Hirdetés

Somogyszentpál külterületén található a 13. századi eredetű Varjaskéri templomrom, a Honfoglalás-kori Kér település egykori templomának maradványa. Az évszázadok során elfeledetté vált romemlék felújítását a Market Építő Zrt. a ROM Vándor program részeként kezdeményezte és valósította meg szoros együttműködésben Somogyszentpál Önkormányzatával.

A projekt célja a KÖZTI Zrt. által elkészített tervek alapján az egykori Árpád-kori templom elfeledett alapfalainak egyedi megjelenítése, a megmaradt téglahomlokzat minőségi konzerválása és stabilizálása volt. A munkálatok magukban foglalták a téglafalazat restaurátori módszerrel történő megtisztítását és konzerválását, megőrizve az épületmaradvány tájba illeszkedő szoborszerű sziluettjét. A poétikus rom és a táj természetes, harmonikus viszonyának megőrzése mellett a műemlék kisléptékű kortárs kiegészítést is kapott.

A téglafalhoz erősített Corten-acél kapuelem egyrészt stabilizálja a középkori falmaradványt, másrészt jelzi az eredeti kapu helyét és léptékét. A környezeti munkák részeként egyedi módon befüvesített földhalmokkal jelölték az egykori templom alapfalait és a hozzá tartozó temető területét. A helyszínen információs táblák is segítik a látogatók tájékozódását. Az elismerést, az ICOMOS-díjjal járó Oklevél tanúsítványa szerint a Varjaskéri templomrom az „alapos előkészítésért, a gondos helyreállításért, a statikai megerősítés szellemes megoldásáért, és a különleges környezet-átalakításért” érdemelte ki.

„Rendkívül büszkék vagyunk arra, hogy a ROM Vándor programunk ismét ICOMOS-díjban részesült. A Varjaskéri templomrom projektje kiváló példája annak, hogyan lehet összefogással, szakértelemmel és elhivatottsággal megmenteni és új élettel megtölteni egy elfeledettnek hitt emléket. A ROM Vándor programmal – amelyben munkatársaink önkéntes munkája is kulcsszerepet játszik – nemcsak különleges, sokszáz éves építményeket mentünk, hanem közösségeket is építünk, és ráirányítjuk a figyelmet nemzeti közkincseinkre, amelyek megőrzése közös felelősségünk. Ez az elismerés visszaigazolja elkötelezettségünket a társadalmi felelősségvállalás, épített örökségünk védelme és az értékteremtés iránt” – mondta Scheer Sándor, a Market Építő Zrt. alapító-vezérigazgatója.

Forrás: Sajtóinformáció




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Két különdíjas a Market 21 Days pályázaton

A Market Építő Zrt. idén is pályázatot hirdetett diákok részére – a díjazott egyetemi hallgatók csapatonként 500 000 forintos pénzjutalomban részesültek.

EU-kompatibilissá tették az Ökumenikus Segélyszervezet logisztikai központját

A 750 m2-es raktárépület 19 település 45 intézményét szolgálja ki. 

Komoly pályázati lehetőség egyetemistáknak

Egy maximum 100 négyzetméteres, meghatározott funkciójú épületet kell BIM rendszert alkalmazva megalkotni a Market 21 Days pályázaton.

Hirdetés