Látogatható lesz az épülő Új Duna-híd

Vagyis a Kalocsát Pakssal összekötő műtárgy.

Látogatható lesz augusztusban és szeptemberben az épülő Kalocsa-Paks Új Duna-híd projekt – közölte a kivitelező Duna Aszfalt. Mérnökök, beruházók és üzemeltetők részére külön egyeztetett időpontban biztosítanak lehetőséget a projekt megtekintésére.

A híd alapkövét a nyár elején tették le. A 2024 nyarára elkészülő Kalocsa-Paks híd a 20. lesz a Duna magyarországi szakaszán, és a két város közti menetidőt mintegy 15 perccel csökkenti majd. A fejlesztés az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) megbízásából, a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásában valósul meg. A kivitelezést a Duna Aszfalt Zrt. végzi. A híd és a hozzá kapcsolódó úthálózat kivitelezésének összértéke 92 milliárd forint. 

Az 512-es főút 7-es kilométerszelvénye után a Duna felett egy új, 2×1 sávos, a kétoldali hullámtéri résszel együtt összesen 946,2 méter hosszúságú, 10 támaszú híd épül. 

Az út nyomvonala Pakstól délre keresztezi a Dunát. Körforgalom épül a Paksot Gerjennel összekötő, újonnan megépülő út keresztezésénél, a Dunaszentgyörgyöt Faddon át Tolnával összekötő út keresztezésénél, valamint a 6-os főút Paks és Szekszárd közötti szakaszának keresztezésénél. A projektszakaszon három híd épül: két vasbeton kerethíd az 512-es főúton és az új Duna-híd Kalocsa és Paks között.

A beruházások része kerékpárút-szakaszok és az ingatlanok megközelítését szolgáló szervízutak, földutak kiépítése.

Az épülő híd látogatóközpontja érdeklődőket is fogad:

2021.08.27. (péntek) 13:00 – Lakossági érdeklődők - Jelentkezési határidő 2021.08.23. (hétfő) 12:00
2021.09.24. (péntek) 13:00 – Lakossági érdeklődők - Jelentkezési határidő 2021.09.20. (hétfő) 12:00

A szervezők a változás jogát fenntartják. A kivitelezés biztonsága érdekében csak védettségi igazolvánnyal rendelkezőket fogadnak, minimum 8, maximum 15 főt. Alkalmanként egy turnusra van lehetőség. Lakossági érdeklődők 1-1,5, műszaki érdeklődők esetén 1,5-2 óra a tervezett program időtartama, mely magában foglal egy elméleti, interaktív eszközök segítségével történő tájékoztatást, illetve egy körsétát a műtárgy közvetlen közelében. Mérnökök, beruházók, üzemeltetők részére külön egyeztetett időpontban biztosítanak lehetőséget a projekt megtekintésére. Jelentkezni a paks_dunahid@dunaaszfalt.hu e-mail címen lehet.

 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Letették a Kalocsa-Paks Duna-híd alapkövét

Letették a Kalocsa-Paks Duna-híd alapkövét

A 2024 nyarára elkészülő Kalocsa-Paks új Duna-híd, a 20. híd lesz a Duna magyarországi szakaszán.

Kiderült, az Új Duna híd melyik útvonal-változata lehet a nyerő

Kiderült, az Új Duna híd melyik útvonal-változata lehet a nyerő

Lezárult a pesti nyomvonalra vonatkozó társadalmi egyeztetés és hatásvizsgálat.

Hirdetés