A csütörtök esti gálán erős laudációt kapott a projekt.

Hirdetés

„Megnyertük! Megnyertük! Köszönjük a rangos díjat és a bitang erős laudációt!” – írta a Market Építő Zrt. közösségi oldala, miután megnyerték Az Év Irodája 2020 Különdíját.

A kategória győztesének kihirdetésekor elhangzott, hogy az iroda már az előzsűrizés során felkeltette a bírálók kíváncsiságát, majd a bejárás során „megütötte mindenkinél a váú faktort”.

„Az iroda a szervezeti kultúrához, a szervezeti folyamatokhoz nagyon jól illeszkedik, a szervezeti sajátosságokat figyelembe veszi. A design nagyon magas fokon megjelenik az irodai térben, a különböző kommunikációs terekben, munkaterekben, és a designelemek akár a szervezeti működést, a szervezet hagyományát is képviselik.”

Kiemelték az is, hogy a Market felkarolja a magyar designereket, de helyt áll fenntarthatóság terén is, illetve Az Év Irodája szinte minden kategóriájában esélyes lenne díjat nyerni.

Hazánk meghatározó építőipari cége is erős összeállításban lépett színpadra: Scheer Sándor vezérigazgató, Báthory Balázs innovációs vezérigazgató-helyettes, Mikusi Róbert műszaki vezérigazgató-helyettes és Keszthelyi Kristóf tervezési főmérnök is megjelent.

A teljes gálát alább tudod megnézni, a vonatkozó rész 1:59:15-nél található. Az összes győztest itt találod. Minden győztesnek gratulálunk!




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Átadták az idei Stefan Lengyel Kiválósági Ösztöndíj okleveleit

Átadták az idei Stefan Lengyel Kiválósági Ösztöndíj okleveleit

Az ösztöndíj célja, hogy méltó és érdemi támogatást nyújtson a kiemelkedően teljesítő hallgatóknak.

Marriott Residences márkanév alatt születik újjá a Körszálló (x)

Marriott Residences márkanév alatt születik újjá a Körszálló (x)

Magyarország első branded residence lakóépülete új korszakot nyit az ultraprémium lakások piacán.

Július végén megkezdődik a Körszálló újjáépítése (x)

Július végén megkezdődik a Körszálló újjáépítése (x)

A bontási munkálatok július végén kezdődnek és 2026 elejéig tartanak.

Hirdetés