Hirdetés
  • 2020-06-16 09:00
  • Deco

Balatoni nyár

Varázslatos nyaraló Fűzfőn 

Szilvi régi álma volt egy saját, balatoni ház. Fűzfőre esett a választása, amiben elsősorban az játszott szerepet, hogy megrögzött windszörfösként szinte minden ide köti. A cikk eredetileg a DECO 2018/3-as lapszámában jelent meg.

Hosszas keresgélés után látta meg Szilvi az egyik kerítésre tűzött, füzetlapra írt varázsszót: eladó. Egy hét múlva már a szerződést írták alá, ezután következett a tervezés és a kivitelezés, ami egy évet vett igénybe.  

A környezet, akárcsak egy jó portréfotó, hűen tükrözi lakója személyiségét, habitusát, szokásait. Ez az a hely, ahol előbb vagy utóbb úgyis minden kiderül. A látogatásunk helyszínéül szolgáló, napfényben fürdő, kellemes hangulatú nyaraló, nemcsak a Balaton közelségét sejteti, annál sokkal távolabbi lokációk nyomai is felsejlenek benne – ami nem véletlen, hiszen vendéglátónk többször járt az Egyesült Államokban, és az ott tanultakat azóta hazai vállalkozásaiban is megvalósította. 

Fűzfő, egykori nevén Máma a honfoglalás idején is létezett. A történetünkben szereplő nyaraló érdekessége, hogy mindössze száz méterre találhatók tőle egy, a tatárjárás utáni, Szent László tiszteletére épített templom romjai. Ezen a különleges telken álló, 1970-es évekből származó, Erdért Pilis típusú faház mindenképpen átépítésre szorult – a szerkezet megtartása mellett, a külső és a belső terek teljes mértékben megújultak. 


Szilvi, aki mindvégig aktív részt vállalt a tervezésből és a szervezésből, a munkára Paller Eszter belsőépítészt kérte föl. Céljuk egyértelműen a meglévő, aprócska épület optikai tágítása volt, amit a rengeteg fafelület és fa gerenda mellett, retro és kortárs elemekkel tettek kellemessé és otthonossá.  A meglévő válaszfalak és nyílászárók elbontásával, az ablakok áthelyezésével, egy hatalmas, osztás nélküli sarokablakot iktattak be, így a korábbinál jóval nagyvonalúbb, amerikai konyhás nappali jöhetett létre.

Fürdőszobát és két személyes intim hálót rendeztek be a hátsó, védettebb traktusban. Látványos, szabadon álló fa lépcső vezet föl az alvógalériára, ahol a földre dobott matracokon a barátok, később a gyerekek alhatnak. Mivel kis vaskályhája révén a ház egész évben fűthető, így akár a téli hónapokban is biztos menedéket kínál. 

A racionálisan berendezett konyhában okosan kellett gazdálkodni a rendelkezésre álló alapterülettel. Az egyszerű, fehér, alsó konyhai beépítéshez nyitott felső polcokat szereltek fel, hogy ne terheljék meg a teret. A látványt a légiesen fehér mennyezeti lámpa koronázza meg. Ahogy a ház szinte összes helyiségében tettenérhető, a fa és a fehér szín kombinációját tükrözi az étkező is, ami a galéria lépcsőfeljárója alatt kapott helyet.

Az aprócska zuhanyzós fürdőszobában minden szükséges funkciót sikerült kialakítani. Praktikus, egyedi gyártású az a tárolóbútor, ami a mosdópult is egyben. A falat díszítő térképen a világ legjobb szörfös helyei láthatók. Az alvógalérián a mintás, színes ágyneműk és a padlóra dobott matracok tükrözik a ház lakóinak laza, bohém életmódját

A földszinti hálószoba berendezése rusztikus, modern és otthonos egyszerre – a franciaágy saját gyártásban készült raklapokból. A fa padlóburkolatot bárány szőrből készült szőnyeg teszi még komfortosabbá, a komódon álló kis lámpa pedig a régi házból megmentett darab csakúgy, mint a fonott, kerti hintaszék.

A rengeteg világos fa felület megalapozza a természetes hangulatot az egész nyaralóban, ahol a galériára vezető lépcső meghatározó látványt nyújt az alsó szinten – az asztalos és ácsmunkák helyi mesterek és ismerősök bevonásával készültek. 

A kis alapterület miatt kizárólag olyan bútorok kerülhettek be a belső térbe, amikre valóban szükség van. A kiegészítők egy része azonban már utazások emlékei, vagy éppen Szilvi kedvenc sportjához, a szörfözéshez kapcsolódik, illetve a Balaton közelségére utal. 


Octogon Deco Magazinunk a készlet erejéig az alábbi árusítóhelyeken kapható.



Kapcsolódó cikkek

Üdítő kivétel, amikor nem aránytalanul bővítenek ki egy régi kis nyaralót

Üdítő kivétel, amikor nem aránytalanul bővítenek ki egy régi kis nyaralót

Balatonakarattyán áll ez a ház, amelybe az építész belefogalmazta a tó aurájának újrateremtését. Erről szóló írásunk a 195-ös, 2024/7-es lapszámból közöljük.

Vöröskő és fehér cserép: a vitorlás hajók is megihlették a Nanavízió új munkáját

Vöröskő és fehér cserép: a vitorlás hajók is megihlették a Nanavízió új munkáját

A révfülöpi családi ház koncepciójának egyik legfontosabb elemeként azt tűzték ki, hogy a beeső fények a különböző napszakokban izgalmas hatást keltsenek. Erről szóló cikkünket a 195-ös, 2024/7-es lapszámból közöljük.

Cikcakkban nyit a Balaton felé ez az apartmansor Akarattyán

Cikcakkban nyit a Balaton felé ez az apartmansor Akarattyán

Ennek az apartmansornak az erőteljes formálása merőben eltér minden környékbeli urbánus formától, de épp az épített környezet karakternélkülisége legitimálja a markáns húzást. Erről szóló cikkünket a 194-es, 2024/6-os lapszámunkból közöljük.

Hirdetés