Cikkünket a Deco Bookazin 2025/1-es lapszámából közöljük.
A filmrajzoktól a klasszikus építészeti ábrázolásig. Sógor Ákos építész beszél a kézi rajzairól, filmről és építészetről.
Sógor Ákos építész és volt modell azon kevés alkotók közé tartozik, akik kézzel tudják és akarják is megrajzolni a világot. A kézi rajz számára nem nosztalgia, hanem gondolkodási forma, az építészet nyelvének eleven, fizikai kiterjesztése. „A kézi rajz nem gyors, de segít látni” – mondja.
A brutalista című filmben Adrian Brody kézdublőreként szerepelt, ám számára nem a kamera előtti jelenlét, hanem a kulisszák mögött elvégzett rajzi munka volt a valódi tét. A film producere hat nappal a forgatás előtt döntött úgy, hogy makettek helyett kézzel készült rajzokat szeretne látni – így került Sógor újra a papír elé.
A tervek közt Breuer Marcel széke, olvasósarok és elvont építészeti részletek szerepeltek. Némelyiket meg sem lehetett nevezni – „csak azt mondták, olyan legyen, mint egy terasz, de aztán az átalakul egy fallá.” A kihívás nem csupán technikai volt. „Volt, hogy egyszerre kellett látni szemből és felülről is egy toronyházat. Mondtam, hogy ez talán izometria lenne, mire a látványtervező csak annyit mondott: igen, az.”
A kézzel való rajzolás itt vált újra központi gyakorlattá. Nemcsak a filmbéli építész karakterhez kapcsolódott hitelesen, hanem saját tapasztalatait is visszahozta.
A film gyártási folyamata utolsó pillanatos fordulatot vett: Judy Becker látványtervező mindössze hat nappal a forgatás előtt döntött úgy, hogy a korábban tervezett makettek helyett kézzel készült rajzokat szeretne a jelenetekben látni. Ez a váratlan igény újrafogalmazta Sógor szerepét – nem statisztává vagy dublőrré vált, hanem egyfajta csendes vizuális narrátorrá. „Hat nap alatt tizenkét rajzot kellett leadni. Jegeltem a kezemet, hogy ne gyulladjon be. Ez nem effekt, ez a valóság” – mondja, és ebben a mondatban ott van a fizikai kimerülés, az idővel folytatott verseny és a kézműves tudás iránti elköteleződés is. A stáb nem mindig értette, pontosan mit csinál, mégis hagyták dolgozni.
A feladat nem pusztán esztétikai volt. A rajzoknak meg kellett idézniük egy eltűnt építészeti világot, reflektálniuk kellett egy karakter történetére, és illeszkedniük kellett a filmes tér dramaturgiájába. A vonalak mögött egy építészettörténeti kor lenyomata, egy fiktív figura kézmozdulata és egy valódi ember technikai tudása sűrűsödött össze. Nem lehetett hibázni, de nem lehetett másolni sem. „Nem láttam scriptet. Nem tudtam, pontosan mi lesz a jelenet, csak azt, hogy a rajznak ott kell lennie, és működnie kell.”
Sógor minden egyes képet újraértelmezett, sokszor az utolsó pillanatban döntötte el, mit tart meg az eredeti referenciából, és mit stilizál át saját szemlélete szerint. A kézzel készült rajz így vált önálló karakterré a filmben – nem illusztráció, hanem egyfajta másik elbeszélői szál lett. A papíron nemcsak egy épület született meg, hanem egy gesztus: egy építész keze, amely egyszerre idéz múltat, értelmez jelent és ír jövőt.
Nemcsak a történet szolgálatába állította tudását, hanem annak mélyszerkezetét is árnyalta. „Van egy jelenet, ahol a főszereplő elmerül a gondolataiban. A kamera a kezét mutatja. De, ami fontosabb: az én ritmusomat, az én mozdulatomat.”
A rajzok egy része végül kiállításra is került. Eredetiek, reprók, archív papíron készült próbák. Az egyik legkedvesebbet, egy rózsaszín tónusú, finoman maszkolt képet meg is tartotta. „Ez a rajz nem azért fontos, mert benne van a filmben, hanem mert benne van az az idő, amit rászántam. Ez ma ritka. És ettől lesz súlya.”
Emlékeztette arra, amit korábban Romániában, majd Egerben tanult: a koncentrált figyelmet, az egyetlen irányba húzott árnyékokat, a grafit nyomát a kéz élén. „A szénnel való rajzolást Egerben tanultam meg. Behunyt szemmel kellett önarcképet rajzolni. Ez maradt meg: nem a másolat a cél, hanem az, hogy láss, érezz, értelmezz.”
A mai napig ezt az építészeti szemléletet követi. Saját rajzi technikáit – maszkolás, tus, rétegzett szerkesztés – gyakran alkalmazza látványtervekben is. „Ha én rajzolok, akkor tudom, hol van a súlypont, mit akarok kiemelni, mit akarok elhallgatni. Az ilyen rajz nemcsak közvetít, hanem gondolkodik is helyetted.”
Habár Sógor nem idegenkedik az AI-eszközöktől sem – „ha kell, promtolok és generáltatok” –, mégis úgy érzi, a kézi rajz adja azt a réteget, amit algoritmus nem tud: egyéniséget. „A Midjourney visszaadja, amit láttál már. De amit én rajzolok, az az én világom. Az én kérdéseim, hibáim és döntéseim.”
A magyar építészeti oktatás számára különös értéket lát ebben az örökségben. „Sokan már nem tanítanak kézi rajzot, nálunk még igen. És ez meg is látszik. A magyar diákok képesek egy gondolatot első vonaltól az utolsó árnyékig vizuálisan kifejezni.” Nemcsak oktatóként, hanem szakmai konzulensként is szívesen tér vissza az egyetemekre. „Azt tanítom, hogy ne féljenek rajzolni. Mert a rajz az építész gondolata, még mielőtt szavak születnének belőle.”
A beszélgetés végén elővesz egy lapot. Vékony ceruzavonalak, árnyékolt rétegek, egyetlen néma forma. Megállunk fölötte. Mint egy épület előtt, ami nem harsog, de visszanéz.
Továbbik képek és rajzok a cikk végén található galériában!
Octogon Deco Magazinunk a készlet erejéig az alábbi árusítóhelyeken kapható.
