Ismét elhalasztják a düsseldorfi glasstec vásárt

A legfontosabb üvegipari kiállítást egy évvel később rendezik meg.

A koronavírus-járvány, a globális lezárások és nemzetközi utazási korlátozások miatt a nemzetközi glasstec vásárt nem a meghirdetett időben, június 15-18. között, hanem később rendezik meg, a Messe Düsseldorf és partnerei döntése alapján. 

A vásárt, amit már 2020-ban is el kellett halasztani, így a korábban megszokott őszi időszakban, 2022. szeptember 20. és 23. között rendezik meg. Erhard Wienkamp, a Messe Düsseldorf ügyvezető igazgatója a vásár közleményében elmondta, a rendezvény sikeres lebonyolítása még júniusban sem garantálható az adott körülmények között:

„Március 3-án a német kormány úgy döntött, meghosszabbítja az országos lezárást. A döntés és a jelenlegi fertőzési mutatók miatt, illetve a nemzetközi utazási korlátozások miatt nem tudjuk garantálni, hogy a rendezvény a megszokott formában és minőségben bonyolítsuk le. Tekintettel arra, hogy a glasstec-en milyen magas a nemzetközi kiállítók és látogatók aránya, a jelenlegi utazási korlátozásokkal nem lennénk képesek megfelelni a világ vezető üvegipari szakkiállításának elvárásaihoz. Partnereinkkel értékeltük a helyzetet, és közösen döntöttünk arról, hogy lemondjuk a júliusi glasstec kiállítást, és arra koncentrálunk, hogy a 2022-es vásár sikeres legyen.” 

A 2022-es vásárra a szervezők egy hibrid vásári élményen dolgoznak annak érdekében, hogy bárki számára lehetővé tegyék a digitális konferenciákon és különleges programokon való részvételt. A glasstec idén júniusban nyitja meg regisztrációs portálját az érdeklődő vállalatok számára, melyre a 2022-es rendezvényre jelentkezhetnek, aktualitásaikról folyamatosan beszámolnak weboldalukon




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Glasstec 2024: az üvegipar legfontosabb szakvásárát rendezik ősszel Düsseldorfban (X)

Glasstec 2024: az üvegipar legfontosabb szakvásárát rendezik ősszel Düsseldorfban (X)

Idén is lesz glasstec, ahol a karbonsemlegesség és a digitális üvegipari technológiák is fókuszba kerülnek.

Virtuális térbe költözik a glasstec kiállítás

Virtuális térbe költözik a glasstec kiállítás

Az üvegipar első számú kereskedelmi kiállítását online rendezik október végén.

Hogyan védekezhetünk a napelem ellopása és megrongálása ellen?

Hogyan védekezhetünk a napelem ellopása és megrongálása ellen?

Érdemes biztosítást kötni és van monitorozási megoldás is.

Hirdetés