A város kéz a kézben dolgozik a chinatowni közösséggel, és új ötleteket is várnak a terület jövőjével kapcsolatban.

Újjáépítik a manhattani Kínai negyed egy tavaly leégett történelmi épületét. New York polgármestere, Bill de Blasio csütörtökön nyolcvan millió dollárt (25 milliárd forintot) ígért a beruházásra.

A polgármester felidézte, hogy a Mulberry Street 70 alatt álló épület, amely Chinatown közösségének központja volt, januárban égett le. Mint mondta, a város kéz a kézben dolgozik a közösséggel, hogy megőrizzék az épület gazdag történelmi örökségét, és ismét visszahozzák az életbe.

A metropolisz egy olyan tanácsadó bizottságot is felállított, amely három hónap alatt összegyűjti a közösségből érkező ötleteket a terület jövőjével kapcsolatban.

„Ez a történelmi épület az egész környék számára fontos, azt akarjuk, hogy a helybeliek is részt vegyenek az újjáépítésében”

– hangsúlyozta Lisette Camilo, a New York-i közigazgatás egyik illetékese.

Az 1893-ban épült, eredetileg iskolaként működő ötszintes épület több mint száz éve adott otthont különböző képzési központoknak, társadalmi szervezeteknek és közösségi csoportoknak. Nemzedékeken át egyik fontos helyszíne volt a kínai amerikaiak közösségének, és komoly szerepe volt beilleszkedésükben az amerikai társadalomba.

A tűzvészben senki nem halt meg, de az oltás annyira komplikált volt, hogy több mint egy napig küzdöttek a tűzoltók, mire minden tűzfészket kiiktattak, és kilenc tűzoltó valamint egy civil megsérült közben.

Az épület újjáépítésénél figyelembe veszik a hely történelmi értékeit, és miután ismét megnyílik, minden a tűz miatt kiköltöztetett bérlőt szívesen látnak ismét – ígérte a polgármester.

Az épület második emeletén működött az Amerikai Kínai Múzeum (MOCA), melynek több mint 40 éves gyűjteményében 85 ezernél is több műtárgy volt. A múzeum értékei szerencsére nem pusztultak el a tűzben.




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Lassan ideje kenyérre hajtani a fejünket!

Lassan ideje kenyérre hajtani a fejünket!

Igen élethű kenyérpárnát készítettek, mindjárt sokféle méretben.

Űrbázisról egyeztet a Lego és a NASA

Űrbázisról egyeztet a Lego és a NASA

Miért fontos az űr-tematikájú Legók valósághű elkészítése?

Lenny Maughan futóköreiben megrajzolta Frida Kahlot

Lenny Maughan futóköreiben megrajzolta Frida Kahlot

És még 53 másik alakzatot, úgy fut, hogy útvonalai különböző formákat hoznak létre. 

Hirdetés