Látványos újdonsággal gazdagodik a Városliget.

Látványos újdonsággal gazdagodik a Városliget, a Liget Budapest Projektnek köszönhetően visszatér a parkba egy több mint 120 évvel ezelőtt is nagy népszerűségnek örvendő attrakció, a városligeti léghajózás. Ezt az évszázados hagyományt a Mimóza dombként ismert parkrész megújítása során elevenítik fel, ahol egy talajhoz rögzített, gázballon-kilátó is helyet kap, amely menetrendszerűen emelkedik majd a levegőbe. Fedélzetén 30 utassal és a pilótával akár 150 méter magasra is elér, ahonnan lenyűgöző kilátást nyújt a Városligetre és a fővárosra. A Ballon kilátó nevet kapó kilátó telepítése elindult, és idén május elejétől már birtokba is vehetik a látogatók.
 

A léghajó, mint kilátópont létesítése a Garten Studio által 2016-ben jegyzett, a park átfogó megújítását szolgáló tájépítészeti tervpályázat részeként valósul meg, amelynek ötletét a Városliget tervezőjének, Heinrich Nebbiennek koncepciója adta. A ma Mimóza dombként ismert terület (Hermina út-Kós Károly sétány szomszédságában) kialakulásának hátterében Nebbien tervezői zsenialitása áll, aki a park tervezése során a Városliget keleti határában meg akarta őrizni a park természetes magaslatát, így ezt részt egy kilátódombbá alakította át, ahonnan a Liget minden szépsége feltárult. Az évtizedek alakulásával ugyan ez a terület elvesztette kilátó funkcióját, a Városligetbe most helyet kapó ballon-kilátó visszaidézi ezt a nebbieni víziót, s egyúttal emléket is állít a Liget és légi bemutatók, attrakciók két évszázados, rendkívül népszerű hagyományának.

A Városligetben, ahol a zöldfelületi kikapcsolódás és a kulturális, rekreációs intézmények sokasága több mint egy évszázada egyenértékűen van jelen a park életében és közösen adják azt a karaktert és vonzerőt, amelyek a Ligetet a legkedveltebb fővárosi parkká tették és teszik. A Városliget fölé emelkedő légballonok közül a legtöbbször fotózott, ikonikus szerkezet a Ballon Captif volt, a millenniumi ünnepségek idején, a városligeti Ezredéves Kiállításon, 1896-ban. A párizsi léghajós, Louis Godard kapitány működtette pányvás léggömb egyszerre 12-14 utast röpített a magasba, óriási népszerűségnek örvendett, naponta tucatnyiszor indult útra. A Liget Budapest Projekt keretében ezen ballon-kilátó felelevenítése és megvalósítása tökéletesen illeszkedik a park hagyományait modern formában megidéző programhoz.
 

Godard kapitány léggömbje

A Városliget fölé emelkedő légballonok közül a legtöbbször fotózott, a sajtóban kimerítő részletességgel dokumentált szerkezet a Ballon Captif volt, a millenniumi ünnepségek idején, a városligeti Ezredéves Kiállításon. A párizsi léghajós famíliából származó, a repülés tudománya mellett kitűnő üzleti érzékkel is rendelkező Louis Godard kapitány működtette a pányvás léggömböt, amelyik egyszerre 12-14 utast röpített a magasba. Godard kapitány hálóval bevont, 18 méter átmérőjű gömbje hidrogénnel volt megtöltve, s egy gőzgép által hajtott csörlővel szabályozták az erős kötéllel földhöz rögzített repülő eszköz emelkedését és süllyedését. 1896. április 29-én emelkedett először a magasba, s ettől kezdve minden egyes napon tucatnyi emelkedést hajtott végre, kosarában a borsos árú jegyet megfizető, kalandvágyó nőkkel és férfiakkal. Három ezüstforint ellenében 500 méteres magasságba emelte utasait a Ballon Captif. Minden egyes utas nevét egy nagy könyvben rögzítették, Kalmár udvari fényképész pedig mindenkit lefotografált. A léggömb kosara alá erősített trapézon akrobaták szórakoztatták légi mutatványokkal a felszállásra várakozó népes közönséget.



