Interjú Juha Leiviskä finn építésszel

Juha Leiviskä világhírű finn építészt a MOME díszdoktorává avatta 2o15. áprilisában. Ez alkalommal Budapestre látogatott és előadást tartott az egyetemen, ekkor készült az interjú a 79 éves mesterrel.

Uhl Gabriella: Készülve az interjúra, megragadott egy mondata: „Az építészet közelebb van a zenéhez, mint a művészethez.” Kifejtené ezt a gondolatát bővebben?
Juha Leiviskä: Amikor Stockholmban tartottam előadást, akkor azt találtam mondani, hogy az építészet egyáltalán nem része a vizuális művészetnek. Ha ezt végiggondolom újra, akkor már nem egészen így gondolom, de hogy visszatérjek a kérdés zenére vonatkozó részére is, azt kell mondanom, hogy ahogy az építészetet és a zenét érzékeljük, befogadjuk, az a folyamat nagyon hasonló egymáshoz.  És ehhez képest a képzőművészetet másként észleljük. Ahogy egyik helyről a másikra eljutunk, ahogy a térben bolyongunk, ugyanúgy jutunk el a zenében is az egyik hangtól a másikig, egyik hangulatból a másikba. A zenei kapcsolatok nagyon közel állnak azokhoz a térbeli kapcsolatokhoz, amit az építészet megteremt. Az épület nem egyszerűen egy vizuális tárgy, hanem jóval több annál.
Építészi módszerét gyakorta össze is hasonlították a zenei komponálással, elsősorban az ismétlést és a variációkat, mint szerkesztési elvet emelve ki. Mit gondol kreativitásának eredete zenei, vagy inkább intellektuális, esetleg matematikai alapokon nyugszik?
Mint részben említettem már, a muzsikának és az építészetnek az idő és a mozgás az alapja, mindkettőt folyamatként érzékeljük, szekvenciaként, szekvenciánként. Minden térrész hatást gyakorol az előző és az utána következő elemre. Átmenet, kapcsolat, hangnemváltás (moduláció), a környezettel való együttműködés elengedhetetlen tényezők. A térben és az időben megnyilvánuló folyamatosságot ugyanúgy fent kell tartani, mint a történelem és a hagyomány továbbélését. De hogy a kérdésére konkrétan válaszoljak, a művészet minden formája független, mindegyiknek megvan a maga kiindulási pontja, az enyém mindenképpen építészeti.

Még maradjunk a muzsikánál. Kik a kedvenc zeneszerzői?  Kikre gondol először, ha a zene és az építészet közötti szoros kapcsolatot szeretné jellemezni?
Ha az előbb említett mozgássorból, szekvencia-gondolatból indulok ki, akkor Schubertet emelném ki, mint aki legjobban érzékelteti a zenei és építészeti építkezés közötti szoros kapcsolódást. De szeretem Bachot és Mozartot, Haydnt is. Vagy a kortárs finn - elsősorban operaszerző - Kaija Saariaho is nagyon közel áll hozzám.

Nemcsak a barokk zene áll önhöz közel, hanem a barokk stílus és építészet is.
A kései barokk stílus (nevezik rokokónak is) nagy hatással volt rám. Úgy gondolom, hogy a 18. század a kiindulópontja az európai modernizmusnak és a skandinávnak is, amelyből táplálkozik a munkásságom. Nem a nagyléptékű alkotásai, hanem azok az intim terek, amelyeket vidéken, a falusi, kisvárosi környezetben megteremtett. Ezek a mesterdarabok, sokkal érzékenyebbek és erőteljesebbek, mint azok az ismert épületei, amelyek Párizsban vagy Rómában ebben a stílusban készültek. Elsősorban a belső tereire gondolok ezeknek az épületeknek, amelyek a fényből, fénytől inspirálódnak. Olyan csodálatos reflexiókat tudtak megalkotni, amely mindig elbűvöl. A fény az az eszköz, mondhatjuk „zeneszerszám”, amellyel ezek a vidéki templomokat építő mesterek csodálatosan tudtak játszani. 

