Jövőre jön a 25 százalékos szabály; félni felesleges tőle, viszont megéri körültekintőnek lenni.  

2021-től minden új építésű ingatlan energiaigényét – így a lakóházakét is – legalább 25 százalékban megújuló energiaforrásból kell biztosítani. A szabályozás azokra az épülő ingatlanokra is kiterjed, amelyek nem szereznek használatbavételi engedélyt 2020. december 31-ig. A 25 százalékos előírást az épülő lakóházak több módon is teljesíthetik, de csak a hőszivattyú technológia képes egyszerre biztosítani a megújuló részarányt, és egyben fűteni, használati meleg vizet előállítani és hűteni is. A Daikin ezért 2021-ben a hőszivattyúk iránti kereslet legalább 50 százalékos növekedésére számít.

A kibocsátott CO2 csökkentése elemi érdeke az emberiségnek, hiszen csak így lehet mérsékelni a klímaváltozás negatív hatásait. Az Európai Unió célkitűzése, hogy 2050-re a tagállamok épületállománya szén-dioxid-mentes legyen, hiszen Európában a végső energiaigény 52 százaléka fűtésből és hűtésből származik – további 25 százalékot a villamosenergia-előállításra használnak fel, 23 százalékot pedig a közlekedésben.

Az unió célkitűzéseit a Daikin is támogatja, hiszen egyrészt több lépcsőben 180 szabadalmát osztotta meg a klíma- és hőszivattyú gyártókkal az élhető bolygó érdekében, másrészt – csatlakozva az uniós célokhoz – termékei és szolgáltatásai által okozott CO2-kibocsátás nullára csökkentését tűzte ki célul 2050-re.

Az épületek energiaigényének csökkentésével nem csupán takarékoskodni lehet, hanem a lakosság és a vállalatok így maguk is hozzájárulnak a kisebb CO2-kibocsátáshoz. Ebben a folyamatban kulcsszerep juthat a hőszivattyús technológiának, amely nem csupán környezetbarát gépészeti megoldás az ingatlanok fűtésére, hűtésére, továbbá használati meleg víz előállítására, hanem az új épületek megújuló energia részarányára vonatkozó energetikai elvárást is teljesíti, valamint a megújuló energiára vonatkozó közös európai célok teljesítéséhez is hozzájárul.


A 2021. január 1-jén életbe lépő új szabályozás szerint „az épület energiaigényét az összesített energetikai jellemző méretezett értékéhez viszonyítva legalább 25 százalékos mennyiségben olyan megújuló energiaforrásból kell biztosítani, amely az épületben keletkezik, az ingatlanról származik vagy a közelben előállított”. A megújuló energia 25 százalékos minimális részarányát több módon el lehet elérni. A Daikin Hungary Kft. arra hívja fel a figyelmet, hogy

a különböző megoldások közül azt érdemes választani, amely nem csupán a szabályozásnak felel meg, de több funkciót – fűtés, hűtés, melegvíz-előállítás – is ellát, és alacsonyabb üzemeltetési költség mellett magasabb komfortérzetet biztosít. Az építtetők alternatív gépészeti megoldásokkal is elérhetik a 25 százalékos megújuló energia küszöböt, de ezek a berendezések hűtésre egyáltalán nem, melegvíz-készítésre pedig csak korlátozottan képesek.

Ha a felhasználó a fűtést és a hűtést a legolcsóbb megoldással szeretné kivitelezni, akkor dönthet a split hűtő-fűtő klíma felszerelése mellett, amely alkalmazásával már teljesíthető a szabályozás. A split klímákkal fűteni és hűteni is lehet, ám hideg időben hátrányosan befolyásolhatja a komfortérzetet az, hogy a lakás hőmérséklete csak a levegő keringtetésével szabályozható. A Daikin számítása szerint 50 négyzetméterre vonatkoztatva a split klíma bekerülési költsége telepítéssel együtt eléri a 250-350 ezer forintot. A split klímák fűtési célú használatának hátránya még, hogy a külső hőmérséklet süllyedésével párhuzamosan csökken a klímák hatékonysága: -15 Celsius fokos külső hőmérsékletnél egy split klíma a névleges teljesítményének csupán 50 százalékát tudja leadni. Ezzel együtt a lakás melegvíz-ellátása sem lesz megoldott.

