Bejelentették, kik lesznek az idén 5. alkalommal megrendezett építészeti verseny zsűrijének tagjai.

Ahogyan arról korábban beszámoltunk, már javában zajlik a jelentkezés az 5. Aluprof Év Épülete versenyre, erre egészen június 30-ig van lehetőség. Eddig nem volt ismert, hogy kik alkotják majd a zsűrit a nemzetközi versenyen, de most erre az információra is fény derült. 

Przemo Łukasik lengyelországi és párizsi tanulmányai után a berlini P.P.Pabel Architekten irodánál kezdett dolgozni, majd 1997-ben társával együtt megalapította a Medusa Group irodát. Számos díjat bezsebelt eddigi pályafutása során, és olyan épületek fűződnek a nevéhez, mint a varsói Német Nagykövetség vagy Toruń városának Modern Művészetek Múzeuma.

Elżbieta Dziubak az alacsony karbonlábnyomot tűzte ki egyik céljának munkássága során, egyébként 1994 óta az Aluprof S.A. építésze. Tagja a Lengyel Építészek Szövetségének (SARP) és a Lengyel Építész Kamarának (IARP) is. Óraadó tanárként és konzulensként is tevékenykedik, valamint az Aluprof rendszerek beépítésének kiemelt tanácsadója.

Zbigniew Poraj 1985 óta tervez alumínium homlokzatokat és nyílászárólat különböző projektekben, 2005-től 2022-ig pedig az Aluprof S.A. értékesítési vezetője volt. Jelenleg az ML System S.A. munkatársa, ahol együttműködik az Aluprof csapatával.

Bożenna Wawrzyniak-Mańko szintén tagja a Lengyel Építészek Szövetségének (SARP) és a Lengyel Építész Kamarának (IARP), valamint az RKW Architektur+ csapatának számos komoly projektjében részt vett. A Gdańskban található PGE Arena és a varsói CEDET áruház is a keze munkáját dicséri.

Karol Fiedor 1995 óta vezetője CDF Architekci irodának, de dolgozott már Spanyolországban, Oroszországban és az Egyesült Arab Emírségekben is. 2019 óta pedig a Lengyel Építészek Szövetségében (SARP) tölt be alelnöki pozíciót.

Maciej Franta a fiatal építészek generációját képviseli a zsűriben, szakmai tapasztalatait New Yorkban és Dublinban is szélesítette. 2010-ben elindította a Franta Group Architects irodát, 2022-ben pedig a Europe 40 Under 40 Architecture Award döntősei közé került. További információk a verseny honlapján találhatók.

Forrás: Aluprof




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Ezért érdemes részt venni a varsói Future Builders konferencián (X)

Ezért érdemes részt venni a varsói Future Builders konferencián (X)

Az eseményen az építészet és az építőipar neves szakemberei szólalnak majd fel.

Már lehet jelentkezni az 5. Aluprof Év Épülete versenyre (X)

Már lehet jelentkezni az 5. Aluprof Év Épülete versenyre (X)

Olyan pályázatokat várnak a nemzetközi versenyre, amelyekben Aluprof rendszereket alkalmaztak.

Hirdetés