Kecses és modern lesz.

A Budapest Fejlesztési Központ videón is bemutatta az új Duna-híd látványterveit. 

A korábban Galvani hídnak is elnevezett dunai átkelő, melyen villamos is közlekedik majd, mintegy fél kilométer hosszú, 2x2 sávos lesz, és az előzetes hatástanulmányok szerint naponta akár 55 ezer autóval tehermentesíti a belváros hídjait, enyhítheti az Üllői út forgalmát is.

A híd négy támasszal épül meg, ezek közül a legnagyobb nyílás 220 méteres, a hajózási szélesség pedig minimum 180 méteres lesz.

A Budapest Fejlesztési Központ a tervezés kezdetétől fontosnak tartja, hogy a híd és a hozzá kapcsolódó körút igazi városias főútként működjön, és ne csupán egy közlekedési folyosó legyen, hanem a környező városrészek fejlődését, a kiterjedt rozsdaövezetek átalakulását szolgáló tengely legyen. Az útpályát teljes hosszában irányhelyes kerékpáros létesítmények kísérik, a forgalomtól védett járdákat fasorok szegélyezik majd és Újbudán még egy kisebb útmenti parkot is terveznek. A hídon és a körúton négy km hosszan új villamosvonal is épül öt akadálymentes megállópárral. 

A hídra kiírt tervpályázatot a holland Van Berkel en Bos U.N. Studio B.V. és a brit Buro Happold Consulting Engineers P.C. nyerte, a statikai munkákat a Főmterv Zrt. végzi, a projektet a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. bonyolítja le.




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Kiderült, az Új Duna híd melyik útvonal-változata lehet a nyerő

Kiderült, az Új Duna híd melyik útvonal-változata lehet a nyerő

Lezárult a pesti nyomvonalra vonatkozó társadalmi egyeztetés és hatásvizsgálat.

Vitézy: Kisebb belvárosi forgalmat várnak a Galvani hídtól

Vitézy: Kisebb belvárosi forgalmat várnak a Galvani hídtól

A BFK vezérigazgatója az új Duna hídról tartott alapos társadalmi egyeztetésről ír.

Civil tiltakozás a Galvani körút ellen

Civil tiltakozás a Galvani körút ellen

Galvani körút helyett forgalomcsillapítást! címmel fogalmazott meg követelést a Kiserdővédők Akciócsoport.

Hirdetés