Elindult a Caracalla és a Laufen formatervezési pályázatának közönségszavazása. (x)

Elindult a Caracalla és a Laufen formatervezési pályázatának közönségszavazása. A pályázatot immár harmadik alkalommal írják ki - ezúttal a svájci alapítású Laufennel.



A cél, hogy lehetőséget biztosítsanak a fiatal generációnak, hogy tudását és kreativitását megmutathassa. Idén 39 pályamunka érkezett be, melyek egytől-egyig rendkívül színvonalasak, és a hazai és nemzetközi tagokból álló zsűri egyöntetű véleménye szerint bárhol a világon megállnák a helyüket.

A szakmai díjazás mellett közönségszavazást is indítottak, mely a Caracalla Facebook oldalán zajlik január 31-ig.



A pályázat díjazottjainak eredményhirdetésére február 1-jén kerül sor, a díjátadásra pedig a Caracalla Design Days 2016 rendezvény nyitóestéjén. 2016.02.24-én.

A tét idén is óriási, hiszen a szavazás nyertese részt vehet egy szakmai utazáson a Laufen znojmói gyárába, sőt, egy 30.000 Ft-os utalvánnyal is gazdagabb lesz.

A szavazás menete: az albumban található pályázatok közül az a pályázó nyeri a közönségdíjat, aki a legtöbb szavazatot, azaz like-ot kapja. Egy szavazó több pályázatra is leadhatja szavazatát. 

A pályamunkákra 2015. január 11-től január 31. 18.00-ig lehet szavazni, az eredményhirdetés pedig február 1-én lesz. További részletek: www.caracalla.hu (x)

forrás: sajótközlemény




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Díjazták az Év fürdőszobáját

Díjazták az Év fürdőszobáját

Méghozzá a Fürdőszoba és Otthoni Wellness Kiállításon.

A relaxációt költséghatékonyan segítő módszerért járt a fődíj

A relaxációt költséghatékonyan segítő módszerért járt a fődíj

Fenntarthatóbb és költséghatékonyabb fürdőszobai környezetet teremthet a MOME-s hallgató nemzetközi díjas terve.

Fókuszban a fürdőszobák
  • 2019-06-14 09:00
  • Deco

Fókuszban a fürdőszobák

Komoly, vicces, modern vagy rusztikus - válogatás a frankfurti ISH kiállítás legjobb fürdőszobáiból.  

Hirdetés