A fény rendkívül fontos szerepet játszik a munkásságában, nem véletlenül a „fény mesterének” is nevezik, miért?
A fény, elsősorban a nappali világosság, a legfontosabb anyaga az építészetnek: fény és árnyék nélkül nincs architektúra. A fény eszköz a kezemben, például fényhatásokkal el lehet érni, meg lehet mutatni, hogy éppen most egy szakrális helyre lép be az ember. Szóval a fény egyszerre eszközöm a munkámban, és a szenvedélyem is. A fény utáni vágyódásom a fény hiányából is fakad, hiszen hazámban, Finnországban kevés a fény, az őszi és téli hónapok nagyon sötétek, ezért is kell kihasználni és irányítani a fényt, hogy a kevésből a legtöbbet kihozzuk, kihasználjuk. Ehhez használom a visszaverődéseket és a tükröződéseket, amely effekteket elsősorban a rokokó vidéki templomokban tanultam meg.

A fény-szenvedélye miatt kezdett lámpákat tervezni?
Nem, nem ezért. Praktikus oka volt. Amikor a régi fatemplomokat restauráltam, kevés használható lámpát találtam, ezért foglalkoztam a tervezésükkel. S utána kezdtem el a többi általam tervezett épületekbe is saját lámpákat kigondolni.

Hogyan viszonyul építészete a finn tájhoz, tradícióhoz, a gyökerekhez?
Az építészetnek a környezetből kell kinőnie és szilárd alapokon kell állnia, ragaszkodva gyökereihez. Bár a finn történelmet és magát Finnországot fiatal képződménynek tartják és kissé szegényesnek, sem nem fiatal, sem nem szegényes. Az eredeti, elbűvölő épített környezetet és kulturtájat már lerombolták Finnországban is, s csak darabjaiban látható, illetve múzeumokban található meg. A fatemplomok eltűntek, s helyettük pszeudo-gótikus téglatemplomokat emeltek. Már csak emlékezetünkben őrizzük az eredeti tájat, és ebből inspirálódunk. Ebből a tradícióból a legfontosabb számomra az emberi mérték, lépték. Képtelen lennék például felhőkarcolókat tervezni. Szülőföldem környezete nagyon meghatározta munkásságomat. A régi tradicionális építészet az egész világon lépték kérdése, és az, hogy hogyan viszonyul a tájhoz, nem elmerül benne, hanem aktív dialógust folytat a közvetlen környezettel, ez talán a legfontosabb, amit megtanít a hagyomány számunkra, és máig ez inspirálja az építészetet. Ha külföldre látogattam, ami ritkán történt, nem elsősorban a kortárs építészetet tanulmányoztam, erre nem volt időm, hanem a régi miliőt, épületeket, enteriőröket kerestem, és egész munkásságomat meghatározták és inspirálták ezek a történeti hagyományból származó ritka élmények. Ezért mondhatom - mielőtt megkérdezné, - hogy a kedvenc építészem Dominikus Zimmermann, 18. századi német építész (bár kevesen ismerik szűkebb hazájában, Bajorországban), noha közvetlenül a skandináv építészeti hagyományban állok. Néhány sztárépítész úgy gondolja, hogy szakítani kell a tradícióval, s csak így lehet teljesen újat alkotni. Én viszont úgy vélem, hogy a továbblépéshez, és fejlődéshez elengedhetetlen a szoros és erős kapcsolat a múlttal.

A fény nemcsak megvilágosít, hanem átláthatóvá is tesz dolgokat. Érvényesült-e ez a gondolat például a Svéd társadalomtudományi fakultás (Swedish School for SocialSciences, Helsinki University – UG.) épületének tervezésekor?
Talán igen. Mindenesetre arra törekedtem, hogy a tér átlátható legyen, és mindenhonnan a központi közösségi térre lehessen látni, és az iskolaépület egésze is átlátható legyen. A tantermek is üvegfalat kaptak, de természetesen az elszeparálódás is megoldható, hogy ne zavarja az elmélyült munkát. De a tudománynak elsősorban a világosságon kell alapulnia, s ezt is ki akartam fejteni a térszerkezettel. Ezenkívül, egyfajta folyamatos kommunikáció kialakítása volt a célom, amely szintén sajátja a társadalomtudománynak. 

