Egy belvárosi bérház legfelső emeleti kis lakása trendi otthonná változott.

Közel a Duna-parthoz, egy belvárosi gangos bérház legfelső emeleti kis lakása változott trendi, férfiasan karakteres otthonná szakértői kezek nyomán – fiatal tulajdonosa legnagyobb örömére. A cikk az Octogon Deco magazin 2017/2-es lapszámában jelent meg.
Fotó: Székely Péter

A Dunához közel, a belváros szívében, még egy kis lakás is nagy kincs, főleg akkor, ha az első saját otthonát alakíthatja ki benne az ember. A fiatal tulajdonos az első pillanattól fogva tisztában volt a lokáció előnyeivel,

de a rossz elosztás és a gangra nyíló lakás – még akkor is, ha a legfelső emeleten foglal helyet, ezért megfelelő mennyiségű természetes fényt kap – gondot okozott volna, ha avatatlan kezekbe kerül.

Éppen ezért a tervezésre Daruka Gergelyt kérte föl, aki az egész alaprajzot átszervezte, hogy megfeleljen a mai igényeknek és a tulajdonos elvárásainak egyaránt. Minden válaszfalat elbontottak, és az egykori nappali helyére telepítették át a konyhát és az étkezőt. Azért, hogy a lehető legtöbb fény jusson a belső terekbe a korábbi ablak helyén egy ajtót nyitottak a folyosó végén, ami üveg frontjával a hálót is világosabbá teszi.  Emellett belül, a helyiségek között is igyekeztek megőrizni ezt a transzparenciát.

Annak érdekében, hogy semmi ne állja a fény útját, üveg tolóajtókat építettek a nappali és a háló közé, de az étkezőt is üveglap határolja és az ablaktalan fürdőszoba is üvegfalat kapott a konyha felől, amelynek intimitását egy elhúzható függöny biztosítja.

Az így kapott többfunkciós térben a tagolás érzékeltetésére más eszközökhöz nyúlt a tervező. Míg az étkező egy dobogóra került, a falakon és a mennyezeten végig vonuló fa lambéria is jelzi a váltást, egyúttal közös nevezőre hozza a konyhát és az étkezőt. De ugyanazon helyiségről lévén szó a kapcsolódást is hangsúlyozni akarták: az egyedi konyhabútor a nappaliba is benyúlik, hogy praktikus tárolószekrénnyé, végül munkaállomássá alakuljon át.

Fotó: Székely PéterFotó: Székely Péter

A Pannónia Bútorstúdió egyedi, beépített bútorai mellett süllyesztett LED világítás teszi látványosabbá a lakást esténként, amelynek férfias karakterét az egységes anyaghasználat mellett a barátságos fa felületeket kiegészítő beton burkolatnak köszönheti. A teljes egészében megújult belső teret persze hosszú távra tervezték – a tulajdonos azzal is számolt, hogy később eladja vagy kiadja a lakást –, ezért az ötletes, egyedi megoldások mellett szándékosan kapott olyan belsőt, ami bármely közegben figyelemre méltó és karakteres.

Tervező: Daruka Gergely

Octogon Deco Magazinunk a készlet erejéig az alábbi árusítóhelyeken kapható.

Kapcsolódó cikkek

Szerkezetkész az Univery, Józsefváros egyik legújabb társasház fejlesztése

Szerkezetkész az Univery, Józsefváros egyik legújabb társasház fejlesztése

Elérte legmagasabb pontját a Józsefvárosban épülő Univery társasház. 
 
Ilyen az, amikor a bútorzat a térelválasztásban is szerepet kap
  • 2024-05-09 12:59
  • Deco

Ilyen az, amikor a bútorzat a térelválasztásban is szerepet kap

Így varázsoltak modern lakást egy régi épületbe Spanyolországban

Folytatódik a Dürer Park: kijöttek a lakópark látványtervei is

Folytatódik a Dürer Park: kijöttek a lakópark látványtervei is

Az első fázisban három társasházat építenek fel.

Hirdetés
2025/32025/22025/12024/12024/82024/72024/62024/52024/42024/32024/22024/12023/62023/82023/52023/72023/62023/42023/52023/42023/32023/32023/22023/22023/12023/12022/82022/62022/72022/52022/62022/42022/52022/42022/32022/32022/22022/22022/12022/12021/82021/62021/72021/52021/62021/42021/52021/32021/42021/32021/22021/22021/12021/12020/62020/82020/72020/52020/62020/42020/52020/42020/32020/32020/22020/22020/12020/12019/62019/82019/72019/52019/62019/42019/52019/42019/32019/32019/22019/22019/12019/12018/82018/62018/72018/52018/42018/32018/22018/12017/82017/72017/62017/52017/42017/32017/22017/12016/82016/72016/62016/52016/42016/3 2016/22016/12015/82015/72015/62015/52015/42014/42014/32014/22014/12013/62013/52013/42013/32013/22013/12015/32014/52014/62015/22014/72014/82015/1