A városligeti Ballon kilátó egy talajhoz rögzített, hélium gázzal töltött léghajó, amely gyakorlatilag egy szabadtéri liftként működik majd, tehát nem hagyja el le- és felszállóhelyét, a Mimóza dombot. A ballon mintegy 5 perc alatt éri el a 150 méteres maximális magasságát, ugyanennyi időt tölt el a levegőben, s szintén 5 percnyi idő alatt tér vissza a felszínre. Ebből a magasságból a látogatók tiszta idő esetén egész Budapestet és környékét megcsodálhatják madártávlatból. Fedélzetén a pilóta mellett legfeljebb 30 utast szállíthat, életkori megkötés nélkül kicsik és nagyok egyaránt szabadon kipróbálhatják a repülés élményét. A Ballon formája és színvilága – a Városliget Nagyjátszótéren lévő kistestvéréhez hasonlóan – Színei Merse Pál Léghajó című festményét idézi majd fel.
 
A Ballon kilátó használata teljesen veszélytelen, tervezése során kiemelt hangsúlyt fektettek a biztonsági előírások betartására, így annak minden eleme megfelel az EASA (European Aviation Safety Agency) szabványának. A rendszer szélsebesség és iránymérővel, környezeti hőmérséklet mérővel, a  kupola  nyomás  jelzővel  és  töltőgáz  hőmérséklet  mérővel  is  rendelkezik, a hajó csak a megfelelő időjárási körülmények között emelkedik el.  Működése elektromos hálózati csatlakozásról is biztosított, de önálló áramfejlesztővel is rendelkezik. A telepítésre kerülő légi egység a Magyarországon érvényben lévő légi biztonsági szabályoknak megfelelő világító  és  jelző  fényekkel  ellátott. A Ballon alapjául az Aero30NG típusú rendszer szolgál, amely jelenleg a világon az egyik legelterjedtebb és legbiztonságosabb gázballon-kilátó rendszer. Számos népszerű külföldi szórakoztató központ (pl.: Disneyland-Párizs; Safari Park-San Diego; Angkor Vat) is ilyen típusú ballon-kilátó rendszert üzemeltet.
 


A városligeti Ballon-kilátó fontos mintájaként a Párizsban található Ballon de Paris Generali szolgált, amely 1999-óta mind a helyiek, mind a turisták – különösen a gyerekek -– által kedvelt attrakció. A párizsi gázballont, amely környezetbarát és zajmentes, napjainkra Párizs részének tekintik, 1999 óta több millió utast emelt a levegőbe, s város fontos jelképévé vált. A Ballon-kilátóhoz hasonló látványosság a világ 28 országában működik, az Egyesült Államoktól Berlinig, Párizstól Szingapúrig.
 
A Ballon kilátónak otthont adó parkrészt, a Mimóza dombot a Városliget tájépítészeti megújításának részeként teljes egészében rehabilitálták. Megújult 10.000 négyzetméternyi zöldfelület és az ahhoz kapcsolódó úthálózat, új utcabútorokat, szemeteseket helyeztek el, elbontották a több mint 700 négyzetméteres, elavult Sörsátrat, helyette pedig jelentősen kisebb alapterületen egy, a megújuló Liget arculatába illeszkedő kávézót, és illemhelyiséget alakítottak ki a parkrészen.
 
A Ballon kilátó üzemeltetésére a Városliget Zrt. nyílt pályázatot írt ki 2020-ban, melyet a Ballon kilátó Zrt. nyert el 10+5 éves időtávra.
 
 
Forrás: sajtóanyag




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Európa legjobb középülete díját nyerte el a Magyar Zene Háza

Európa legjobb középülete díját nyerte el a Magyar Zene Háza

Az International Property Awards elismerése után az épület a világ legjobbjának járó díj esélyesei közé is bekerült.

130 éves tervek és kiterjesztett valóság

130 éves tervek és kiterjesztett valóság

A Millennium Háza a mai igényeket kielégítve is megőrizte az eredeti jellegzetességeit.

Nézd meg videón a Millennium Házát!

Nézd meg videón a Millennium Házát!

Látványos felvételek mutatják meg, hogyan született újjá az egykori Olof Palme Ház, Millennium Háza néven.

Hirdetés