Az ÉPKAR 11 milliárd forintnyi kötvényt bocsát ki

Az 50 millió forint névértékű kötvények futamideje 2030. végéig tart, a kamat évi három százalék, a kamatfizetés évente esedékes.

Összesen 11 milliárd forintnyi kötvényt bocsát ki az Építő- és Épületkarbantartó Zrt. (ÉPKAR) a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Növekedési kötvényprogramjában (Nkp) - közölte a társaság év végén a Budapesti Értéktőzsde honlapján.

Az ÉPKAR a Millennium Háza felújításában is részt vett

Az 50 millió forint névértékű kötvények futamideje 2030. november 11-én ér véget. A kamat évi 3,0 százalék, a kamatfizetés évente esedékes.

A kibocsátás céljaként az árbevétel diverzifikálását nevezték meg, vagyis – mint írták – a projektalapú árbevétel arányának csökkentését, és az ingatlanhasznosításból eredő bérleti díjak arányának növelését szeretnék elérni. Ennek érdekében legalább egy irodaház megvásárlását tervezik a fővárosban.

Az ÉPKAR magán- és középületek, ipari és sportlétesítmények építésével, valamint ingatlanok fejlesztésével, hasznosítással és karbantartásával, kisebb részben bérbeadással, illetve építőanyag-kereskedelemmel foglalkozik. Legismertebb munkái közé tartozik a Puskás Aréna és a Millennium Háza (egykori Olof Palme Ház) felújítása vagy a lakóépületeknél többek között a Faluház energetikai felújítása.

A kibocsátásról közölt dokumentum szerint a cég 2018-ban 25,5 milliárd forint, 2019-ben 19,7 milliárd forint árbevételt ért el. Az ingadozást az egyszeri jelentős bevételt hozó építési projektekkel magyarázták. Az adózott eredményük 2018-ban 3,867 milliárd, 2019-ben 2,877 milliárd forint volt. 

Az ÉPKAR közvetve résztulajdonos a Magyar Építő Zrt.-ben, a West Hungária Bau Kft.-vel pedig közös vállalkozást működtet WHB-ÉPKAR Kft. néven.




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Teljes körű felújítás előtt a vakok és gyengénlátók székháza

Teljes körű felújítás előtt a vakok és gyengénlátók székháza

Az Épkar végezheti a kivitelezési munkákat.

Már a parkolókat építik a tatabányai sportcsarnokhoz

Már a parkolókat építik a tatabányai sportcsarnokhoz

Az acélszerkezet pedig árpilis közepére eléri a 90 százalékos készültséget.

Az Épkar Zrt. újítja fel a diósgyőri várat

Az Épkar Zrt. újítja fel a diósgyőri várat

Az építőipari vállalat közösségi oldalán már be is mutatta a látványterveket.

Hirdetés