88 pályamű közül érték el ezt a helyezést, egyetlen magyar irodaként. A projektet a tervezők leírásával mutatjuk be.
Mutatjuk a legfontosabb információkat a DECODE Kortárs Építészeti és Művészeti Alapítvány pályázatáról.
Eredményt hirdettek a fejlesztésre kiírt pályázat kapcsán, hét pályaművet megvásároltak.
A Magyar Építőművészek Szövetsége (MÉSZ/AHA) pályázatot hirdet „FIATALOK FEKETÉN FEHÉREN - 2027 program kurátori pozíciójára.
A FUGA Budapesti Építészeti Központ országos, nyílt pályázatot hirdet a 1052 Budapest, Petőfi Sándor utca 5. szám alatti fogadótér belsőépítészeti megújítására. A pályázat különlegessége, hogy a tervezési és a kivitelezési feladat egyben jelenik meg: a nyertes pályázó feladata a terv továbbtervezése és a megvalósítás is.
Megnyílt öt kiemelkedő építészeti díjra a jelölési időszak, a közlekedési és beruházási miniszter által adományozható elismerésekre, valamint a kulturális örökségvédelem területén a társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter által adományozható két elismerésre 2026. október 2-ig várják a javaslatokat.
Ezek a legfontosabb infók a 2026-os Év Miele konyhája pályázatról.
Kiosztották a MOME fontos szakmai elismerését, amelyet az egyetem kimagasló oktatói és kutatói teljesítményeinek a méltatására alapítottak.
Ismét a legfrissebb divattervezőké lesz a főszerep a MOME Campuson.
Archív bemutatónkat a 2019-es mellékletünkből közöljük, amelyet itt lehet végiglapozni.
A MOME diplomakiállítása június 20-ig várja az érdeklődőket a Zugligeti úti Campus több helyszínén.
A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem rektorválasztására 2026. június 1-jén került sor, a szavazáson két jelölt közül választhatott a Szenátus, amely az egyetem leendő rektorának személyéről hozott döntést.
A Szandáért Egyesület, a HOLD.org.hu és Szanda Község Önkormányzata pályázatot hirdet felsőoktatási intézmények hallgatói számára közösségi szauna tervezésére.
Idén huszadik alkalommal adták át a Moholy-Nagy-díjat a MOME Auditóriumában, melyet a Tavaszi címátadóval egybekötve rendezett az egyetem.
Már lehet pályázni a Biennálé Magyar Pavilonjában rendezendő kiállítás kurátori megbízatására.
Cikkünk a 127-es, 2016/3-as lapszámunkból közöljük.
Az őszi szemeszter pályaművei közül a zsűri idén is tizenhatot választott ki, hogy az öt hónapos ösztöndíj keretében a nyertesek továbbfejlesszék a projekteket.
Tervpályázatot írtak ki a hévízi tófürdő és kórház fejlesztésére.