Zene és építészet.

Zenei felfedezőútra viszi a közönséget Bősze Ádám zenetörténész idén több alkalommal a fővárosban és vidéken is.

 

A Zeneakadémiától a Zeneakadémiáig elnevezésű sétán Budapest 6. és 7. kerületébe viszi a közönséget Bősze Ádám – legközelebb február 5-én –, ahol olyan zeneszerzők laktak és dolgoztak, mint Liszt Ferenc, Gustav Mahler, Bartók Béla, vagy Weiner Leó. Útba ejtik a Szent Teréz-templomot (a belső tér Pollack Mihály tervei alapján készült el), a Liszt Ferenc teret, sétálnak a Király utcában és az Andrássy úton, de a Zeneakadémia Lang Adolf-féle régi és a Korb Flóris-Giergl Kálmán páros által jegyzett új épületét sem hagyják ki. Két tartalmas órát töltenek együtt, és közben forró teával, vagy forralt borral a kézben beszélgetnek.
 


Azoknak pedig, akik a főváros zenei életét már kívülről-belülről ismerik, vidéki túrák is elérhetőek: Szegeden Király König Péter, Vántus István, Vaszy Viktor, Dankó Pista és Fricsay Ferenc, míg Kecskeméten M. Bodon Pál. Kodály Zoltán és Vásárhelyi Zoltán nyomába erednek. A győri kötődésűeket a Richter-család emlékei csábíthatják, a miskolciak többek között Reményi Edére emlékezhetnek, míg a pécsiek Liszt és Bartók mellett olyan kevéssé ismert komponisták emlékeit idézhetik föl, mint Lickl György, vagy Amtmann Prosper.

A séták nagyjából másfél-két órásak, közben Bősze Ádám magyarázatait, az említett muzsikusok felvételeit hallhatja a közönség. A cél egyértelmű:

megismertetni a helyi közösséggel azokat a nagy muzsikusokat, akikre nem csupán ők, hanem a dédunokák is emlékezni fognak.

 

Az aktuális zenetörténeti séták időpontjai erre a linkre kattintva találhatók.

Grafika: Sztranyák Zsófi

 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Zenetörténeti séták szerte az országban

Zenetörténeti séták szerte az országban

Zene és építészet.

A házak koronája

- 2021/2

Kicsit már a nyárra készül az Octogon Deco friss száma, amelyben bemutatjuk a legújabb árnyékolási megoldásokat és elkalandozunk a horvát tengerpartra, de szétnéztünk a frankfurti ISH fürdőszobai szakkiállítás és a tetők újdonságai között is. Zöld remények, villák, Isten hozzátok!

Bemutatkozik az ICOMOS-díjas szögligeti Szádvár

Bemutatkozik az ICOMOS-díjas szögligeti Szádvár

Rangos szakmai elismeréssel díjazták a két évig tartó fejlesztési munkálatokat.

Hirdetés