Városi nomádok

Többsíkú urbanizmus fotókon és ruhákon.

Nagyvárosi lüktetés, felvillanó fények, magányos séták, pillanatnyi hangulatok, jól ismert helyek. Mindenkinek mást jelent Budapest, mégis vannak közös pontok, emlékek, melyek összekötnek bennünket. Mert mindenkiben felidéz érzéseket, mindenkinek van hozzá története. Városi nomádként alkalmazkodunk az utcákhoz, terekhez, épületekhez melyek körbevesznek minket, hagyjuk magunkat megihletni és elcsábítani, átadva magunkat a nagyvárosi áramlásnak, hogy aztán eltolódva térben és időben útjaink összetalálkozzanak, így alkotva azt a hálórendszert, mely egy város sajátos karakterét alkotják. Ezeken a többsíkú utazásokon találkozhatott össze a fotó a designnal, a nagyvárosi életforma kihívásaira reflektáló ruhatervező és a mongol identitását őrző fiatal rádiós.  

„Régóta rajongok Fehér Beatrix tervező munkáiért, rögtön felfigyeltem az egyedi mintákra és a vagányságra, ami Trixi alkotásait jellemzi. Nagyon szeretem a várost, szeretem megfigyelni, szeretek jelen lenni benne. Nekem ez egy befelé fordulós szemlélődő állapot, figyelem a várost, és azt, ahogy hat rám. Ahogy az én fotóim is a pillanatnyi hangulatomtól függnek, úgy Trixi képei is teljesen egyedi módon formálódnak, mire felkerülnek az anyagra és elnyerik végső formájukat. A nagyvárosi élet lüktetéséhez igazodó streetwear darabok meghagyják viselőjüknek azt a szabadságot, melyre egy modern nomád vágyik. Itt a fotók nem papírra kerülnek és nem keretbe, hanem magunkra öltve, azáltal hogy hordjuk, megelevenítjük a várost, szó szerint benne és vele élünk, lüktetünk. A kollekció fotózásakor ezt a közös utat szerettem volna bejárni, olyan mindenki számára ismerős helyeket érintve, ahol nem csak Trixi képei köszönnek vissza, hanem mindannyian bármikor összetalálkozhatunk. (Gámán Zsuzsa)

Koncepció, fotó: Gámán Zsuzsa
Designer: Fehér Beatrix / CAMOU
Modell: Odea

Gámán Zsuzsa 2005-ben diplomázott a Szegedi Tudományegyetem Kommunikáció szakán, elektronikus média szakirányon. Vizuális nyelvrendszerét az egyetemi éveket követően a több éves televíziós szerkesztőként szerzett tapasztalatok alakították. Miközben a Budapesti Kommunikációs Főiskolán (Metropolitan Egyetem) második szakdiplomáját szerezte, figyelme egyre inkább a képi kifejezés felé fordult. 2016-ban ösztöndíjasként elvégezte a Szellemkép Alapítvány Fotó I. képzését, azt követően pedig autodidakta módon, közvetlen helyzeteket keresve mélyült el a fotográfiában. Munkáiban a szocio-és street fotók dominálnak, aktívan részt vesz street art mozgalmakban valamint azok képi dokumentálásában. 

Fehér Beatrix a Magyar Iparművészeti Egyetem textiltervező szakán végzett. CAMOU márkanévvel 2007 tavasza óta készíti egyedi ruháit. Alapkoncepcióként fogalmazódott meg a divat és a fotográfia összekapcsolása: a motívumok saját készítésű, főleg városi fényképekből táplálkoznak, és szitanyomásos technikával kerülnek fel különböző anyagokra. A kollekció alapja a camouflage (rejtőzködés) kifejezésből származik, amit hagyományos értelemben a katonai egyenruháknál használnak. Ahogy a military segít elrejtőzni a természetben, úgy Fehér Beatrix ruháiban is játszi könnyedséggel olvadhatunk bele a városi környezetbe. A motívumokat főként saját készítésű fotók szolgáltatják. „Mindig is érdekelt a városrészletek, tárgyak, emberek, hangulatok megörökítése. Nem vagyok profi fotós, nem ezt tanultam, de a számomra szép kép létrehozása, egyre tudatosabbá vált.”

Tserendorj Udval, Odea, aki büszke mongol gyökereire, jelenleg az ELTE Média és Kommunikáció szakán tanul, és készülő saját rádióműsorában a Magyarországon élő mongol diaszpórát szeretné a kulturális hasonlóságok és különbségek, identitás kérdése…stb. kapcsán fiatalosan bemutatni. 

forrás: sajtóközlemény




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

„Mindig is lenyűgözött a szövött struktúrák rendszere és tiszta határai”

„Mindig is lenyűgözött a szövött struktúrák rendszere és tiszta határai”

A TEXHIBITION és az OCTOGON közös, hatrészes sorozatában fiatal tervezőket mutatunk be a következő egy hétben – ezúttal íme Ujváry Berta.

„A lakástextilek óriási stílusteremtők és hangulatfelelősök egy térben”

„A lakástextilek óriási stílusteremtők és hangulatfelelősök egy térben”

A TEXHIBITION és az OCTOGON közös, hatrészes sorozatában fiatal tervezőket mutatunk be a következő egy hétben.

Amikor a ruha népdalokat énekel

Amikor a ruha népdalokat énekel

Kószó Emese Panna mestermunkájában egy olyan ruhakollekciót tervezett meg, aminek minden darabjához egy audio tartalom társul.

Hirdetés