérleg.

Az a bizonyos sarokablak és egy csendes sarok - Fotók: Danyi Balázs

Csak később merült fel az ötlet, hogy a lakásban két apartmant létesítsenek, de a végeredményt illetően a konyha elhelyezése telitalálat volt, hiszen ennek köszönhetően a korábbi állapothoz képest jóval izgalmasabb térkapcsolatok jöhettek létre. Az ausztrál befektető mindenben szabad kezet adott a tervezőknek, így

teret nyerhettek kortárs művészek segítségével létrehozott olyan egyedi megoldások, mint a konyhai közlekedő falát díszítő, kézzel festett dzsungel, Anna Amelie falrajza, vagy Keresztury Árpád falból kivésett Budapest térképe, közepén rézcsőből formált Dunával az egyik hálószobában vagy akár a Canada poszter a nappaliban.

Egyedi alkotások és az enteriőr összjátéka – Fotó: Danyi Balázs

Ugyanakkor a használati tárgyak is elszakadnak az olcsó praktikum világától, designtárgyakat látunk mindenütt: rézszínű komódot és felette rózsaarany dekorációs tálat, só-bors tartót, a nappali kanapéján ügyeltek még a díszpárnára és a plédre is, de még a kanapé feletti polcon látható nád tárolókosár is megér egy-két pillantást. 

Ezek a különleges alkotások és tárgyak, kitüntetett területek mégis harmonikusan illeszkednek a jól megkomponált modern enteriőrökbe: hol ráerősítenek, máshol épp lágyítják és hatásosan mozgatják meg az indusztriális elemeket, hogy a lakás végső soron egy érdekes és impulzív, ugyanakkor szerethetően otthonos térré váljon.

Bartók Béla út, 101 m2
Tervező: Hadnagy Tímea, Papp Nikolett, Timmer Dániel - Chez Elles

A lakásban bemutatott termékek megtalálhatók a Bonami.hu webáruházban! Kedvezmény: -10% a Bonami oldalán minden bútorra, december 12-ig. Kód: BONAMIDECO

Kattintson a galéria megtekintéséhez!



Octogon Deco Magazinunkra itt tudsz online előfizetni, valamint megvásárolhatod az újságárusoknál is.

Ezekben a Relay és Inmedio üzletekben biztosan megtalálod az Octogon Deco magazint:

Budapest: Árkád, Sugár, Allée, Mammut, Hegyvidék Központ, Aréna, Savoya Park, Campona, budaörsi Tesco, óbudai és soroksári Auchan, KÖKI Terminál, Batthyány tér HÉV, Deák tér, Kálvin tér, Ferenciek tere, Árpád híd, Örs vezér tere, Déli pályaudvar, Népliget, Nyugati pályaudvar, Blaha Lujza tér.

Debrecen (Malompark, Tesco, Árkád, vasút), Győr (Árkád és Győr Plaza), Kecskemét (Március 15. utca), Komárom (Igmándi utca), Miskolc (Tesco, Auchan), Nagykanizsa (pláza), Nyíregyháza (Korzó), Orosháza (vásárcsarnok), Pécs (Árkád), Sopron (Széchenyi tér, Tesco), Szeged (Árkád), Székesfehérvár (Alba Plaza, Auchan), Szolnok (Volán üzletház), Szombathely (vásárcsarnok, vasútállomás), Tatabánya (Vértes Center), Veszprém (Kossuth utca, buszpályaudvar), Zalaegerszeg (Tesco, buszpályaudvar).



Kapcsolódó cikkek

Meghalt az El Al logóját is tervező magyar ajkú grafikus

Meghalt az El Al logóját is tervező magyar ajkú grafikus

A 85 éves korában elhunyt Dan Reisinger tervezte a Teva gyógyszergyár és a Habima színház logóját is.

AXOR Starck: a látnoki, időtálló design

AXOR Starck: a látnoki, időtálló design

25 éves az AXOR Starck kollekció, amely örökre megváltoztatta a fürdőszoba-designt.

Itt az ajándék, ami megmentheti a karácsonyt

Itt az ajándék, ami megmentheti a karácsonyt

Puskás Marcell kreatív erőt merített az ünnepek előtti őrületből, és valódi történeteket ajánl karácsonyi ajándéknak.

Hirdetés