Ökobetont az óceánba

Az ECOncreteTECH saját szavaival élve a „felelős víz alatti építkezés” szellemében fejlesztette ki egyedülálló, szabadalmaztatott, klímabarát technológiáját, az ECOncrete®-t (ökobeton).

Hirdetés

Az izraeli illetőségű ECOncreteTECH vállalatot 2012-ben alapították a tengeri élővilág védelmében határozottan kiálló szakemberek – biológusok, ökológusok, környezetmérnökök, tervezők és betontechnológiai specialisták. Fejlesztésük, az ECOncrete® valójában egy olyan építőanyag, ami a klasszikus beton helyettesítésére alkalmas, miközben a tengeri ökoszisztémára is jótékonyan hat: újra partközelbe hozza az „érzékeny” életet víz felett és víz alatt is.

 

 

Az új technológia a biomimikrit (a természet törvényeit, stratégiáit utánozó eljárásrend – a szerk.) alkalmazta az innovatív betonanyag kifejlesztésénél. A létrejött új anyag alkalmas rá, hogy a klasszikus szervetlen építőanyagokat helyettesítse a partok stabilizálása sorám. miközben a természetes kőzethez hasonlóan tud rajta megtelepedni a mikro- és makroökoszisztéma.

 

 

Az ECOncrete® alapvetően egy három komponensbúl álló adaléknak köszönheti organikus tulajdonságait. Az első egy biológiai adalékanyag, amely kiegyensúlyozza a beton kémiai összetételét, a második összetett felületeket képez,, amin az élő organizmusok meg tudnak teleoedni, a harmadik pedig nagyobb szilárdságot, tartósságot ad az ECOncrete®-nek. Mindezek együttesen elősegítik – többek között – osztrigák, barnaalgák, korallok megtelepedését, amelyek biológiai ragasztóanyagként, ún. „biovédelemként” működnek, és tovább erősítik az ökobetont.

 

 

A Coastalock az elsők között létesített, ökobetont felhasználó projekt San Diego kikötőjében. A partvédelmi rendszerhez a két kísérleti szakaszon telepített, páncélként védő egységet úgy helyezték el, hogy leutánozzák az árapály során kialakuló, a tengeri élet melegágyaként működő medencéket, barlangokat. A sikeres installációt követően a kikötő további szakaszaira is kiterjesztik az ECOncrete® sávokat. A projekt eddigi sikerei reménykeltők, bízhatunk benne, hogy ismét egy újabb hatékony lépéssel kerültünk közelebb a földi élettér helyreállításához.

 

 

ECOncreteTECH | Web | Facebook | Instagram

 

 

Forrás: designboom

 

További képek a galériában!




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Iparművészet vagy képzőművészet?

Iparművészet vagy képzőművészet?

Az üveg művészete.

Ház az erdő szomszédságában

Ház az erdő szomszédságában

Szada, Panoráma utcai családi ház.

Íme, a világ első teljesen lebomló filctolla, a Scribit Pen

Íme, a világ első teljesen lebomló filctolla, a Scribit Pen

A szivarra emlékeztető toll koncepcióját a Carlo Ratti Associati készítette el.

Hirdetés