Járóbetegeket fogadó konténereket telepített a WHB

A helyhiánnyal küzdő Petz Aladár Megyei Oktató Kórháznak segített a cég.

A Petz Aladár Megyei Oktató Kórház Járványügyi Ambulanciájának betegforgalma a COVID-19 járvány előrehaladtával nagyon jelentősen megemelkedett, ezért a meglévő betegellátó hely már szűkösnek bizonyult – írta a helyzeten segítő West Hungária Bau Kft.

Az építőipari vállalat  felajánlásával a Járványügyi Ambulancia mellé két darab irodai konténert telepítettek, melyekkel összesen 30 m2 plusz területet sikerült kialakítani. A felajánlott és telepített konténerekben elsősorban mintákat vesznek majd, illetve járóbetegeket fogadnak, komfortos körülmények között.

„Az adományozásunk célja, hogy ebben a nehéz időszakban könnyebbé tegyük az egészségügyi dolgozók áldozatos munkáját, és az ápolásra szoruló betegek helyzetét”

– írta a WHB a közösségi médiában, ahol képeket is közölt a telepítésről. Az ígéretük szerint arról is beszámolnak majd, ha már megkezdődik a betegellátás.




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Feltáruló természet

Feltáruló természet

A soproni Lővérek uszoda Tompos Csaba tervezésében. Cikkünk az Octogon magazin 171-es (2021/7-es) lapszámából.

Videó az új Bozsik-stadionról

Videó az új Bozsik-stadionról

Tavasszal adják át, de a WHB filmjén már egész jól látni, milyen lesz.

Háromszintes mélygarázs épül a Városliget szomszédságában

Háromszintes mélygarázs épül a Városliget szomszédságában

Mintegy kilencezer négyzetméter alapterületű, háromszintes, összesen közel 27 ezer négyzetméter területű parkolóház épül a Dózsa György úton.

Hirdetés