A Bara Ákos belsőépítész és munkatársai által tervezett Bad Girlz-ben meghatározó szerepet kap a tetoválás.

Korunk urbánus folklórjának meghatározó része lett a tetoválás. Noha szinte az emberi civilizációval egyidős önkifejezési, identitásképző vizuális eszközrendszerről van szó, sokáig a szubkultúrák része volt a testfelület ilyetén díszítése.

fotó © Batár Zsolt

Nem csoda tehát, hogy Budapest egyik legújabb szórakozóhelyén, a Bara Ákos belsőépítész és munkatársai által tervezett, illetve Kiss Miklós grafikus koncepciója alapján „felöltöztetett” Bad Girlz-ben is meghatározó szerepet kap a tetoválás, ami motívumkincsének bizonyos elemeihez Borbás Róbert és Müllner Csaba tetoválók szolgáltattak alapanyagot.

fotó © Batár Zsolt

A grafikus felületek, montázsok, „varrott” betűtípusok mellett, a tér leghangsúlyosabb eleme kétségtelenül a hosszan végigfutó bárpult, ami a hely karaktere okán gyakran táncszínpadként is funkcionál, hiszen a pultos lányoknak ezen a helyen a pulton-táncolás is a munka-körük része.

fotó © Batár Zsolt

A vadság, rosszaság további metaforikus elemei a nyersbőr ülőfelületek, a hegesztett csővázak, illetve az urbánus hangulatot, de az alvilágiságot is erősítő metrócsempe. Mivel éjszakai bárról van szó, ezért a megvilágítás is szót érdemel, ráadásul a függőleges síkokat, a bárpultot, Dj-pultot és a falmezőket olyan méhsejt-alakzatú burkolólapok fedik, amik ki-bebillenve különös effektet eredményeznek.

A téri belső tagolásához kör alaprajzú, áttört szeparék járulnak hozzá, ezek tovább erősítik a nyers, lendületes, impulzív hangulatot. Minderre azért is szükség van, mert az álmennyezet nélküli, a gépészetet őszintén megmutató belső tér határoló falai a helyiség üvegportáljai, ezeken át a Széchenyi tér biedermeier világa kandikál be.

Szöveg: Martinkó József
Belsőépítész: Bara Ákos
Grafika: Kiss Miklós

A cikk nyomtatásban megjelent az OCTOGON magazin 2015/3-as lapszámában.

 

Ez a cikk nyomtatásban is megjelent az Octogon magazin 119 - 2015/03. lapszámában

A lapszám tartalmából:

Ekler a szőlőhegyen, Soproni Gyógyközpont, Corvin Corner, Bad Girlz, KÉK Építészeti Filmnapok


Megnézem Előfizetek



Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Mini Berlin skandináv módra | INDUST-REUSE

Mini Berlin skandináv módra | INDUST-REUSE

Egy norvég sziget ipari rejtelmei

Magyarország legtágasabb ételudvarával nyit az Etele Plaza

Magyarország legtágasabb ételudvarával nyit az Etele Plaza

Egyedi belsőépítészeti design és közvetlen tetőterasz-kapcsolat várja a látogatókat.

Kiss Miklós kiállítására rákattantak Dél-Koreában

Kiss Miklós kiállítására rákattantak Dél-Koreában

Az interaktív installáció sikere mellett egy egyetemi előadást is tartott a designer.

Hirdetés