Hirdetés

Hárommilliárda lehet pályázni a strandfejlesztés új, negyedik ütemében.

Hirdetés

Több mint száz strand újulhat meg a 2017-ben megkezdett szabadvízi strandfejlesztéseknek új, negyedik szakaszában, 2030-ig.

A fejlesztés eredményeként az alapszolgáltatások minőségét kívánják növelni, egyebek mellett zöldfelületek újulnak meg, tájékoztató táblákat helyeznek el, egységesítik a strandok arculatát, stégeket, lépcsőket újítanak fel – mondta Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója a múlt hét végén, Zánkán. A fejlesztés most következő negyedik ütemében 3 milliárd forintot fordítanak a Balatonnál, a Tisza-tónál, a Duna mentén, a Tiszánál és a Velencei-tónál lévő szabadvízi strandok fejlesztésére.

Strand Kisorosziban - Fotó: Mohai Balázs/MTI

2018-ban 40 település 55 strandja kapott kétmilliárd forint támogatást. A második ütemben 43 szabadstrand fejlesztésére 4,4 milliárd forintot fordítottak, az idei harmadik ütemben 90 strand kapott összesen 3 milliárd forint támogatást a Balatonnál, a Dunakanyarban, a Tiszánál, a Tisza-tónál és a Velencei-tónál.

Idén júliusban 1,2 millió magyar nyaralt Magyarországon, vagyis többen, mint tavaly. Ebben szerepet kapott a koronavírus-helyzet, és a nyomában járó tiltások és bizonytalanságok is.

„A jelenlegi járványhelyzetben Magyarország biztonságos országnak számít a régióban, ami nagyrészt a kormány hatékony intézkedéseinek köszönhető” – közölte Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő, hozzátéve, hogy a húzóágazatnak számító turizmus mutatói 2010 óta folyamatosan növekedtek, 2016 óta minden évben a GDP kétszeresét érte el a bővülés a szektorban.

Strandolók Nagymaroson – Fotó: Mohai Balázs / MTI

A járványhelyzet előtt 22 százalékos növekedés volt jellemző az ágazatban az előző évhez képest, és az ágazat 400 ezer család megélhetését adja, mivel több tízezer vállalkozás él ebből a szektorból.




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Nem késő felfedezni: a Miskolctapolcai Standfürdő

Nem késő felfedezni: a Miskolctapolcai Standfürdő

Az OCTOGON 161-es (2020/5-ös) számában régi adóságunkat törlesztettük az épület bemutatásával.

Közönségdíjat nyert a Párisi Udvar az Architizer A+ Awardson

Közönségdíjat nyert a Párisi Udvar az Architizer A+ Awardson

A már eddig is számos díjat nyert épület most rangos nemzetközi elismerésben részesült.

Kreatív városimádók mutatták be a HYPE új plakátjait

Kreatív városimádók mutatták be a HYPE új plakátjait

Rakétamászóka, metrómegállók ülőbútorai, és 80-as évek budapesti autótérkép is a kínálatban.

Hirdetés