A diákok szerették, szeretik ezt a megoldást?
Azt hiszem igen. Könnyen értelmezhető a tér vizuálisan, és könnyen egymásra találnak az épületben az emberek.

Elsősorban templomépítészetéről ismert. Legtöbbet idézet temploma, a Myyrmäki, Vantaaban (1984). Hogyan alakult ez?
A legtöbb templomot megrendelésre terveztem, illetve pályázaton nyertem. Nem kötődtem a szakrális terekhez, inkább az inspirált, hogy olyan helyet teremtsek, ahol az emberek jól érzik magukat, boldogok, mosolyognak. Nem mondanám magam vallásos embernek, nem vagyok hívő a szó szoros értelmében, de azonnal megérzem a helyek különleges sugárzását. Ez talán a legjobban a Betlehembe tervezett házban nyilvánult meg (Dar al-Kalima Academy, kulturális központ, Betlehem 1998-2003 - UG.). Az első pillanattól kezdve muszlim részről is erős szimpátiát éreztem a munkám iránt, ami nem volt egyszerű az adott politikai viszonyok között.
Érdekes, hogy ezt mondja, mivel a finn környezet és a betlehemi igen távol van egymástól.
Valóban, de közel van ahhoz a falusi mediterrán környezethez, amelyet tanulmányoztam, s amely közel áll hozzám: a szűk utcák, a kicsiny terek, amely nagyon emberi léptékű.

Mi a munkamódszere? Hogyan kezd neki a tervezésnek?
Először mindig ellátogatok a helyszínre, térképeket bújok, fotókat készítek. Tanulmányozom a legjobb elhelyezkedést az épületnek, és természetesen a megfelelő léptékű házon gondolkozom… A szobák „programja”, funkciója, kapcsolódásuk fontos. A vitruviusi elvek még élénken hatnak munkáimra.

A saját házát maga tervezte?
Egy régi bérházban lakom Helsinkiben, ahol még lift sincsen, ez jót tesz a kondíciómnak. Ez az irodám is egyben. Ma már nem nagyon akarnak ezen a környéken lakni, inkább a kertvárosokat részesítik előnyben. Van ezenkívül egy kis régi, az 1800-as évek közepéről való faházam, édesanyám szülőhelyén, egy tó partján.

Dolgozik mostanában valamilyen projekten?
Sajnos szembetegségem miatt a munka egyre nehezebb. Egyre inkább csak a periférikus dolgokat látom a retinámon keletkező vakfoltok miatt. Ezért az utóbbi időben már csak az építészeti gondolatokat, megoldásokat adom át a kollégáimnak, s ők készítik el a konkrét terveket. Ez csak transzformációja annak a munkamódszernek, amit az utóbbi időben kialakítottam, mivel mindig szabad kézzel rajzoltam, s az asszisztenseim tették át számítógépre.

(Köszönetet mondunk a MOME Építészeti Intézetének és vezetőjének, Juhász Ákosnak, hogy mindenben segítette az interjú elkészítését)

A cikk nyomtatásban megjelent az OCTOGON magazin 2015/04-es lapszámában.

Ez a cikk nyomtatásban is megjelent az Octogon magazin 120 - 2015/04. lapszámában

A lapszám tartalmából:

Séta Milanóban, Leiviskä-interjú, villák és családi házak


Megnézem Előfizetek



Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Racionalitás és megépíthetőség

Racionalitás és megépíthetőség

Peschka Alfréd mesélt nekünk az NKE Rendészettudományi Karának új épületéről. 

„Fantasztikus, hogy milyen erőt sugároz ez az épület”

„Fantasztikus, hogy milyen erőt sugároz ez az épület”

Szalay Tihamér, az MD Studio vezető tervezője mesélt az NKE restaurált főépületéről.

Nemcsak kiszolgálni, de inspirálni is az épületben lévő életet

Nemcsak kiszolgálni, de inspirálni is az épületben lévő életet

"Valójában a térélmény az, ami az egyetemiséget adja."

Hirdetés