800 bérlakást épít a 12 ezer lakosú Nyírbátor

Az önkormányzat így szeretné megállítani a kisváros lakosságszámának csökkenését.

Bérlakásépítési programot indított tavaly a nyírbátori önkormányzat, egymilliárd forintba fog kerülni és kétharmad részben hitelből finanszírozzák – írta a Világgazdaság. A városvezetők így akarják megállítani Nyírbátor lakosságszámának csökkenését, de például a helyi ipari parkban tapasztalható munkaerőhiányt is enyhítenék az új lakásokkal. 

Nyírbátor polgármestere, Máté Antal elmondta, hogy külföldi tanulmányutakon vettek részt, ahol úgy látták, hogy fontos szempont a heterogén lakóingatlan-állomány és lakosságösszetétel garantálása, így a területet tömbházak, sorházak és kertes házak is színesítik majd. A tízhektáros önkormányzati telken első körben 71 lakást építenek fel, ezek már szerkezetkészek, emellett pedig elkészült egy 114 ágyas munkásszálló is.

Az önkormányzatnál úgy kalkulálnak, hogy tíz éven belül a város összesen 600-800 bérlakással gazdagodik majd, részben önkormányzati, részben piaci kockázatú konstrukcióban, a programra tizenöt éves futamidejű hitelt vettek fel. 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

A szociális lakáspolitika kegyelemdöfése

A szociális lakáspolitika kegyelemdöfése

Egy kedd esti törvényjavaslat lehetővé tenné az önkormányzati bérlakások felvásárlását az értékük 30 százalékáért.

Rossz állapotú lakásokra lehet pályázni Újbudán

Rossz állapotú lakásokra lehet pályázni Újbudán

Neked kell felújítani, de aztán az önkormányzat beszámítja a lakbérbe.

Álomra hangolva

Álomra hangolva

Airbnb-könnyedség és designkiállítás egy bérlakásban.

Hirdetés