„Aki klímával való fűtésen gondolkodik, annak érdemes egy adott készülék forgalmazói katalógusban jelzett működési tartományát összevetnie szűkebb lakókörnyezete lokális átlaghőmérsékletével, hiszen egy berendezés nagy eltérést mutathat -10°C vagy -20°C külső hőmérséklet esetén. Ahogy a külső hőmérséklet esik, egy készülék fűtési teljesítménye drasztikusan lecsökkenhet – mondja Pécsi István, a Daikin Hungary Kft. lakossági értékesítési vezetője. – Azaz nem csak az fontos, hogy a berendezéssel milyen alsó hőmérsékleti határig lehet fűteni, hanem az is, hogy alacsony külső hőmérsékletek mellett mekkora fűtési teljesítmény leadására képes. Aki hidegebb országrészen lakik, annak célszerű olyan berendezést választania, ami névleges kapacitását tartósan, akár -15°C mellett is képes megtartani.”

A megújulóenergia-használat feltételeit egy hőszivattyús melegvíz-előállító készülékkel is el lehet érni, amely 200-250 literes kapacitásával képes ellátni egy átlagos család melegvíz-igényét. Ennek bekerülési költsége már inkább 4-500 ezer forint körül mozog.

A komplett, mindenre kiterjedő megoldás egy levegő-víz hőszivattyús rendszer telepítése lehet, amellyel a hűtés-fűtés és melegvíz-készítés is biztosított, bekerülési költsége pedig mintegy 1,2 millió forinttól indul.

A hőszivattyú előnye, hogy magas komfortot biztosít, és alacsony költségszinten üzemeltethető, ráadásul a karbantartási igénye sem haladja meg egy gázkazánét és kémény sem kell hozzá. Így nemcsak a kémény kivitelezése, karbantartása, hanem egy plusz közmű kiépítése is megspórolható. „A hőszivattyút ugyanúgy elég évente egyszer karbantartani, mint egy gázkazánt, és ennek költsége sem kiugró, mintegy 25 ezer forintos díjjal tervezhető” – teszi hozzá Pécsi István. A hőszivattyú a split klímákkal szemben hatékonyabb működésű, és bírja a mínuszokat is: akár -15 Celsius fokos hőmérsékletig nyújtja a névleges teljesítményét, és a jósági fokban – vagyis az 1 kW energiából előállított fűtési energia értékében – is jóval hatékonyabb, mint a gázkazán. „Egy fokkal magasabb beltéri hőmérséklet-növeléshez a hőszivattyú 40 százalékkal kevesebb energiát használ fel, mint egy kondenzációs gázkazán” – mondja Pécsi István. További előnye a hőszivattyúnak, hogy kedvezményes Geo- vagy H-tarifa is igényelhető utána a szolgáltatónál, amelynek díja akár 30-40 százalékkal kedvezőbb, mint az A és B tarifáé, így a fűtés költsége lényegesen kedvezőbb a gázfűtésénél.
 
Hőszivattyú: rejtett technológiai tartalékok

Egy vizes rendszerű hőszivattyú beépítése a felhasználók számára további előnyöket jelenthet a jövőben. A villamoshálózat a csúcs- illetve völgyidőszak jelentősen eltérő fogyasztási értékének, valamint az időjárásfüggő megújuló energiaforrások integrálása következtében jelentős terhelésingadozásnak van kitéve. A hálózat részéről ez magasabb karbantartási, bővítési költséggel jár. A jövőben ezt a terheléskülönbséget csökkenteni lehet azzal, ha a hőszivattyú völgyidőszakban végzi el az otthon felfűtését, hűtését vagy a használati meleg víz elkészítését, míg csúcsidőszakban lekapcsol. Ez okos mérők beiktatásával az áramszolgáltató jelzése alapján történhet, cserébe a felhasználó számára további árkedvezményt is biztosíthat. Ennek a megoldásnak Magyarországon jelenleg még nincs kiépített rendszere, üzleti modellje, de az európai minták alapján néhány éven belül akár tömegével elterjedhet.
 
A Daikin Hungary Kft. a jövőre életbe lépő szabályozás következtében a hőszivattyú piac jelentős növekedését várja. Jelenleg évente körülbelül négyezer hőszivattyút értékesítenek a magyar lakossági piacon. A Daikin már a tavalyi évben mintegy 50 százalékos keresletnövekedést regisztrált a hőszivattyúk szegmensében, a piac dinamikája továbbra is erős, a cég várakozásai szerint jövőre legalább ugyanekkora növekedés várható.




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

35 ezer család kaphat napelemet, hőszivattyút

35 ezer család kaphat napelemet, hőszivattyút

A lakossági napelemes és fűtési rendszerek támogatásáról szóló pályázat lehet az első nagyszabású, lakosságnak szóló klímavédelmi pályázat.

Trópusi installáció az Erzsébet téren, a környezettudatosság jegyében

Trópusi installáció az Erzsébet téren, a környezettudatosság jegyében

A Nimbus Garden házban egész évben állandó a hőmérséklet és a páratartalom, hálózatfüggetlen, és nem bocsát ki károsanyagot.

Hirdetés