Hirdetés

Összefogás az építőipar jövőjéért

Komoly hiány van a szakmunkásokból – magyar nagyvállalatok fogtak össze az utánpótlásképzésért!

Az építőipari munkaerőhiányon kíván segíteni három magyar nagyvállalat: egyedülálló iparági összefogás keretében olyan képzőközpontot hoztak létre, ahol több mint 10 építőipari szakmát tanulhatnak a diákok és szerezhetnek naprakész, piacképes tudást. A Tudásépítő-Team Ágazati Képzőközpontot a Bayer Construct Zrt., a KÉSZ Csoport és a Market Építő Zrt. alapította, a vállalatok hosszú távú célja pedig az, hogy növeljék az építőipari szakmák elismertségét és vonzóvá tegyék az építőipart a fiatalok számára. Jelenleg ugyanis folyamatosan csökken a szakképzésben tanulók száma. Ha ez a trend nem fordul meg, akkor a munkaerőhiány veszélyeztetheti az iparág jövőbeli növekedési kilátásait is. A Tudásépítő képzésein eddig közel 300 diák vesz részt, szeptembertől pedig újabb 100 fő kezdi meg a tanulmányait. 


Egyedülálló kezdeményezés indult az építőiparban a szakemberhiány felszámolására. Iparági összefogás keretében, saját forrásból hozott létre egy duális képzőhelyet három jelentős magyar iparági szereplő, a Bayer Construct Zrt., a KÉSZ Csoport és a Market Építő Zrt. A 2022-ben alapított Tudásépítő-Team Ágazati Képzőközpont Nonprofit Zrt. célja az utánpótlásképzés segítése, valamint az ágazati szakmák elismertségének növelése – derült ki a központ hivatalos megnyitóján. 
 

Vida Tamás, a KÉSZ Csoport vezérigazgatója, Tóth Áron, a Tudásépítő-Team Ágazati Képzőközpont Nonprofit Zrt. vezérigazgatója, Balázs Attila, a Bayer Construct elnök-vezérigazgatója, Scheer Sándor, a Market elnök-vezérigazgatója


Fokozódhat a szakmunkáshiány

A szakképzett munkaerő hiánya komoly problémát jelent az iparágban. Hivatalos adatok szerint az elmúlt 10 évben 170 ezer fővel csökkent a nappali szakképzésben tanulók száma, ami 31%-os visszaesést jelent a korábbiakhoz képest. Míg 1990-ben a középfokú iskolai diákok 76%-a tanult szakmát, addig 2020-ban már csak a diákok kicsit több mint fele – 51%-a – választotta ezt az utat. 2018-2020 között évente átlagosan nagyjából 4.700 fő (iskolarendszerben 1.500 fő) sajátított el kifejezetten építőipari szakmát, de vannak olyan képzések is, ahol évek óta drasztikusan csökken a létszám, például kőművesként 2018-ban 614 fő végzett, 2020-ban viszont már csak 433 fő. Ha ez a trend nem változik, akkor a jövőben a szakmunkáshiány további emelkedésére lehet számítani. 

„Magyarországon a régóta fennálló, több szinten – mind a szakképzett, a diplomás, mind pedig a fizikai dolgozóknál – jelentkező munkaerőhiány folyamatos kihívást jelent az építőiparban. A szakképzett munkaerő hiányának oka többek között az építőipari szakmát tanuló fiatalok számának folyamatos csökkenése, az általános szakmunkáshiány és az építőipari szakmák alacsony presztízse. A tartós szakemberhiány pedig komoly problémákat okozhat hosszú távon, többek között növelheti a különböző építkezési projektek időtartamát, és korlátozhatja az iparág tartós növekedését is”

– mondta Tóth Áron, a Tudásépítő-Team vezérigazgatója
 

Tóth Áron, a Tudásépítő-Team Ágazati Képzőközpont Nonprofit Zrt. vezérigazgatója

12 szakma várja a tanulókat

A helyzet javítása érdekében jött létre a Tudásépítő-Team, amely 2022 szeptemberében fogadta az első tanulókat. Azóta összesen 270 fő vett vagy vesz részt jelenleg is az ágazati képzőközpont által szervezett oktatásban. 2023 szeptemberétől várhatóan további 100 tanuló csatlakozik majd a képzéshez, sőt a felnőttképzés előkészítése is folyamatban van. A diákok a korábban megszerzett vagy folyamatban lévő iskolai végzettségüknek megfelelően 12 különböző építőipari szakma közül választhatnak szakképzést vagy technikusi képzéseket. A szakképzés 3 éves, míg a technikusi képzésekre beiratkozók az érettségi vizsgára való felkészítés mellett 5 éves képzésben vesznek részt.

A szakmai oktatás a szakképzési centrumokkal és oktatási intézményeikkel szoros együttműködésben, duális képzési rendszerben történik. A 2020-ban kialakított „Szakképzés 4.0” stratégia értelmében ugyanis megújult a hazai szakképzési és felnőttképzési rendszer. A duális szakképzési rendszer keretében a cégek, vállalkozások saját, de államilag elismert szakmai oktatásokat, képzéseket indíthatnak. Az államilag meghatározott képzési anyagon túl így a diákok naprakész ismereteket kaphatnak a Tudásépítő-Team alapítóinál dolgozó szakemberektől és a kezdeményezés saját oktatóitól. Ennek köszönhetően pedig piacképes tudással rendelkező szakemberekként jelenhetnek meg majd a munkaerőpiacon. 

 

Forrás: sajtóanyag

 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Mi az a homlokzatlízingelés, és mire jó a használt farmer az építészetben?

Mi az a homlokzatlízingelés, és mire jó a használt farmer az építészetben?

Többek közt erről beszélgetett Horváth Bálint, a Holland Királyság Nagykövetségének körforgásos gazdasági tanácsadója a B+H építészeivel.

Két magyar projekt is bekerült a Deezen Awards 2020 második fordulójába

Két magyar projekt is bekerült a Deezen Awards 2020 második fordulójába

A Gutowski Robert és a Hello Wood is ott van az esélyesek között. 

Lebegés Budapest fölött

Lebegés Budapest fölött

A Tóth Project Építésziroda családi háza a természetes felületeket a geometria tiszta szépségével ötvözi.

Hirdetés